Élő Víz, 1950
1950-május /11. szám
VI. ÉVFOLYAM 11. SZ. 1950. MÁJUS 21. Vesztek erőt! Csel. 1:8. Ez a mennybemenetel előtt kimondott két szó Urunk legdrágább ígéretei közé tartozik. A tanítványok megjárták Mesterük halálának és egész életcéljuk elvesztésének mélységeit. Aztán jött a ieltámadás dicsőséges öröme és ők negyven napon át élvezhették ieltámadott U- ruk tanításait Isten országáról. (Csel. 1:3.) Mikor aztán mennybemenetele előtt ott állnak előtte, már tele van a szívük új reménységgel. Úgy érzik, vége a harcnak, szenvedésnek és most jön a végső nagy győzelem. Talán a bajból kikerült ember könnyelműsége is benne volt a szavaikban, amikor ezt kérdezik: „Uram, avagy nem ez időben állítod-e helyre az országot Izráelnek?“ A felébredt embert is hányszor kísérti meg ez a gyors győzelemvárás. Kiment az Úr valami veszedelemből, megmutatja csodálatos védelmét és vezetését és mi úgy érezzük, minden megoldódott, ezután a győzelmek sorozata következik az életünkben. Az első tapasztalatok Isten hatalmáról sokakat inkább könnyelművé tesznek, mint megaláznak. Azt gondolják, ők olyan kiváltságos emberek, kevesen éltek át olyan csodálatos dolgokat, mint ők. Hányán versengnek abban, hogy mit tett velünk az Isten; az mind semmi, amit mások kaptak. Hamar elfelejtkeznek a nagy reszketősről, amiben voltak, nem emlékszenek arra sem, hogy amikor kérték a segítséget, mennyire érezték, tudták és vallották, hogy ők azt nem érdemlik. Amíg az óember él, mindig meglopja Isten dicsőségét a maga számára, önmagát világítja meg vele, a helyett, hogy Krisztus arcán világoltatná a II. Kor. 4:6. szerint. Ezért vesztünk el annyi drága tapasztalatot, ezért nem szolgál hitünk erősítésére annyi csodája Urunknak és ezért térünk vissza olyan hamar a saját erőnkhöz. Szeretjük zsákmánynak tekinteni harc nélkül a készet, kutatunk bevált módszerek, kitaposott utak után, csakhogy megkíméljük magunkat, sértetlenül kimentsük a próbákból szeretett ÉNünket, és — jaj — csak ne kelljen megaláztatnunk vagy megalázkodnunk úgy igazán, képmutatás nélkül összetöretve, porba esve. A tanítványok is nehezen hitték el a feltámadás csodáját, de mikor aztán látták, hogy kétségtelenül igaz, Mesterük maga áll ott mellettük, akkor vérmes reményeik támadtak. Napok kérdése — gondolták —, hogy az Úr helyreállítsa az országot Izráelnek. Bizonyára kicsit megütközve hallják az Úr szavát — kérdésükből ezt érezni ki —, hogy „várják be az Atya ígéretét“ (1:4.). — Hát nem ez időben? — Hát mikor? — Várni? — Oh, az nagyon nehéz. És mikor Jézus Szent Lélekről beszél (5. v.), Akit valóban „nem ^xX>OCXXXXXXXXXXXXXX>OOOOOCXXXX)OOOOOOC«OOOOOOOOOOOOCXX)COOOuOOOOOO HÁTHA MÉG MA! Száll az élet, mint az óra, Fut, rohan a mutatója, Nyárra gyoisan jő az ősz, Jelek földön, szívben, égen, Hirdetik a Mindenségben: Jézusom ... Te visszajössz! Ezredévek tűnnek, mennek Szárnyain a Végtelennek, S mit hoz egy új ezredév? Ám minek ily messze nézni? Szívem forró vágy emészti: Hátha addig visszajössz! Századok suhannak lágyan Évek hosszú gyöngysorában, S mit hoz a következő? S szívem zengi... hátha ... hátha .. Ily nagy idő nincs már hátra És Te addig visszajössz! Sürget, kerget minden óra, Hogy térhetnék nyugovóra, Míg a lelkek alszanak! Értük küldesz, értük éltetsz, Minden percben visszatérhetsz, Hátha... még ma visszajössz! H aluszka M. Rózsa TOOOCOOOOOOOOCXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXyOOOOOOOOOOOOOOOOOOCO ÉLŐ VÍZ V 1
