Előre - képes folyóirat, 1916 (1. évfolyam, 1-50. szám)
1916-01-30 / 2. szám
1916. január 30. ELŐRE KÉPES SZÉPIRODALMI és TUDOMÁNYOS HETI FOLYÓIRAT 5. oldal SZILÁNKOK Ujraszülető bűnök. MEGTÉRT bűnös a férfi, aki ott zokog a nyugvó gyermekek kicsinyi hófehér ágya előtt. Amig meg nem cselekedte 'azt, ami azután összeroppantó kényszerrel ostorozta a visszatérésre, nem is érezte, nem is gondolta, hogy mi az, ami a nyugalmas, megszokott, népes otthonnak meghitt világát alkotja. Az asszony, a gyermekek újszerű benyomással simultak zakatoló szivéhez, a szegényes környezet oly kedvessé, barátságossá vált kijózanult szeme előtt, hogy megbot-ránkozott csodál' hozással fordult önmagához: hogy miért nem látta ezt úgy ezelőtt? Eltévedni a botlásokra berendezett világban nagyon könnyű és a férfiakarat sokszor hajlékony aeélsodronnyá válik, amely csak akkor pattan vissza a messzeivelt pályáról, amikor az egyik végről, arról, amely lehúzza a mélység felé, lehullt a tiltott vágyakkal, elpalástólt és alattomos szenvedéllyel telit teher: a másik asszony. Ott áll a férfi s a néma éjszaka rávonja meghajlott alakjára, sápadt, kiélt, szenvedélytől megkínzott arcára a megbékülés, lecsöndesülés láthatatlan árnyékát... Körülette megelevenül a szunnyadó otthon lüktető élete; rátör, megrohanja sok kiváltatlan érzés, amely ott élt, ott lappangott elbódult szivében ... A bizonyosság tudata már lekötötte; megtérve és legyőzve érzi a hovátartozandóság belső parancsszavát. Itt van, mert itt kell lennie, és ez örömmel tölti el lelkét; a nyomás, a végtelen feszültség fölenged agyában s már csak az életre, a törtető kenyérmarakodásra, az assszonyra és gyermekeire gondol. . . Sajgó szemei rátévednek a megvetett fehér ágyra, a szendergő apróságokra, a megkínzott asszonyra és égető könny szivárog le halvány arcára ... A csömör, az undor összeszoritja torkát és szeretné egy heves mozdulattal letörölni az elkövetett kegyetlenség fájdalmát... ha lehetne. A halvány arcra lassan rászinesedik a maró szégyen pírja és amint ott áll, rámeredve az alvókra, valami vad őrzés ösztökéli, hogy rohanjon el innét -— messze, oda, ahová a gondolat, az érzésr a józanitó öntudat nem tudja követni . . . Lopva, nesztelenül vánszorog a saját ágyába és ruhástól beleveti magát. Arcát befurja a hideg párnába és v-onagló testét meg'megingatva, bdeleiveli örületes fájdalmát ... A megtérés pillanatában is jóvátett bűnét siratja, a lázas, tébolyitó, de mindig ujraszülető bűnét... A részrehajló Halál. VALAMI csekélység tört el a hatalmas gépben, amikor a szorgoskezü munkás éppen a csavart igazgatta és a kizökkent kerék széles Ívben kilendülve, halálra zúzta a szegény embert. A gépterem tükörsima cementpadlójára gurult egyfelé a vonagló test, másfelé a lemetszett fej. Sötétpiros vérsugár lóvéit a magasba és — mint az aranyhalas tóban, a márvány szökőkutból — vörös, meleg korallesöppekben visszahullt a falak fehér burkolatára. A fetrengő test egyet-egyd vonaglott még — aztán elterült, megma" radt az összeroskadás pózában. A kék gépész-zubbony biborsziniivé lett a vértől, az egyik kinyújtott karban ott szorult még a francia-kulcs, a másik marokban pedig az olajozó... Ez a két ügyes, kenyérkereső munkáskéz soha többé nem fog dolgozni. A megvadult, fékezetten motor örületesen tovább kattogot s percek teltek el, mig észrevették, hogy a gépterem lelke, a nagy hajtóapparátus legyilkolta hűséges gondozóját. A gyárban kavarodás támadt, de csak addig, mig a kettészelt szerencsétlen gé' pész hulláját el nem szállították. Ez jó ideig tartott, mert előbb a hivatalos apparátus végezte el — fölösleges és hiábavaló — képmutató vizsgálatát. Előre is tudhatta mindenki — mérget vehettek rá — hogy nem a gépet fogják bűnösnek találni, még kevésbbé a gyárost, hanem azt, aki már nem bizonyíthatott semmit, mert a részrehajló nagy kaszás egy kis meghalásba ugratta be. A vizsgálat, a felfordulás, az üzemzavar, a sajnálkozás stb. olyan dolgok, hogy ezek már közhelyekké lettek életünkben... Ez már tucatdolog, köznapi. , Valahol künn, a várostól jó messze, egy dolgos, de gyönge, szívbajos asszony és hat apró gyerek várta haza az édesapját, a kenyérkeresőt. A vacsora ott állt az asztalon, a gyerekek már aludni készültek, csak a legkisebb, a makrancos Pali — alig 6 éves — nem akart lefeküdni, ő megvárja a papát — mondta — mert neki a papa megígérte, hogy megmutatja, hogyan kell szétszedni és újra összerakni a játékmozdonyt. Ő vár, amig haza nem jön. Lassan, lomhán múlt az idő és már éjfélre járt, a Pali gyerek már az anyja ölében aludt, amikor egy ismerős munkás hevesen megzörgette az ajtót. Beeresztették. A szótlan, zavart ember, amikor meglátta az asszony ölében alvó kis fiút, a nyugalmas, tiszta otthont, a fehér ágyban pihenő fejecskéket, megtorpant és torkán akadt a szó. Nem tudott beszélni. Gondolkozott, küzdött, mig az aggódva kérdezősködő asszonynak kibuggyant a könny a szeméből. — Mi történt? — Péter szomszéd. — A János... — szólt ez, — de meg' akadt. Majd nekierőlködve kilóditotta nagy kínnal: — Baj érte. Hidégvér! Ne sir jón ... Az asszony letette a gyereket és ágos' kodva, a levegőbe emelkedve rémülten nyügte: — Mi van vele? —Istenem mi történt? — A gép.........akadozik Péter szomszéd. Estefelé kilendült a kerék és megö....... , Már nem fejezhette be a szót. Az asz' szony sima, hófehér arccal 'bámult rá és hangtalan szavakat suttogott mozgó ajka. Majd lassan — mint az összehulló selyemfüggöny — lecsúszott az asztal mellé a földre és — szó nélkül meghalt. A beteg szív hőkölve megállt... Megölte a hir. * A szövőgyár vezérigazgatója éppen társaságban volt nejével és leányaival és indignálodiva, sopánkodva beszélte nagy hangon a vendégeknek: — Igen ... elvágta, passzolva elvágta a törzsétől a fejét... Mindig ivott az a fickó. Bizonyosan most is részeg volt. No majd meglássuk. Azt az asszonyt azzal a hat poronttyal valahogy elintézem ... Ilyen skandalum! Fél napig nem dolgozhatott a gyár... A társaság alig figyelt rá. Az egyik lánya jegybe lépett ez este és vele foglalkozott mindenki. A gépész nem érdekelt senkit. Hát nem részrehajló a Halál? Az igazság olyan tolvajlámpa, amellyel másokat élesen megvilágíthatunk, mig magunkat árnyékban tartjuk. * A kulcslyukon többet lát az ember, mint a nyitott ajtón.
