Előre - képes folyóirat, 1916 (1. évfolyam, 1-50. szám)

1916-07-02 / 24. szám

part. A bányaérdekeltségek óriási profitjukat azoknak a százezreknek köszönhetik, akiket Colorado és Michigan valamint más bányaterületeken fegyveres erőszakkal a legsötétebb rabszolgaságban tartanak.

Az E'. Államok hatalmas bányászszövetségei, a bányász uniók sokat megtesznek ugyan a munkások helyzetének javítására, de a tények szerint a nagy bányásztömegek mégis ki vannak szolgáltatva a tőke önkényének. A bányavállalatok minden eszközzel iparkodnak elzárni a bányászokat attól, hogy erejüket egy magasabb eszme érdekében latba vessék.

A .felvilágosítás, a munkásöntudat felébresztésére irányuló nagy munka csak mérsékelten folyhat. A Western Federation of Miners szövetségben sok szocialista van ugyan, de ezzel szemben még nagy bányásztömegek teljesen távol állanak a

forradalmi gondolattól. Részben ezért van az, hogy eddig a kapitalistáknak még

mindig sikerült a bányászokkal szemben a kizsákmányolást még fokozni s a maguk akciójával a szervezett bányászok eredményeit ellensúlyozni.

A harc még most is folyik s folyni fog mindaddig, mig azok a szegény emberek a föld mélyében csak termelni, csak sínylődve dolgozni fognak — másoknak, azoknak, akik a fény. és pompa közepette csak uj terveket kovácsolnak a kizsákmányolásra.

Az élet kiáltó ellentéte áll szemünk előtt: a bánya, a gyilkos földi pokol és a milliomos palota, a földi paradicsom.

Az egyikben munkások ezrei sínylődnek, a másikban egy kapitalista élvezi az élet örömeit.

Andrew Carnegie Fifth avenuei palotája New Yorkban.

Énekelni tanulok.

(Humoreszk.)

Ebből nem lehet megélni.

Elmegyek és megtanulok énekelni.

Felkeresem a hires tanárt.

A hires tanár megvizsgált, azután elmondta az ő módszerét. Az ő módszere, úgymond, abból áll, hogy a hangszerveket külön hangszernek tekinti. Úgy mint egy hegedűt. Másodszor pedig legyek tekintettel a hangürre, mert az a legfontosabb. Megigértem, hogy tekintettel leszek.

— Most pedig énekelje el ezt, hogy “Fe lednélek de nem tudlak feledni.”

De már az első szavaknál leintett:

— Nem jó. Maga a torkából énekel, barátom.

Bevallottam, hogyha már igy tetten ért, minek tagadjam, bizony én már csak úgy a torkomból énekeltem.

Szánakozva nézett rám:

— Mindig igy szokott?

Irultam-pirultam, de őszintén elismertem, hogy bizony ez már nekem olyan rossz szokásom, nagyon elkényeztettek gyerekkoromban.

— Hát nézze — mondta a tanár. — A2 énekes nem a torkából énekel; a torkából mindenki tud énekelni, azzal nem megy semmire. Az ember a hangot leereszti a tüdőbe.

— És tüdőből énekel — találtam ki boldogan.

— Dehogy — intett le a tanár. — A tüdőbe csak leereszti a hangot, de mindjárt felküldi az orrba.

— És onnan... ingadoztam.

— Na?! Onnan?! — nézett rám szigo

ruan a tanár.

— A zsebkendőbe — találgattam.

— Nem készült. Az orrból kiereszti a levegőbe. Az énekes a tüdejével és az Eustaeh-csővel énekel.

— Az mennyibe kerül?

— Az Eustach-cső, — magyarázta a tanár — mint tudjuk, az a cső, ami a füljáratot összeköti az orrjárattal.

— Mint tudjuk — legyintettem könnyedén.

— Ha felhangon énekel, — magyarázta a tanár — a nyelvgyököt le kell tolni a gégébe, barátom, miáltal a gyomor és a bárzsing egy rezonnáns hangürt képez.

— Igenis.

— A mély hangoknál kiereszti a nyelvgyököt és behunyja a szemét. Miért hunyja be a szemét?

— Hogy ne lássam a hatást.

— Falsch. Azért hunyja be a szemét, hogy jobban kinyithassa a száját.

Kinyitottam.

— Úgy. Most rezgesse a hangszalagjait.

Ha én azt tudnám, hogy hol vannak a

hangszalagjaim! Mindenesetre a legjobb lesz, ha az egész testemet rezegtetem, akkor a hangszalagjaim is rezegni kezdenek.

— Úgy. Most énekelje: “Felednélek”, de tüdőből, és ne csukja be a száját. Nem jó, nem jó. így ezt nem lehet énekelni. Próbálja á-val énekelni, akkor talán megy.

— Fáládnálák, dá nám tádlák fáládná — énekeltem mély érzéssel.

— Nem jó. Próbálja u-val.

— Fuludnuluk, du num tudtuk fuludnu — énekeltem szívhez szóló bensőséggel.

— Nem jó, nem jó — ordított a tanár ur durván. — Maga visszaereszti a nyelvgyökerét, maga szerencsétlen. Tönkreteszi a hangürt. Nem érti, hogy a hangür a legfontosabb? Az énekesnek a hangür olyan fontos, mint az aviatikusnak a hangár. A

nagy énekesek egész fejüket hangürnek használják. Várjon, majd csinálunk valamit.

A tanár hirtelen belenyúlt a torkomba és ott megfogott valamit. Később azt állította, hogy a nyelvgyökerem volt, én nem tudom biztosan.

— Most énekeljen! — kiáltott rám a tanár.

— Nem tudok, — Írtam le egy darab papirosra — mert a keze a szájamban van.

A tanár ekkor egészen belement a szájamba és leereszkedett a légcsőmön.

Néhány percnyi szünet után egy hang szólalt meg bensőmben. Azonnal megismertem a tanár hangját.

— Uram, — kiabált a torkomon keresztül (egy harmadik szemlélő, egészen hibásan, azt hihette volna hogy én beszélek) — nagy baj van. Én azt hiszem, legjobban teszi ön, ha abbahagyja az énektanulást.

— Szivemből beszél ön — mondottam.

— Nem. A gyomrából beszélek. A gyomra rosszul van berendezve. Megmondom, hogy miért.

— Na miért? Nagyon kiváncsi vagyok.

— Mindjárt megmondom.

— Na mondja már.

De nem mondta meg. Néhány percnyi izgatott várakozás után napvilágra került.

— Nos? — kérdeztem izgatottan.

— Csak azért mondtam, hogy rosszul van berendezve, — mondta a tanár — hogy önnek a kíváncsiság kifúrja az oldalát és az igy támadt lyukon kijöhessek.

— Rosszul tette ön — mondtam én. — A könyökömön is kijöhetett volna. A tudománya is ott jött ki, meg az egész énekesmüvészet.

Karinthy Frigyes.

13