Előre - képes folyóirat, 1916 (1. évfolyam, 1-50. szám)
1916-06-25 / 23. szám
iiniiiiiiiiiiiiiiiuiiiiiiiiiiiiiuiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiinniiinuuiiiiiiiinittiiuiiiiiiiiiiiiiiiiiui l£^llll«UIIIII!llll»»inin«l!!!ll!!!!lll M NEVELÉS A CSALÁDBAN 11- ..................... ; ,1 .. ■ ..... ............................................................................... A TANULMÁNY HELYES FELHASZNÁLÁSA. Mindama könyvek helyett, amelyekben a tudomány helytelenül van elpalástolva s amelyekkel minden ünnepi alkalommal meg jutalmazzák a gyermekeket, inkább kívánjuk számukra az egykori régi könyveket, amelyekben jó é? -rossz tündérek élnek és -csudákat müveinek s akiket sem Elektromosság-tündér, sem Világosság-tündér nem pótolhat sikerrel. Hagyjuk meg gyermekeinknek a “csodásat, -mert elemük az nekik és gyönyörűséggel merülnek el benne.” Az az idő, amelyet a gyermekmesék olvasására használnak fel, nem elveszett idő, de visszatérhetetlenül elveszne és talán nagyon káros módon az az idő, amelyet arra fordítanánk, hogy az eszüktől túl jókor olyan erőfeszítést követelnénk meg, mely nem telik ki tőle. A tudomány a való életre készít elő bennünket; a mesék és a regék arra szoktatnak bennünket, hogy a magasba tekintsünk és kifejlesztik az eszmény -iránt való érzéket. Ezért végzük George Sanddal: “Azt kívánom, hogy a csodálatosból annyit adjanak a gyermeknek, amennyit kedvel és keres, mindaddig, amig maga nem telik be vele és nem figyelmeztet bennünket faggatásaival és kétségeivel, hogy be akar lépni a valóság világába.” Ellentétben az általános hittel talán az angol nép az, amely ezeket az igazságokat, amiket olyan sokáig nem értettünk meg, a legjobban megérti ez idő szerint. Ennek a -bizonysága ott van gyermekirodalmában, annak gazdagságában és változatosságában s főként a jelentőségében, amelyet neki a nevelés első idejében, vagyis akkor tulajdonítanak, amíiko-r az első fogalmak képződnek és amikor az élőlény mindenféle tehetsége arra törekszik, hogy egyensúlyba helyezkedjék. Fölébreszteni a lelket úgy, hogy olyan tanulmányokra -fogjuk,, amelyek megfelelnek neki s e tanulmányok utján hasznos szokásokat létrehozni, nem elég; azon is kell igyekeznünk, hogy az ily módon már megszerzett szokások el ne kallódjanak, amiből következik az az uj szabály és kötelezettség, hogy gyakorlat utján erősítsük s kellő táplálékkal lássuk el őket. “Tizenhárom éves koromban és azon túl, — Írja Darwin — lelkesen gyönyörködtem mindenféle természetű költeményben s mint diák nagy gyönyörűséggel olvastam Shakespeart, nevezetesen történelmi darabjait. Végtelen gyönyörűséget találtam a festészetben és a mechanikában is. Nos, több év ó-ta egyetlen sor költészetet sem tudok elviselni. Legutóbb Shapespearet próbáltam olvasni, de olyan tűrhetetlenül unalmasnak találtam, hogy boszantott. Úgy látszik, hogy az agyam afféle jó gép lebt arra, hogy a fények végtelen bányájából általános törvényeket hozzon fel. Régi kedvteléseinknek az elvesztése bizonyára sok boldogságnak elvesztés-ét jelenti, ami lehet, h-ogy ártalmára van a léleknek és még bizonyosabban az erkölcsi jellemnek, csökkentvén természetünk érzelmi részét.” Hasonló dolgokat figyeltünk meg talán magunkon is; ugyanezt állapíthatjuk meg egyébként saját gyermekeinken is; mennyi időt veszítenek ők el kitartásunk hijján? Muzsikára és festészetre fogjuk őket; kedvet kapnak -hozzá s- aztán hirtelen abba hagyatjuk velük: mi marad meg nekik belőle később? Több évi görög és latin tanulás után jobbnak találjuk számukra az élő nyelveket: vájjon mi hasznuk lehet az igy megcsonki-tott tanulásból? Az ilyen tanulmányok nemcsak hogy semmi biztosra nem oktatják ki őket, hanem el is ferdítik az elméjüket, mindenféle irányba terelve azt, anélkül, hogy legalább valamelyikben engedné neki elérnie azt a tökéletességet, amelyre képes. És nem a legtöbbünk hibája ez? Az a hiba, amelyet a leggyakrabban vetnek a szemünkre, hogy mindent csaic megközelítünk, mindent felületesen érintünk, a nélkül, hogy a mélyére hatolnánk? III. Ezekhez a szabályokhoz hozzácsatoljuk egyszerűen még a két következőket: az “első az, hogy az oktatásra kerülő ismeretek megválasztásában számot kell vetnünk egyenlőtlen nevelő értékükkel; a másik, hogy a lehetőségig kerülnünk kell gyermekeinknél az olyan oktatást, amely hozzájárulhat ahhoz, hogy valamikor kiközösítse őket társadalmi osztályukból.” A tudománynak kétségkívül -nagy nevelő értéke van. Köszönheti ezt annak a fegyelemnek, módszerességnek és szabatosságnak, amelyre rászoktatja és az Ítélőképességnek is, amelyet kifejleszt; de ebből a szempontból az irodalomnak, amely különösebben hat úgy a gondolatokkal, amelyeket sugall, mint a hevületekkel, amelyeket felidéz, beláthatatlanul nagyobb az értéke. Figyeljük meg csak a gyermeket: mindig kész a lelkesedésre,és természetesen szereti az embereket és a dolgokat, akikért, illetőleg amelyekért lelkesedik s akit szeret, azt mind-ig hajlandó utánozni. Lelke ösztönszerüleg felemelkedik annak a magasságába, akit cs-odál; nos hát ez* az, ami főleg erkölcsnemesitő. S ha megjegyezzük, hogy a gyermeknek ez a csodálata épp úgy kiterjed a szépre, mint a jóra s hogy az irodalom és a művészet éppen e kettőnek a dicsőítésére van hivatva, megérthetjük, milyen lehet a hatásuk az ifjúságra, sőt magára az egész népre. Ezért, mikor gyermekeink iövője megkívánja, hogy különösebben a tudományok tanulmányozására szenteljék magukat, talán az egészen mély és elvont tudományok tanulmányozására, azt szeretnők, hogy a család, a mennyire csak lehetséges, kiegészítse a középiskolai oktatást. A matematikának, fizikának, kémiának, történelemnek szentelt hét után, néhány órai megfelelő csevegés zenei, irodalmi és művészi alkotásokról, sőt a napirenden lévő erkölcsi és szociális kérdésekről, megbecsülhetetlen értékű, mert játszva oktat, izgatja s egyúttal megnyugtatja az elmét. Ismertünk szülőket, főként anyákat, akik legnagyobb művészettel értettek az ilyen szabad napokon ivaló házi összejöveteleknek a rendezéséhez, mindig változtatva vonzóerejüket és megkívántaivá őket, mint ünnepeket^ fiaik tés fiainak barátai által. Ilyenkor mindenkinek élénkebb lett a munkakedve, még a tisztán tudományos munkára is, szive, elméje megnyílt, jobban megértve és megszeretve az életet. Végre bölcs dolog, hogy gyermekeinknek csak olyan oktatást adjunk, amelynek későíbb hasznát vehetik és amely nem járul hozzá ahhoz, hogy szerencsétlenebbé tegye őket az életben. “Az oktatás, főként a tudományos oktatás”, irja Fouillée, “kétélű fegyver; előnyei éppen nem járnak hozzájuk tartozó károk nélkül; aránytalanságot hozhat létre a szerzett ismeretek és az egyén helyzete között. Szükséges tehát a tudás tárgyának a megválasztása, s mindenkinek a feltételeihez való alkalmazása, s nem kell hinni, mint ahogy manapság annyira hiszik, hogy minden tudás mindig nyereséges.” Fiaink számára középiskolai, sőt egyetemi tanulmányokról álmodunk és ezeket a tanulmányokat rájuk kényszeritjük, anélkül, hogy akár anyagi erőnkkel, akár az ő képességeikkel számot vetettünk volna; az eredmény aztán az, hogy ha némelyek, hála kitartásuknak és hála jó csillagzatuknak is, sikert aratnak, sőt még jó meleg helyet biztosítanak maguknak, sokan elbuknak keservesen. És helyzetük annál kínosabb, mert leszorulva a szabad pályákról., nem alkalmasak többé arra, hogy jó munkásokká legyenek. Szóval nem az a legtökéletesebb szellemi nevelés, amely a legbőségesebb tudást adja meg nekünk, hanem az, amely a legnyereségesebb tudással lát el bennünket úgy a hasznosság, mint az erkölcs szempontjából; az, amely végső specializálással bizonyos munkásság számára az elméből csudálatos és határolt hangszert csinál, de különösen az. amely okos fegyelemmel és bölcs vezetéssel megnöveli képességét az önálló gon'olkozásra és képessé teszi mindennek a megértésére, ami ismételten azt jelenti, hoev a szellemi nevelés nem választható el az akarat nevelésétől, 5
