Előre - képes folyóirat, 1916 (1. évfolyam, 1-50. szám)
1916-08-13 / 30. szám
Koldusfertály élete. AZ “ELŐRE KÉPES FOLYÓIRAT” RÉSZÉRE IRTA: ÉBER LÁSZLÓ. KÉTSÉGEIM vannak, hogy ez a kis irás érdekelni fogja az olvasót. Tehát háládatlan munkába fogok. Mert -— ugyebár — minden toliforgatónak az az ambíciója, hogy meglátásait észrevegyék, gondolatait megértsék és az, amit formába önt érdekelje azt, aki feléje fordul. Ha tudnám, hogy milliomosoknak irok, akkor joggal remélhetném, hogy mohó kíváncsisággal Sízemelgetnék Koldusfertály érdekességeit azok, akiknek a szegény élet, a nélkülözés, a bus és a kacagó nyomor: érdekesség számba megy, de minthogy tudom, hogy proletároknak, szegény kisembereknek irok, kételkedem abban, hogy az a milieu, amelyben lemorzsoljuk napjainkat, az újszerűség ingerével hatna éppen ránk, akik benne vagyunk. De azért még sem meddő a munka, mert ha nem is “érdekes” a leírás, de igaz. Egy rutinos magyar novellista azt irta a pesti utcáról: ... “az utca magához idomítja a benne lakót. Mondd meg nekem őszintén, melyik az az utca, amelyet legjobban szeretsz és én megmondom neked, milyen ember vagy. Az első pillanatban önkényesnek tetszik ez a mondás s azért hozzá kell tennem, hogy az utcának beolvasztó ereje van, az utca homogén anyagot akar formálni abból a heterogén emberanyagból, amely beléje kerül s hogy ez menynyire sikerül, azt semmi sem bizonyítja j.pbban, mint a legtöbb pesti utcában lakók egységes típusa.” ■' , Ezt a — kétségtelenül helyes — megállapítást szemléltetve, nagyobb méretekben mutatja New York rengeteg utcája és városnegyede. Bizonyos, ha megkérdezem a haladó automobil kövér gazdáját, hová siet s ha azt. mondja, hogy a Fifth Avenuera megy haza, tudni fogom, hogy ez olyan életkörülmények, anyagi viszonyok közt él, hogy megengedheti magának a 5th Ave-n való lakhatást. Menten tudom, hogy ez nem cloakmaker munkás, nem 12 dollárt kereső subway napszámos, hanem jókeresetii. jómódú polgárember vagy tőkés, üzletember. Ha azonban a pushcarpedlert látom, nem is kell kérdeznem, hogy hol lakik; tudom: a Stanton, Rivington. Houston streeten vagy Koldusfertály valamelyik más piszkos, tömött utcájában. És Koldusfertály lakói olyan egyformák, olyan egyvonásuak, hogy alig van különbség közöttük. Azt mondják a kényesebb Ízlésű .irók, hogy nem lehet egy városról, annak életéről máskép Írni, minthogy meg kell keresni a város lelkét, bele kell mélyedni a .finom jelentéktelenségekbe is és azokat jellegzetes nagyságúvá tenni; nem kell tehát város-tant irni, hanem városlélektant. Helyes, csakhogy feljebb már említettem azt, hogy Koldusfertály érdekes lehet Milliomosfertálynak, ellenben fordítva nem, mert a milliomos negyedek gazdag életmódjában sok minden van, de lélek nincsen. De kíséreljük meg a nehéz dolgot és Írjuk le a saját kicsiny világunk nagy szegénységét, amely ezreket tart leláncolva Koldusfertályhoz. Közvetlenség okáért megeresztjük ördöngös kodakunkat, amely megrögziti a jelenetet szemünk előtt. Itt van mindjárt az egyik kép, az első, amely élénk gondolatokat vált ki agyunkból. Hat apróságot látunk itt, kis nyomorcsemetéket, akiknek otthona, játszóhelye, úgyszólván az életre való előkészítő iskolája — az utca. A new yorki Koldusfertály poros, gyilkos, levegőtlen (Utcája, nagy “U”-val, mert ezeknek gyermeklelkébe az Utca kitörölhetetlen erővel irja bele magát. Évtizedek múlnak el ezek fölött a kis proletárok fölött s jellemükön, egész lelki világukon egy kiirthatatlan vonás ütközik ki, amelyben mindenkor ráismerni az Utca lelkére, amely nevelte, dajkálta, szórakoztatta őket és sok-sok társuknak lett gyilkosává. Koldusfertály utcáin ezrével élnek ezek a kis verebek, akik pedig édes csicsergő madarak, szép, üde galambok, eleven, életerős kis emberek lehettek volna, ha történetesen Milliomosfertályban születnek. Ezeknek is megvan mindenük ahhoz, hogy szülőiknek igazi örömei lehesisenek, megvan bennük a tiszta lélek ártatlansága, mosolygós kedvük kitörésre kész és minden, ami gyermeket kedvessé tesz, bennük szunnyad. Csak egy kis> véletlenség huzza át életük fonalát, az, hogy egy utcanegyeddel lejebb születtek, ott, ahol a nincstelenség, a “mit eszünk holnap ?”-féle gondolatok járványa öli, örli az embereket. Egy-, kettő-, három, ... hat és még több ilyen utca-gyerek (nem prostituált értelemben) futkos, kergeti egymást előttem s már szinte látni vélem, hogyan szívják be apró tüdejükbe a gyilkos kór mikrobáit. Hiába aggódik a szülő, hiába akarja védeni kicsinyeit, az utca elrabolja tőle, kicsábitja karjaiból és megfickándoztatva őket testén: beléjük oltja a Halál magját... Koldusfertály adja a kórházak és temetők bőséges anyagát. * Az érzékeny film tovább siklik és változik a kép, vele a siető gondolat. Megint csak az Utca lelke az, ami megmarkolja szeszélyes figyelmünket és lecöivekeli az elibénk táruló képhez, a másodikhoz, amelyet megrögzit a film. Egy mozgalmas jelenet vibrál szemünkbe; egy gyümölcsös pushcar és egy sweet .potate sütő kemence (krumplisitő) előtt tipikus alakjait látjuk Koldusfertálynak. Cókmókja mellett görnyedve ül az öreg aszszony s várja a vevőket. Minden portékája egy kis zsák savanyú alma és egy pár sweet potate. Ezeket megsüti, kirakja és — ha van kinek — eladja. Négy kereken forog az egész üzlet, amely naphosszat egyik utcából a másikba vándorol. 1. kép. Az utca a dajkájuk... — 2 —
