Élő Víz, 1951
1951-január / 2. szám
neki állandóan az a két sor járt a fejében és zengett a szívében: — Ütött a boldog óra. Rabságomnak vége. Megtörtént az. amit semmiképpen nem gondolt volna. A morzsa- szedésen ó is megszólalt. Beszélnie kellett, mert fojtogatta torkát a mondanivaló. Néhánu szaggatott, töredezett s a végén könnyekbe fulladó szóval elmondotta, hogy úgy érzi minden mássá lett körü_ lőtte, mássá önmaga s ezt a megváltó Jézus Krisztus cselekedte vele. akire mostantól fogva ráteszi az egcsz életét. Múltak a hetek, teltek a hónapok. Gulyásáé élete tényleg mássá lett. Nem vonzotta már többé a mulatság, a tánc s egyéb effajta szórakozás. Nem izgatta az újbóli férjhezmenés gondolata, lehetősége sem. Szorgalmasan dolgozott s odaadóan gondozta, nevelte két kis: gyermekét. Életének szenvedélye a Biblia lett. Olvasta egyedül, olvasta, magyarázgatta a gyermekeinek, olvasta a vele azonos gondolkodású asszonyokkal. Istentiszteletet, úr- vacsorázási alkalmat soha el nem mulasztott. Élt az igével, az imádság drága ajándékával és nem fu_ karkodott a bizonyságtevéssel sem. Azt lehetne mondani: mintaszerű ke reszt u én életet élt. Mégis ahogy a hetek, hónapok múltak, teltek, valami ürességet kezdett érezni a lelkében. Valami belső nyugtalanság támadt föl benne és gyötörte egűre fokozódó erővel. A kívülállók ebből nem vettek észre semmit, de ő érezte, tudta: gonosz féreg rágja új életének frissen sarjadt fáját. Sokszor próbálta belső nyugtalanságát azzal lecsendesíteni: csak képzelődés az egész, de a nyugtalansága ismét csak föltámadt. Bíz- tatgatta magát: rendben van a dolga: megmentette lelkét s « legjobb úton halad az üdvösség felé: ám hiába volt önmaga csitítgatása, bíztatása. Ebben a gyötrő lelkiállapotában történt, hogu Isten meghallgatta sokuk kitartó imádságát: evangéli- záció lett a gyülekezetben. Kezdettől fogva hűségesen eljárt minden alkalomra. A reggeli isten_ tiszteleteken, az esti evangélizációs előadásokon, az asszonyok összejövetelein. az énektanulási órákon, egyszer sem maradt üresen a helye. Ott ült és hallgatta az igét, imádkozott magában, imádkozott hangosan. énekelt szívvel-lélekkel. Ott ült, de a nyugtalansága, ha az együttléten lecsillapodott is valamennyire, utána újult erővel támadt föl. Peregtek az evangélizáció napjai s ö úgy érezte, minden nap egy_ egy drágakövet ragad el a kezéből; minden nappal kevesebb a lehetősége és reménye, hogy megtalálja a békességet, amely azon a régi evangé'izácicn olyan bőséggel áradt el lelkében. A negyedik napon az evangéli- zátor az asszonyok délutáni összejövetelén János evangéliumának huszonegyedik részét kerítette sorra. Azokat a verseket olvasta föl belőle, amelyekben a feltámadott és a Genezáret tavánál tanítványainak megjelenő Jézus megkérdezte Simon Pétert: — Simon. Jónának fia, szeretsz-e engem? Ezeket a verseket magyarázta az igehirhető. Gulyásáé hallgatta, hallgatta. Egyszeresük valami bele- hasltott a szívébe, hogy majdnem feljajdult. Vakító világosság támadt lelkében és ennek a világosságnak a fényénél tüstént meglátta nyugtalanságának okozóját: bűnös önzését... Igen, ö hallgatta, olvasta az igét — azért, hogy a maga üdvösségét megszerezze. Elszakadt a világ örömeitől, imádkozott, közösségbe járt, gyermekeit Isten félelmében nevelte, a megváltó Jézusról vallott az embereknek, — de jaj, nem Jézus kedvéért, nem az iránta és az elveszettek iránt való szeretetböl. hanem egyedül a maga üdvösségének biztosítása érdekében. Micsoda feneketlen, sötét mélysége a bűnnek, az önzésnek!! Vaiósaggal beleszédült, mint aki halálos leszedelmeket rejtő szakadék szélén jár. Van-e menekvés? Csak az lenne kiút. ha szeretetet tudna érezni Jézus iránt. Hát olyan nehéz Jézust szeretni, hiszen megérdemli a sze- retetét?! .Életét adta érte!.... De nem. nem tudja mégsem szeretni Jézust, csak önmagát. Rázuhant a kétségbeesés. Nincs menekvés. Ahogy ott teljesen összetörve ült a helyén, halvány reménysugár csillant meg lelke mélyén. Szólnia kellene az igehirdetőnek. A ő szavain keresztül ébresztette Isten menthetetlen önzésének, sötét bűnének a tudatára, hátha őrajta keresztül megmutatná a bűnből kivezető utat is. Alig merült fel benne ez a gondolat. ellenvetései támadtak. Hogyan közeledjék a lelkipásztorhoz, hiszen azt sem tudja bizonyosan: ráér e: Széguenli is magát nagyon. Meg aztán mit tudna neki mondani az evangelizátor! Az is csak ember. Legfeljebb azt mondja majd neki: szeretnie kell Jézust, aki megváltotta az örök kárhozattól. Ám ennyit ő is tud: szeretnie kellene Jézust, de éppen az a baj, hogy nem tudja szeretni. ' Tusakodott és tusakodás közben végétért az összejövetel. Lelke űzte, hajtotta: lépjen most oda az Isten szolgájához és kérjen tőle magán- beszélgetésre alkalmat... Nem mert odamenni. S utána mégjobban földrenyomta a kétségbeesés: elszalasztottá a menekülés lehetőségét. Éjszaka alig aludt valamit. Nagy lelki kínjai után reggel azzal az elhatározással kelt föl: ma törikszakad, de beszél a lelkipásztorral. A bátorsága még mindig nem volt elegendő. így egyik asszony- testvérét, közösségük vezetőiét kérte meg: szóljon az ügyében: Az aztán beszélt is az evangélizátorral, akinek persze, hogy volt ideje a Gulyásáéval való magánbeszélgetésre ... Gulyásné szorongó szívvel, riadtan, könnyes szemekkel lépte át a szoba küszöbét és ült le a lelkészszel szemben ... Tiz-tizehöt perc múlva lépett ki a szobából. Szemét még a könnuek párája fátyolozta el. de a könnyek fátyolán átcsillogott a bűnei terhét lerakott, Istennel megbékélt lélek csendes, sugárzó derűje. Meggyónta a lelkét fojtogató önzés sötét bűnét, aztán meghallotta, hogy a keresztyén élet harca, a bűn elten vaLó harc a megtéréssel nem fejeződik be, inkább csak megkezdődik. Meghallotta: a Krisztus áldozatával földretepert óember külsőt változtatva igyekszik újból teret nyerni és eluralkodni a kegyesek életében. Legfőképpen pedig meghallotta — és ez volt az, ami levette róla a terhet s megbékéltette — hogy Jézus Krisztus vére ezt a bűnét* feneketlen önzését, szer etet lenségét is eltörölte. Ment az utcán hazafelé, sietve, szinte repülve. Lelkében újra felcsendült Jézus kérdése: — Szeretsz-e engem? Meglassította lépteit és a bűnbocsánat, szabadság királyi ajándékát, elnyert lélek forró, izzó hálájával. túláradó örömével suttogta: — Oh. Utam te mindent tudsz; te tudod, hogy én szeretlek téged. NÉMA BIZONYSÁGTÉTEL Az „Elő Víz*' egyik leghűségesebb olvasóját, az érte könyörgő imahátvéd buzgó tagját, a konferenciák egyik igen örvendező, boldog résztvevőjét, Májay Ann<*t, az Ur magához szólította. Le kellett tennie a ceruzát, megyei o.y..n nagy > . ássa. jegyez- gelte a konferenciák előadásait — ál- asut sónak szamára —, e.neműit bi- zonyságtevő ajka, az Ur szólt, el ke.lett indulni a nagy találkozásra. Most arról a felejthetetlen lelki élményről szerelnék, az Ur indítására, bizonyságot tenni, amellyel engem megajánaékozott az Ur azáltal, hogy átélhettem, hogyan készíti öt fel egészen, hogyan lesz egészen neki szentelt az é.eiec Csodálalos volt az egész. Első agyvérzése után béna tagjaiba alig néhány nap alatt erő, élet áradt. Majd elhangzott feléje a bűnbocsánatot hirdető Ige: „Megbocsátanak a Te hú- neid”, azután pedig „Kelj fel és járt’. Es ö felkelt és ámulva, boldog örömmel tapasztalta. hogy jár, hogy meggyógyult, hogy az Ur csodát leit vele. Eide most már csak bizonyságtétel volt, lényével, szavaival és egész é.e- tével. Nem zavarták külső körűiméÉLÓ VÍZ
