Élő Víz, 1951

1951-január / 2. szám

A SZOLGÁLAT JELENTŐSÉGE (Gondolatok India nagy apostolának, Sadhu Sundar Singhnek az igehirdetéséből.) Tibetben nagy fáradsággal gázolt egy ember a hó­ban. Halálos kimerültséggel küzdött. Ötközben egy hal­doklót talált, aki ott feküdt a hóban. Nagy fáradsággal hátára vette a félholt embert. Mindketten fölmelegedtek, vérkeringésük felfrissült s a haldokló feléledt. Megmene­kültek, — Amikor másokon segítesz, magadnak is szol­gálsz. Ilyen a szolgálat. Isten segít annak az embernek, aki erőit és adott­ságait Isten és felebarát szolgálatába állítja. Lázár sír­jánál embereknek kellett a követ a sir szá:áról elhen- geríteni. Ehhez nem is volt szükség különösebb isteni segítségre. S niikor ők már megtették a tőlük telhetőt, Isten mePcselekedte azt, ami meghaladta az emberi erő­ket: fe’támasztotta a holtat. Midőn Lázár életre kelt, ismét emberek segítettek a lepedők és a halotti lepel szétbontásában. Ugyan gy van a bűn halottaival kap­csolatban is. A tanítványoknak kell elhengergetniök a követ s más akadályokat a ha’ottak sírjáról s Isten lelki életet ad nekik. Sok feltámadt lélek ütközik azután bele különböző halotti leplekbe, amilyenek pl. a test, a rossz szokások, stb. Itt megint Isten gyermekeinek kell segí­teniük készségesen és örömmel. Egy engedetlen fiú elhagyta az atyai házat, csavar­gók közé került és rabló lett belőle. Atyja szolgákat kül­dött érte azzal az üzenettel, hogy mindent megbocsát, csak térjen vissza és hagyja el a rossz utat. A szolgák féltek az üzenet továbbításától s ezért az idősebbik fiú szánta rá magát, mivel testvéri szeretet fűzte a tévely­gőhöz. A hegyekben rablók támadtak rá s halálosan megsebesítették. Közöttük volt a fiatalabb testvér is. Mikor a sebesültben megismerte saját bátyját, mellét verte és hangosan sírt. Az idősebb testvér kissé magához tért és hirdette neki atyjuk bocsánatát. „Most már elég. Elértem életem célját s teljes tettem a szeretet szolgála­tát" — szólt, s kilehelte nemes lelkét. A fiatalabb test­vért mélyen meghatotta bátyja ádozata. Hazatért atyjá­hoz és új életet kezdett. Isten gyermekeinek is Ilyen áldozatkészen kell vinniök az örömhírt, a szent evangé­liumot, még akkor is, ha életveszedelem várna rájuk. Hiszen az Üdvözítő is életét adta mindnyájunkért. Sokan gyengeségükre hivatkozva nem akarnak szol­gálni testvéreiknek. Elfelejtik, hogy Isten ereje éppen a mi erőtlenségeinkben bontakozik ki. (II. Kor. 12:9.) Olyan szenvedőkhöz hasonlítanak, akik teljesen egészsé­gesek, jó étvággyal fogyasztják a tápláló ételeket, de gyengék maradnak, mert — nem mozognak. Amikor az emberek rágalmaznak és ű’döznek titeket, a megvetés követőit hajigálva rátok, imádkozzatok értük, kövek he'yett szeretetet kapjanak tőletek. Balga gyerme­kek köveket dobálnak az érett gyümölcstől róskadó fára. Viszont a fa — édes gyümölcsöt ad nekik Nincs köve, amivel visszadobna. Ne riasszanak meg titeket a. meg­vetés kövei, A hamis híreszteesek azt bizonyítják, hogy lelki életet éltek s gyümölcstermők vagytok. Isten gyakran kicsiny szolgákat használ fel nagy célokra, s azokat, akik a világ szemében nem sokat je­lenek, magas szolgálatba állítja. Ezek nem dicsekednek képességeikkel s nem támaszkodnak saját értelmükre. Ismerik gyengeségeiket s ezért nem kérkednek, hanem annál inkább az Orra támaszkodnak. Amikor az Or Jézus éhes tömeggel volt együtt a pusztában, a. tan't- ványok nem tudtak neki segíteni, ök maguk hazaenged­ték volna az éhes tömeget. Csak egy kiest fiú segíthe­tett, szolgálhatott az Ürnak. Anyjától kenyeret s kevés halat kapott, hogy több napra való élelme legyen, ö ezt a tanítványok lábához tette, amikor megkérdez­ték, nincs-e kenyere. Lehet, hogy másoknak jobb és több kenyerük volt ott, de nem adtak. Csak egy egyszerű, kicsiny gyermek kenyere szolgálhatott a legjobb táplá­lékul, mivel rajta volt az Or áldása. SZERETSZ-E ENGEM? Irta: Sághy Jenő Holdtölte volt éppen. A fehér fényben látni lehetett a szakadozott csoportnak messze elől haladó tag­jait is. Mentek, csendesen beszél­getve. Lábuk alatt hangosan ropo_ gott az apró kavics. Lehettek vagy hatvanon. Nagyobbrészt asszonyok, leánnok. de lepények és férfiak is akadtak közöttük. A szomszéd községbe igyekeztek- Evangélizáció volt az ottani gyüle­kezetben. Már hetedik naoja tartott. S ok minden áldott estén átgyalo­goltak néoes csoportban. Nagyobb volt bennük az ige után való vágy, mint a hosszú gyaloglás fáradal­mától va'ó félelem. ' Egy fiatal özvegy asszony — Gulyásáé — fázósan összébb vonta magán a nagykendőiét. — Hű. de hideg van: még a csontjaimat is átjárja ... — Márciusban nem lehet ká­nikula — állapította meg bölcsen egy férfihang. Idős asszony lépkedett Gnlyásné o'dalán. Előiehúzott fejkendője sö­tét árnyékot vetett az arcára, ö is megszólalt: — Maid megmelegszünk. Az előbbi. férfi megkérdezte: — Mitől? A gyaloglástól? — Akkor jobban kellene sietnünk. — Nem attól- Az igétől. f Meg­melegíti az ember belsőrészét úgy. hogy csöpp hideget sem érez. — Hm — válaszolta a férfi. Leányhang csendült fel. — Az bizony meg. Decemberben leánykonferencián voltam. Nagyon forró volt ott a levegő, különösen a konferencia végefelé; leginkább meg az utolsó összejövetelen, a morzsaszedesen. amikor a lányok is megszólaltak egymás után, Bizony_ ságtevés, ének. megint bizonyság- tevés. megint ének ... Ügy átforró_ sodott a levegő, hogy no. Alig bír­tunk magunkkal. — En meg nem tudnék szólalni annyi ember előtt — mondotta Gulyásáé csendesen. — Előre senki sem tudhatja — válaszolt a leány. — En sem akar­tam szólni azon a konferencián, aztán mégis megnyitottam a szá­mat. Azt vettem észre, hogy a mondanivaló maid szétveti a szíve_ met. S fel kellett állnom, beszélnem kellett... Elöl valaki énekbe kezdett. Az üde leányhang ezüstös csengése egybeolvadt a holdfény ezüstjével s mintha a holdsugarak is csengeni- bongani kezdettek volna. — ütött a boldog óra. Rabságomnak vége, Eloszlott virradóra Ejfél sötétsége. Mind többen csatlakoztak az énekhez. Aradó erővel, ujjongva szárnyalt föl a dallam. — Nevetéssel telve szám. Ajkamon vigasság, Üj világ derült reám: Tündöklő szabadság!... .Aztán csend ereszkedett a gya­loglókra, csak a halk beszélgetés lassú moraja hallatszott... Amikor kéi óra múltán visszafelé tartottak, már nem fogytak ki az énekből. Nem beszélgettek, csak énekeltek. Ha egyik étiek hangjai elhaltak, elmerültek a hold sugárzó fényének árjába, a csoportban elöl vagy hátul vagy középen, de újat kezdtek. Végigénekelték a hosszú, hétkilométeres utat hazáig. Gulyásné együtt énekelt a töb­biekkel, de a szöveg akármi volt is, 6 ÉLŐ VÍZ

Next

/
Oldalképek
Tartalom