Élő Víz, 1950
1950-július / 16. szám
A vádlott éneke Csak egy ideig Az ébredés szele zúgott végig a Jordán partján. Messze útról jövő zarándokcsapatok, remegő lelkiismerettől űzött egyesek és a közeli városokból nagy sokaság: mind Bethabara felé igyekeztek. — Az Igét Isten népének legnagyobb ébresztője hirdette: János, az Útkészítő, aki nem nézett az emberek méltóságára és hatalmára, hanem csak a bűnére. Szájából meg is hallhatta mindenki a magáét: a tolvaj, a parázna, a iőpap, a katona, sőt maga a király is. — Nem is maradt hatástalan a Szó. A tömeg szívéből felszakadt a bűnbánat sírása és hangzottak egymás után a bűnvallások, hogy a Jordán hullámaiban eltemettessék minden, ami romlott és csak a tiszta, a kész, az új maradjon meg a megígért Messiás fogadására. Ennek az ébredésnek azonban volt egy nagy fogyatékossága. Maga Jézus leplezi le, amikor azt mondja: Keresztelő János „az égő és fénylő szövét- nek vala, ti pedig csak egy ideig akartatok örvendezni az Ő világosságában.“ (János 5:35.) Az ébresztő Szóban nem volt hiba. De annál inkább a felébredtekben: csak egy ideig akartak örvendezni az ő világosságában. Ezt az ítéletet azóta is kimondotta az Egyház Ura az Egyházban újra és újra jelentkező ébredés felett. Sok megmozdulás merevedett halottá néhány évtized lepergése alatt s a felébredtek tömegéből mindig sokan kihullottak. Csak egy ideig örvendeztek a sötétségben felragyogó világosságban. Hadd legyen Jézusnak ez a szava ma figyelmeztetés nekünk, nehogy ítélete alá kelljen kerülnünk. , Vájjon kik azok, akik ezt az ítéletet hordozzák magukon az ébredés népe között? 1. Akik sodródtak a tömeggel személyes bekapcsolódás nélkül. Az ébredésnek mindig van tömeghatása is. A Jordán mellett vallást tevők között sokan lehettek olyanok, a*kik útközben verődtek a szomjas lélekkel indulókhoz. Az evangéli- zációs munka' divatos fellendülése ma is vonz nem keveseket. De bizonyosan csak egy ideig. 2. Akik a maguk várakozásával jöttek Keresztelő Jánoshoz. Tudjuk, hogy sok mindent képzeltek felőle és vártak tőle, amit ő egyenesen visszauta- s'tott. Ma is szívesen viszi az ember a maga kész Későre jár. A pályaudvaron Néhány virrasztó ember lépeget. Felém még gondolatban szüntelen Pílísliget szép fái intenek. Vonatra várok s elgondolkozom, Míg fényben úszik a váróterem, És ... szinte földi szemmel láthatom Megáll előttem bírám, Mesterem. Óh jaj nékem, mert vád zúdul reám! Vádat lehellnek bútorok, falak, És felzúg bennem szívbe markolón: Uram, én Téged is1 megloptalak! Nem menthetem magam már semmivel, Vádol a szó, a gondolat s a tett, A váróterem kemény padja most Énnékem a vádlottak padja lett! Megloptalak..., jaj, nem tagadhatom! A szívem, lelkem oly rút, oly hamis! Dicsőségedből, mely csak a Tiéd, Óh, hányszor loptam el magamnak is! Mily sokszor elfeledtem, hű Uram, Hogy csak Tiéd dicsőség és a fény, Bűnt s életet, mit Néked adtam át, Óh, Tőled hányszor visszaloptam én! Megloptalak ..., jaj..., nem tagadhatom, Úgy jövök Hozzád..., nézd ..., amint vagyok, Előtted most reszketve, sírva ül Egy tékozló, utolsó tolvajod. (Bírám arcát feszülten figyelem, És ítéletre várva hallgatok.) És most a Bíró rámnéz csendesen, Csodák csodája, szóba áll vei em! Szelíd szeméből béke száll felém, S Ő ennyit szól csak:... Nézd a sebhelyem... Nézem ... s tudom már: nincs kárhoztatás .., És mannaként hull rám... a kegyelem! HALUSZKA M. RÓZSA. tervét, sehol eddig be nem töltött reménységeit Isten elé is. És persze ezeknek is gyakran az a sorsuk, mint a Keresztelő János elé terjesztetteknek. Istennek megvan a maga elgondolása velünk és azt semmiképpen nem hajlandó a mienkhez igazítani. ÉLŐ VIZ 1 VI. ÉVFOLYAM 16. SZ. 1950 JÚLIUS 30.
