Előre - képes folyóirat, 1916 (1. évfolyam, 1-50. szám)
1916-08-27 / 32. szám
# • • A ••• v •• • • ••••••• • v* A V • V. _• • • • • • ••••••••••• • •• • ••• V • *•••••• * VA-.: *•••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••• • SZÉPIRODALOM \ I ••••••••••• ............. • • • • Vs A-.: ' ••••••••••••••** AZ ASZPIRIN Egy felvonásos komédia. ----Irta: SZÍNI GYULA (Folytatás és vége.) DUDICS: Mindjárt másképp beszélt veled. OLÁF: Ne válj egészen nevetségessé, Dudics! Nem látod, hogy fejjel rohansz neki a falnak? Már itt voltak a mentők, itt volt a sajtó, botrányt botrányra halmozol és mindezt miért? Fél gramm aszpirin miatt. DUDICS: Hátha nem is volt az aszpirin? OLÁF: Rosszul vagy talán? DUDICS: Most már úgy érzem magam, mintha roszszul volnék. Azt hiszed talán, hogy hiáJba jönnek az emberhez a mentők, újságírók, az egész világ? Valaminek mégis 'csak kellett történnie. BIANKA: Istenem, istenem, ez az ember nem látja a saját ostobaságát! (Indulatosan.) Te hívtad ide a men töket és a mentők miatt jött fel az ujságiró! Te vagy az oka mindennek. A te hallatlan konokságod, ostobaságod! DUDICS: Megmérgeztetek! OLÁF: Te... te... állat! Itt volt a zsebemben egy aszpirin pirula papirosban... azt neked adtam (Hirtelen eszébe jut valami.) Meg mernék esküdni, hogy aszpirin volt. DUDICS: Szóval te sem vagy biztos benne. OLÁF: Várj csak. (Gondolkodik.) Három nappal ezelőtt vettem a gyógyszertárban. Egészen biztosan emlékszem rá. DUDICS: Hátha mégsem volt aszpirin? Hátha tévedett a gyógyszerész? Az ember gyakran olvas ilyesmit az újságban. OLÁF: Ha méreg lett volna, akkor annak már rég nyoma volna. DUDICS: Nem minden méreg hat egyformán. Egy szerre csak összeeshetek és végem van. OLÁF: Várj csak. (Gondolkozik.) Egy héttel ezelőtt egy szublimát pasztilla volt a zsebemben. DUDICS: Mi az, hogy szublimát pasztilla? Méreg? OLÁF: Az méreg, de azt már rég elhasználtam. Ki van zárva, hogy mást mint aszpirint adhattam neked. (Összeráncolt homlokkal gondolkodik.) Meg mernék rá esküdni, hogy aszpirin volt. DUDICS: Hátha mégsem volt aszpirin? (Kétségbeesetten.) Megmérgeztetek! OLÁF: (Maga is izgatottan.) Ne bomolj meg! (Biankához halkan.) Én nem tudom... hátha mégis szublimát volt. BIANKA: Hivni kellene mégis a mentőket! DUDICS. Megmérgeztetek! (Tovább futkos kétségbeesetten.) Hívjátok a mentőket! OLÁF: Már egyszer hiába idebolonditottuk a mentőket. DUDICS: Megmérgeztetek! BIANKA (Oláfhoz) : Most mit teszünk? OLÁF: Már én is egészen elveszitettem a fejemet... Ha ennek a szerencsétlennek mégis mérget adtam be, akkor többé semmi sem mossa le rólam, hogy gyilkos vagyök! _ • BIANKA: És én a bűntársa! a cinkosa! (Mindahárman összevissza futkosnak őrült izgatottan.) DUDICS: A mentőket! BIANKA: Istenem, mit tegyünk, mit tegyünk? OLÁF: Csak emlékezni tudnék ! DUDICS: Megmérgeztetek! A mentőket! OLÁF: (Elkapja a futkosó Dudicsot): Megállj! Felelj a kérdésemre! DUDICS: Megmérgeztetek! OLÁF: Ne kiabálj, hanem ide figyelj. Mondd, rózsaszínű lett a viz attól az aszpirintől? DUDICS: Nem tudom, nem emlékszem... Mit jelent az, hogy “rózsaszínű lett a viz.” OLÁF: A szublimát rózsaszínre festi a vizet. De erre te nem emlékezhetsz, mert nem olvasztottad föl a pirulát. DUDICS: De fölolvasztottam. OLÁF: És nem emlékszel, hogy rózsaszínre festette a vizet? DUDICS: Nem emlékszem. OLÁF: .És amikor lenyelted, nem éreztél semmiféle különös izt? DUDICS: Nem nyeltem le. OLÁF: Mi az, hogy nem nyelted le? DUDICS: Nem nyeltem le. OLÁF: Kiköpted? DUDICS: Nem köptem ki. Miért köptem volna ki? Hiszen nem jutott a számba. OLÁF: Nem vetted be a szádba? Hát mit csináltál te azzal az orvossággal? DUDICS: Hát ahogy mondtad. OLÁF: Bevetted vagy nem vetted be? Ez a kérdés. DUDICS: Mi az, hogy bevettem vagy nem vettem be? Nekem ne adj föl ilyen szakkérdéseket. Én soha életemben nem éltem orvossággal, csak ma először. OLÁF: Bevetted a szádba vagy nem? DUDICS: Már mondtam, hogy nem. OLÁF: Hát mit csináltál? DUDICS: Vettem egy vizes poharat, a fürdőszobában a csap alá tartottam és félig megtöltöttem, ahogy mondtad. BIANKA (Izgatottan) : Aztán? DUDICS: Aztán beletettem a vizbe az orvosságot és fölolvasztottam. OLÁF: Aztán ? DUDICS: Aztán mikor fölolvadt, a vízzel bedörzsöltem a fejemet ott, ahol fájt. OLÁF (őrült örömmel): A keblemre, pajtás! (Magához öleli Dudicsot.) BIANKA: Hála Istennek! DUDICS (Csodálkozva): Miért hála istennek? OLÁF: Mert most már nem kell hivni a mentőket. DUDICS: Miért nem? OLÁF: Mert meg vagy mentve. DUDICS: Nem értek az egész dologból semmit. OLÁF: Hiszen épp az a szerencséd! BIANKA: Az ostdbák szerencséje! DUDICS: Ne sértegess idegenek előtt. BIANKA: Megérdemled, barátom. Mindent magad nak köszönhetsz. A mentőket, az újságírót, mindent. Én pedig köszönhetem neked ennek a bolond napnak minden izgatottságát. (Kimerültén leül.) Egészen oda vagyok... És a fejem!!! DUDICS: A fejed fáj? BIANKA: (A fejét fogja, Oláfhoz): Nincs véletlenül egy... DUDICS (Oláfhoz): Csakugyan. Nincs véletlenül még egy aszpirined? Az én fejfájásomat egészen elmulasztotta. — 11 — FÜGGÖNY.
