Előre - képes folyóirat, 1916 (1. évfolyam, 1-50. szám)
1916-08-20 / 31. szám
v • • • • • **• • • \ «• • • # »* • SZÉPIRODALOM vv • •« *• • • **.».•' • y-A-v • *•. • .............. v w ; \>K: •••% \ • • •••••••••■• ,•••••••••••••• AZ ASZPIRIN Egy felvonásos komédia. Irta: SZÍNI GYULA (Folytatás.) BIANKA: Ellenségek közt? Miket beszélsz! Kik a te ellenségeid? Talán én is? (Csönget.) DUDICS: Te is. OLÁF: Talán én is? DUDICS: Valamennyien egy követ fújtok. (Jön a szobalány.) BIANKA (Dudicshoz): Nem tudod, visszajött-e már a szobalány? Mert nem jelentkezik a csöngetésemre. DUDICS: Hiszen fölmondtái neki. (Kopogás az ajtón és nyomban belép az újságíró.) HETEDIK JELENET. (Voltak. Újságíró.) ÚJSÁGÍRÓ: Alázatos szolgájuk! Bocsánat, hírlapíró vagyok. Az előszobában senkit sem találtam. DUDICS (eléje megy) : Mivel szolgálhatok? ÚJSÁGÍRÓ: A “Magyarság” munkatársa vagyok. Bitos tudomásom van róla, hogy egy negyed órával ezelőtt itt voltak a mentők. Szives engedelmükkel meg szeretném tudni, hogy miért jártak itt a mentők, mert a városban mindenféle hírek keringenek. BIANKA: Miféle hirek? ÚJSÁGÍRÓ: Talán a nagyságos asszony lesz szives fölvilágositást adni? Azt beszélik, hogy Horváth Oláf, a hírneves szobrász, megmérgezte magát és meghalt. OLÁF: Az a szobrász én vagyok. Engedje meg uram, hogy bemutassam magam és eleven valóságommal cáfol jam meg a hirt. Amint látja, élek és eszem ágában sincs, hogy öngyilkossá legyek. ÚJSÁGÍRÓ: De azt nem tagadhatja, uram, hogy a balkeze meg van lőve. OLÁF (Mutatja a balkezét): Amint látja, uram a balkezemnek semmi baja sincs. ÚJSÁGÍRÓ: Hát a jobbkezének? OLÁF (Mutatja a jobbkezét) : Annak sincs kutyabaja sem. ÚJSÁGÍRÓ: Akkor nem értem. OLAF: Megmondom, hogy mi történt. A pisztolyomat tisztítottam, véletlenül elsült, a golyó kissé horzsolta az ujjamat, a balkezem mutató ujját (mutatja), de most már nyoma se látszik. ÚJSÁGÍRÓ: Szobrász ur itt lakik? OLÁF: Nem. Én itt mint (bemutatólag) Dudics urnák és kedves nejének vendége vagyok jelen. ÚJSÁGÍRÓ: Most már kezdem érteni a dolgot. Szabad Dudics úrihoz kérdéseket intéznem? DUDICS: Tessék. ÚJSÁGÍRÓ: A városban az a hir terjedt el, hogy Dudics ur megmérgezte magát, a szobrász ur pedig pisztolylyal önmagára lőtt, mert mindaketten szerelmesek voltak ugyanabba az asszonyba. BIANKA: (Ájultan dől egy székre.) Szent isten! OLÁF (Az újságíróhoz): Ki mondta ezt önnek? ÚJSÁGÍRÓ: A városban beszélik. OLÁF: Az lehetetlen. Negyed órával ezelőtt voltak itt a mentők. Ilyen gyorsan nem terjed el a városban egy hir. ÚJSÁGÍRÓ: A mai hírszolgálat mellett? OLÁF: Ki az önök lapjának a tulajdonosa? ÚJSÁGÍRÓ: Gvadányi. OLÁF: Ah, Gvadányi! Kedves, jó barátom nekem. Szeretnék vele most beszélni. Lehet? ÚJSÁGÍRÓ: Nem lehet. Bécsbe utazott épp ma. OLÁF: Most nem tudom, mit tegyek. Félek, hogy az ostoba hir, amelyből természetesen egyetlen szó sem igaz, tovább terjed a városban és bejut az újságokba. ÚJSÁGÍRÓ: Attól ne tessék félni. Én vagyok az egyetlen hírlapíró, aki hallott róla. OLÁF: Mit használ ez? Amikor már az egész városban beszélnek róla? ÚJSÁGÍRÓ: őszintén szólva, uram, én véletlenül tudtam meg a dolgot, mert épp erre jártam, amikor a mentők autója megállt a kapu előtt. Aztán bementem a házmesterhez és megkérdeztem tőle, hogy mi történt. Tőle hallottam azt, amit elmondtam. De mivel a hirből egy szó sem igaz, amint mondani méltóztatik, én nem fogom megírni és igy senki a világon nem fog tudni róla. Csak a hámesternek tessék meghagyni, hogy ne pletykázzon. OLÁF: De ön azt mondta, hogy az egész városiban beszélnek róla. ÚJSÁGÍRÓ: Ez csak kifogás volt. így akartam megtudni egyet-mást. Bocsánatot kérek érte, de az uj ságiró hivatása nagyon nehéz. Az igazságot csak ravasz fogások utján tudhatjuk meg. OLÁF: Ön csak a kötelességét teljesitette, uram. De ígérje meg a szavára, hogy nem fog írni a dologról egy szót sem. ÚJSÁGÍRÓ: Ez csak természetes. OLÁF: És ha Gvadányi hazajön Bécsből, mondják meg neki, hogy tisztelem. Már régóta föl akarom keresni és örülök, hogy erre alkalmam lesz. ÚJSÁGÍRÓ: Meg fogom mondani neki. (Meghajolva.) Ajánlom magam, uram. Kezét csókolom, nagyságos - asszonyom. (Ujságiró el.) NYOLCADIK JELENET. (Voltak, az ujságiró kivételével. OLÁF (Összefont karral, gúnyosan, Dudicshoz): Ezt is neked köszönhetjük. DUDICS: Megmérgeztetek! OLÁF: Hallotta, nagyságos asszonyom? BIANKA: (Megvetőleg int.) DUDICS: Már az egész városban beszélnek róla. OLÁF: (Rámutat Dudicsra.) Lehet ezzel az emberrel okosan beszélni? DUDICS: Megmérgeztetek! Már az újságok is tudják. OLÁF: Meg vagy te őrülve? Az imént hallottad, amint az ujságiró megvallotta, hogy az egészet a házmestertől hallotta. DUDICS: Ezt csak azért mondta, mert te megfenyegetted. OLÁF: .Én megfenyegettem? Mivel? DUDICS: Azzal, hogy az ő főnöke, a lap tulajdonosa, a te jó barátod. OLÁF: Ez fenyegetés? (Vége következik.) — 11 —
