Előre - képes folyóirat, 1916 (1. évfolyam, 1-50. szám)

1916-07-02 / 24. szám

part. A bányaérdekeltségek óriási profitju­kat azoknak a százezreknek köszönhetik, akiket Colorado és Michigan valamint más bányaterületeken fegyveres erőszakkal a legsöté­tebb rabszolgaságban tartanak. Az E'. Államok hatalmas bá­nyászszövetségei, a bányász uniók sokat megtesznek ugyan a munkások helyzetének javítá­sára, de a tények szerint a nagy bányásztömegek mégis ki vannak szolgáltatva a tőke ön­kényének. A bányavállalatok minden eszközzel iparkodnak elzárni a bányászokat attól, hogy erejüket egy magasabb eszme érdekében latba vessék. A .felvilágosítás, a munkásöntu­dat felébresztésére irányuló nagy munka csak mérsékelten folyhat. A Western Federation of Miners szövetségben sok szocialista van ugyan, de ezzel szemben még nagy bányásztö­megek teljesen távol állanak a forradalmi gondolattól. Részben ezért van az, hogy eddig a kapitalistáknak még mindig sikerült a bányászokkal szemben a kizsákmányolást még fokozni s a ma­guk akciójával a szervezett bá­nyászok eredményeit ellensú­lyozni. A harc még most is folyik s folyni fog mindaddig, mig azok a szegény emberek a föld mé­lyében csak termelni, csak síny­lődve dolgozni fognak — má­soknak, azoknak, akik a fény. és pompa közepette csak uj terveket kovácsolnak a kizsák­mányolásra. Az élet kiáltó ellentéte áll szemünk előtt: a bánya, a gyil­kos földi pokol és a millio­mos palota, a földi paradi­csom. Az egyikben munkások ezrei sínylődnek, a másikban egy kapitalista élvezi az élet örö­meit. Andrew Carnegie Fifth avenuei palotája New Yorkban. Énekelni tanulok. (Humoreszk.) Ebből nem lehet megélni. Elmegyek és megtanulok énekelni. Felkeresem a hires tanárt. A hires tanár megvizsgált, azután el­mondta az ő módszerét. Az ő módszere, úgymond, abból áll, hogy a hangszerveket külön hangszernek tekinti. Úgy mint egy hegedűt. Másodszor pedig legyek tekintet­tel a hangürre, mert az a legfontosabb. Megigértem, hogy tekintettel leszek. — Most pedig énekelje el ezt, hogy “Fe lednélek de nem tudlak feledni.” De már az első szavaknál leintett: — Nem jó. Maga a torkából énekel, ba­rátom. Bevallottam, hogyha már igy tetten ért, minek tagadjam, bizony én már csak úgy a torkomból énekeltem. Szánakozva nézett rám: — Mindig igy szokott? Irultam-pirultam, de őszintén elismer­tem, hogy bizony ez már nekem olyan rossz szokásom, nagyon elkényeztettek gyerekkoromban. — Hát nézze — mondta a tanár. — A2 énekes nem a torkából énekel; a torkából mindenki tud énekelni, azzal nem megy semmire. Az ember a hangot leereszti a tüdőbe. — És tüdőből énekel — találtam ki bol­dogan. — Dehogy — intett le a tanár. — A tü­dőbe csak leereszti a hangot, de mindjárt felküldi az orrba. — És onnan... ingadoztam. — Na?! Onnan?! — nézett rám szigo ruan a tanár. — A zsebkendőbe — találgattam. — Nem készült. Az orrból kiereszti a le­vegőbe. Az énekes a tüdejével és az Eustaeh-csővel énekel. — Az mennyibe kerül? — Az Eustach-cső, — magyarázta a ta­nár — mint tudjuk, az a cső, ami a füljá­ratot összeköti az orrjárattal. — Mint tudjuk — legyintettem könnye­dén. — Ha felhangon énekel, — magyarázta a tanár — a nyelvgyököt le kell tolni a gégé­be, barátom, miáltal a gyomor és a bár­­zsing egy rezonnáns hangürt képez. — Igenis. — A mély hangoknál kiereszti a nyelv­gyököt és behunyja a szemét. Miért hunyja be a szemét? — Hogy ne lássam a hatást. — Falsch. Azért hunyja be a szemét, hogy jobban kinyithassa a száját. Kinyitottam. — Úgy. Most rezgesse a hangszalagjait. Ha én azt tudnám, hogy hol vannak a hangszalagjaim! Mindenesetre a legjobb lesz, ha az egész testemet rezegtetem, ak­kor a hangszalagjaim is rezegni kezdenek. — Úgy. Most énekelje: “Felednélek”, de tüdőből, és ne csukja be a száját. Nem jó, nem jó. így ezt nem lehet énekelni. Pró­bálja á-val énekelni, akkor talán megy. — Fáládnálák, dá nám tádlák fáládná — énekeltem mély érzéssel. — Nem jó. Próbálja u-val. — Fuludnuluk, du num tudtuk fuludnu — énekeltem szívhez szóló bensőséggel. — Nem jó, nem jó — ordított a tanár ur durván. — Maga visszaereszti a nyelvgyö­kerét, maga szerencsétlen. Tönkreteszi a hangürt. Nem érti, hogy a hangür a leg­fontosabb? Az énekesnek a hangür olyan fontos, mint az aviatikusnak a hangár. A nagy énekesek egész fejüket hangürnek használják. Várjon, majd csinálunk vala­mit. A tanár hirtelen belenyúlt a torkomba és ott megfogott valamit. Később azt állí­totta, hogy a nyelvgyökerem volt, én nem tudom biztosan. — Most énekeljen! — kiáltott rám a ta­nár. — Nem tudok, — Írtam le egy darab pa­pirosra — mert a keze a szájamban van. A tanár ekkor egészen belement a szá­jamba és leereszkedett a légcsőmön. Néhány percnyi szünet után egy hang szólalt meg bensőmben. Azonnal megis­mertem a tanár hangját. — Uram, — kiabált a torkomon keresz­tül (egy harmadik szemlélő, egészen hibá­san, azt hihette volna hogy én beszélek) — nagy baj van. Én azt hiszem, legjobban teszi ön, ha abbahagyja az énektanulást. — Szivemből beszél ön — mondottam. — Nem. A gyomrából beszélek. A gyom­ra rosszul van berendezve. Megmondom, hogy miért. — Na miért? Nagyon kiváncsi vagyok. — Mindjárt megmondom. — Na mondja már. De nem mondta meg. Néhány percnyi izgatott várakozás után napvilágra került. — Nos? — kérdeztem izgatottan. — Csak azért mondtam, hogy rosszul van berendezve, — mondta a tanár — hogy önnek a kíváncsiság kifúrja az oldalát és az igy támadt lyukon kijöhessek. — Rosszul tette ön — mondtam én. — A könyökömön is kijöhetett volna. A tu­dománya is ott jött ki, meg az egész éne­­kesmüvészet. Karinthy Frigyes. 13

Next

/
Oldalképek
Tartalom