Előre - képes folyóirat, 1916 (1. évfolyam, 1-50. szám)
1916-08-20 / 31. szám
MAETERLINCK — POGÁNY JÓZSEF — Egy kiélezett színpadi jelenet vitte In először Miaeterlin'ck nevét a közönség népszerű nevei közé, de már ekkor mindenfelé akadtak, akik a legnagyobbakkal egysorban rajongtak érte. A híres színpadi jelenet: Monna Vanna egy szál köpenyben áll Prinzivalle sátorában és visszafojtott, megszegett lélekzetü izgalom lesi, vájjon lehull-e róla a köpenyeg. Minden idegszál az érzéki, a testi szerelem várakozásán feszül, de íme bus gyerekemlékezések, gyönyörű, hősi szókimondások, szines. filozofálások következnek és az ajkak izzó, testi csókja nem csattan el, csak az asszony homlokára leheli rá a lemondás csókját a férfi, A testek találkozójának készült, de a lelkek találkozója lett. Mintha A szegények kincsét olvasnók: “Talán elkövetkezik majd olyan idő — sok jel mutatja a közeledését — amikor leikeink az érzékek közvetítése nélkül meg fogják érteni egymást.” Ebben a jelenetben és ebben a mondásban Maeterlinck egész költészete és egész filozófiája sűrűsödik össze. Ez alkotásainak az alaphangja és csak félénken és elnyomottan csendül meg egy másik, ezzel ellentétes hang. Maurice Maeterlinck a belga Gentben született 1862-ben. Itt is élt huszonöt éves koráig, ez a város formálta a maga képére. A régi, erősen középkori Gent. Egy Vv 11 laert-'festmény vetíti elénk egyik terét. Komor, téli felhők az égen. Vastag, komor hótakaró födi a teret. Ősi, zegzugos klastrom áll a sarkon, fekete-fehér apácák mennek előtte. Bus, zordon katolicizmus ül a városon. Temérdek kolostor, rengeteg templom, nagy kisvárosi csend, mit csak a harangok kongása szakit meg. Ez Gént egyik képe. Maeterlinck is a jezsuitákhoz járt iskolába a Ste Barbe kolostorban és Gent katolikus egyetemén folytatta stúdiumait. Leikével, családja tradícióival mindenestül benne él a katolicizmusnak e régi székvárosában. De ha nem is oly mélyen, ha csak futó benyomásként, hatnia kellett rá a másik Gentnek is. A másik Gentnek, a modern Belgium leginkább ipari városának, ahol a templomtornyok mellett már gyár* kémények merednek az égnek. A középkorba hivó harangszó mellett meg kellett hallania a gyárkémények sivitását is. A jezsuita atyák tanításai mellett jelentkeztek a természettudományok uj igazságai. A lelki szegénység boldognak hirdetése mellett meg kellett látnia Belgium legnagyobb proletárvárosában a testi szegénység kínjait is. Midkét Gent hatott rá, de az első erősebben, elhatározóbban. A középkor mesehangulata, az elátkozott hercegnők, a csodák világa, komor várkastélyok, régi romok, sejtelmes klastromok élnek a fantáziájában. Misztikus, sem tudással, sem bölcsességgel meg nem fejthető sors ül az emberei fölött. Mindig az együgyüek, a lelki szegények az élet igazi értői, a sejtelmek igazi megőrzői. Gyönge nők, apró gyerekek, vak aggastyánok azok, akik százszor inkább látják az élet nagy rejtélyét, mit hétpecsétes titok zár a tudósok, bölcsek és erősek elöl. A régi Gent hangulata az a tulvilági, semmi valóságra nem vonatkozó hangulat, mely kék ködével beborítja a drámáit. De ott van aztán az uj Gent e világról való, reális életének a bélyege, mikor a “Double Jardin”-iban igy ir: “Eddig azt hittük, hogy ennek a földnek a centruma szellemi erőkben van, most meg vagyunk győződve, hogy tisztára materiális energiákból tevődik össze.” Drámáiban mintha nem tudna meglátni semmit a valóságból és A méhek életében a legcsodálatosabb megfigyelő, aki tökéletes pontossággal adja a méhtársadalom életét, állati és szociális rajzát. Igaz természettudományt ad egy művész szemén és megírásán keresztül. A gyárak Gentje szól belőle, amikor a társadalmi rend igaztalanságainak a kritikusa: “Emberi berendezéseinkben sok és nagy az igazságtalanság. Isten eszméje által, aki minden sorsot intéz, kiveszett belőlünk az egymással szemben való felelősség érzése. A nyomorban és szegénységben természeti csapásokat látunk és nem gondolunk arra, hogy a mi berendezkedéseink és hiányaink az okai,1 ha ezek a szenvedések megvannak és öröklődnek.” A két Gént hangulata egyesül aztán két drámájában: a Beatrix nővérben és a Szent Antal csodatételében. A Beatrix nővér is régi klastrombán játszik és Szűz Mária csodája a témája, de Beatrix már kimegy az életbe, hogy megismerje az élet igazi bűneit és földi szerelmét a kolostor képzelt bűnei és istenhez való szerelme helyett. A Szent Antal csodájában már kikergetik és lekáromkodják a naiv, egy ügy ü szentet, mikor föltámasztja a gazdag örökséget hagyó rokont. Itt már a valóság szatírájává lesz az égi csödatétel története. # Genteit csak már mint fiatal ügyvéd hagyta el Maeterlinck, hogy hét gyönyörű hónapot éljen át Párisban, mely számára az élet és az irodalom városává lett. Mint anynyian, fiatalok, írók, külföldiek, ő is a Quartier latinben lakik, hogy tágranyiló szemmel, csodát nézve vándoroljon be esténkint a boulevardokra. Párisban kerül össze először írókkal. Lapot csinálnak, persze csak hét számot hoznak össze. A nyolcvanas években diadala csúcsán álló naturalizmussal állanak szemben. Villiers de l’Isle-Adam, a már öregebb és ismert iró a vezérük. De a hét hónap lepereg és Maeterlincknek vissza kell mennie Gentbe. Megírja az első drámáját' "Primcesse Maleine”-t, az elűzött királyleány történetét, aki cselédje lesz a volt királyi vőlegénye uj menyaszszonyának. És ez a dráma eldönti az Írója sorsát. Csak huszonöt példányban jelenít ugyan meg, amit Maeterlinck maga nyomott egy apró gépen, hanem azért szétvitte hírét az egész irodalmi világba. Ootave Mirabeaué a dicsőség, hogy Maeterlincket fölfedezte, ahogy most nemrég Marguerite Audouxra, a varróleány-irónőre is ő fordította először a nyilvánosság fényszóróját. Nagyszerű dicséretektől áradoző cikket irt Maeterlinokről a Figaróba: “Nem tudom, fiatal vagy öreg ember-e ez az iró, csak azt tudom, hogy senki sem ismeri és azt is tudom, hogy egy olyan remekművet alkotott, amely elég arra, hogy nevét halhatatlanná tegye. Olyan remekművet, amilyenről a nagy írók a rajongás óráiban ábrándoznak, amilyent még soha meg nem írtak.” Aztán jöttek siorra a drámák: A vakok, Az idegen, az Iníeriuer, Peleas et Melisande, Aglavaine et Selysette, Joyzelle, megszülettek a filozófiai munkák: A szegények kincse, Bölcsesség és Végzet, A betemetett templom, A kettős kert, A méhek élete, A virágok intélligenciája. Jött az az asszony, aki magához láncolta az életét, Georgette Leblanc, a párisi színésznő. Neki ajánlja A szegények kincsét és a Bölcsesség és a Végzet könyvet: “Önnek ajánlom ezt a könyvet, hiszen szinte az ön munkája. Nekem csak az ön szavait kellett figyelnem, csak figyelő szemmel önt kellett követnem az életen át, hogy magának a bölcsességnek a mozdulatait, mozgását és szokásait kövessem.” Aztán jöttek a világhír koszorúi, a vagyon, a kastély, az utazások és ma itt áll ez a ötvenhárom esztendős ember, akit soha meg nem tépett az élet, nem bántott szegénység gondja, nem nyomott balsors, aki mindig a maga belső törvényei szerint élhetett, akit a küső életesemények sohasem térítettek el az útjáról, amelyen egyenesen mindig fölfelé tört. Kíváncsian kérdjük a sorstól: medidg fog jutni, hol fog megállni? * Ezt a kis életrajzot azért közöltük le, hogy a most legázolt Belgium egyik legkiválóbb élő írójának egyéniségével és világszemléletével megismertessük az olvasót. A legcélszerűbb az volna, ha minden Íróról, akinek munkáit közöljük, adhatnánk egy ilyen kis jellemzést, ami aztán sokban hozzájárulna ahoz, hogy megismerjük annak az írónak az intencióit, amelveket müveiben elhelyezett, akinek munkáit olvassuk. Maeterlinck olyan iró, akit a felvilágosult olvasónak ismerni kell, hogy nézeteiről Ítéletet formálhasson magának. Következő számunkban közölni fogjuk e világhírű iró egyik munkájának részletét, amelyre felhivjuk olvasóink figyelmét. — szerk. — — 9 —
