Előre - képes folyóirat, 1916 (1. évfolyam, 1-50. szám)
1916-06-18 / 22. szám
A társadalmi fejlődés törvénye A TUDOMÁNYOS szocializmus, mely ^ a társadalom keletkezését az emberi alapszükségletekből, anyagi indító okok kényszeréből vezeti le, ugyanezekkel magyarázza a társadalmi erők összes nyilvánulásait, azok átalakulálásait, változásait, szóval a társadalmi fejlődést. Ennek a társadalmi fejlődésnek képével vezeti be a tudományos szocializmus legkiválóbb képviselője, Marx Károly a “politikai gazdaságtan kritikájáról” szóló müvét. Mert a tudományos szocializmus nem érhette be azon kijelentéssel, hogy a gazdasági viszonyok azok, melyek meghatározók a társadalmi élet egyéb viszonyai tekintetében is, amazok fejlődésével, ezek is és az egész társadalom is megváltoznak. A gazdasági és társadalmi összefüggéseket mélyebben kellett kidomborítania, s ezt meg is tette azon törvény felállításával, -mely a tudományos szocializmusnak a társadalmi fejlődésről vallott felfogását juttatja kifejezésre -s amely a következőképen hangzik: “Életünk társadalmi termelésében az em-b-erek határozott, szükségszerű, akaratunktól független visszonyokat, termelési viszonyokat követnek, melyek anyagi termelési erők bizonyos fejlettségi fokának -felelnek meg. Fejlődésük bizonyos fokán a társadalom anyagi termelési erői- -ellentétbe ju-tnak a létező termelési viszonyokkal, avagy, a mi csak jogi kifejezése ennek, a tulajdoni viszonyokkal, melyek keretében eddig mozogtak. A termelési erők fejlődésének formáiból ezek a viszonyok -ama erők bilincseivé lesznek. Ekkor a társadalmi forradalom korszaka -köszönt -be. A gazdasági alap változásával a-z egész -óriási felépítmény lassabban, vagy gyorsabban átalakul. Az ilyen átalakulások szemléleténél mindig meg kell különböztetni az anyagi, természettudományi hűséggel megállapítható változást a gazdasági termelés viszonyaiban, a jogi, politikai, vallási, művészeti, vagy bölcseleti, egyszóval eszmei formáktól1, melyekben az emberek ezen -ellentét öntudatára jutnak és ezt kiküzdik. Egy társadalmi alakulás soha sem tűnik el előbb, mintsem mindazon termelési erők kifejlődték, amelyek számára az elég tág és uj, magasabb termelési viszonyok sohasem llépnek helyére, amíg -azok anyagi létfeltételei magában a régi társadalomban ki nem keltek. Ennélfogva az emberiség magának mindig csak oly feladatokat -szab, melyeket megoldhat, mert pontosabban szemlélve, mindig azt fogjuk találni, hogy a feladat csak -ott merül fel, hol megoldásnak anyagi feltételei már léteznek, avagy legalább kialakulásuk folyamatában vannak. A társadalom ilyetén megvilágitása egyszersmind rámutatott annak igazi GYERMEKEM. MORRIS ROSENFELD Van egy fiam, mi szép, mi jó, Mi helyre egy gyerek, Enyém az egész nagyvilág, Ha rátekinthetek. De ébren ritkán látom én Szép drága magzatom; Ha látom, régen alszik ő, ’Sz csak éjjel láthatom. Hajnalban üz a munka el S éjjel bocsát haza — Apjára, ah, idegenül Pillant vére, fia. Gondterhes fővel sietek, — Az éj zord és hideg — Sápadt nőm vidáman fogad:' Oly édes a gyerek. Oly okosan kérdi ő: “Mama, édes mama, Mikor jön s pennyt mikor ad A jó, édes papa?... A kis ágy mellett termek én; Tovább nem tűrhetem! Atyai szivem úgy dagad: Hadd lássam gyermekem!... A kis ágy mellett állok én És látom, hallom — ah! Álmában ajka megnyílik: “Oh, hol van a papa?” Csókom felnyitja kék szemét S reám néz — “Gyermekem” A kék szempár csak néz reám S — lezárul hirtelen. “Itt áll apád, édes fiam! Itt a penny, nosza!...” Álmában ajka megnyílik: “Oh, hol van a papa?...” 1 Keserű kin úgy fojtogat És tépi szivemet: “Felébredsz egykor, szép fiam, S apádat nem leled!” lényegére. Mig régebben egyre azon vitatkoztak, hogy a társadalom szervezet-e, vagy holt gépezet, a szocializmus félreérthetetlenül kimutatta, hogy a társadalom az emberi életnek természettudományilag figyelemmel kisérhető nyilvánnlása. Nem holt gépezet, -hanem örökös mozgásban, átalakulásban, fejlődésiben 1-evő -tünemények szakadatlan láncolta, mely tünemények egymással szerves összefüggésben, de állandó függésben vannak a társadalmi életet meghatározó gazdasági, termelési előfeltételektől, amelyek maguk is a fejlődés örök törvényének vannak alávetve. A társadalmi életben kifejezésre jutó szabályszerűségek tehát csak a gazdasági tüneményeknek -törvényszerűségei. ,A társadalmi életnek fent vázo’t fejlődéstana, bizonyítékait, melyökkel tételeit támogatja, a történelemből meríti. A világtörténet és annak eseményei képezik a bizonyítási eszközöket a tudományos szocializmus számára a gazdasági viszonyok uralkodló szerepe tekin tétében: a tapasztalat tényei, történelmi tények azok, melyek a fenti ror állapitásokra vezettek. Az emberiség múltjának és jelenének eseményei azok, melyekre a tudományos szocializmus tanításait felépiti. A múltnak és jelennek tényeiből levont ezen következtetések azonban nem -csupán elméleti értékkel bírnak. A gazdasági tünemények törvényszerűségeiből a jövőre vonatkozólag is sok mindent meg tudunk állapítani és ennélfogva képesek vagyunk cselekvésünket is ezen felismert törvényekhez alkalmazni. Amiként előre látjuk az évszakok változásait s számítunk azokkal, akképen -kell társadalmi cselekvésünket az előre látható gazdasági fejlődés szerint irányítani. És itt -megint a gyakorlati mozgalom veszi át a szerepet, midőn arra törekszik, hogy társadalmi cselekvésünket ebbe a tudományosan felismert irányba terelje. A társadalom nem lévén egyéb, mint az embereknek -gazdasági törvények által dirigált csoportja, annak fejlődés menetét nem a dirigáltak érzelmeiből és eszméiből, vágyaiból és reményeiből kell megmagyaráznunk, hanem a minden érzelmi s gondolati befolyásoktól menten érvényesülő dirigálóból, a gazdasági törvényekből. “Nem az emberek tudata az, ami létezésünket meghatározza, hanem ellenkezőleg társadalmi létük az, ami öntudatukra irányadó.” B. E. 3