Élő Víz, 1950
1950-május / 10. szám
ISTEN DICSŐSÉGÉRE Az Ür az én Pásztorom. Pataj Mihály fametszete A VIGASZTALÓ BOT Csodálatos valami a pásztorbot. Ha a bárányok gondolkozni, 'emlékezni tudnának, mint mi emberek, igen sokszor néznének gyűlölettel a pásztorbotra. Mert bizony a pásztorbot egy-egy oldalba kólintása után szinte menni sem tudnak tovább. Néha utánuk repült a bot és talán lábukat is kitörte. De tudták Jól, hogy az a pásztorbot védi is őket. Tudták, hogy mikor ellenség ólálkodik a karám körül és rabolni akarja a nyájat, amikor ordas farkas, vagy prédára éhes oroszlán, vagy medve dörmögve ott járkál a levegőben szaglászva a karám kerítése körül, akkor ők aludhatnak békén, mert a pásztornak van fegyver a kezében és ez a pásztor bot. Az a pásztorbot, amely körülöttünk suhog, sokszor annak a szeretetnek, felelősségnek a kezében van, amely' a pásztor szívében van, nyája iránt van és ezért tud félelmetes fegyverré lenni, amelytől még ellenség és vadállat is menekülni kényszerül. Aldassék Isten, hogy neki van vesszeje és botja, mely engem büntet, nevel felelősségből és szeretetből, de amely suhog az ellenségeim fölött is és megvéd en- gemet! Végül még egy vigasztaló botról kell beszélni: a golgotái keresztről. Milyen csodálatos dolog, hogy Isten ezt a fát. ezt a vesszőt, ezt a botot csak a saját Fiára rakta, és senki másra. Sem rád, sem rám, sem a legnagyobb bűnösre. Ez a fa az örök jele annak, hogy a halál árnyékának völgyében is velem van Isten. Nem kell félnem, szeret. Csak menjek utána sötét, napfény nélküli völgyben, csúszós talajon, undok férgek között is csak menjek nyugodtan. Talán csak pár lépés már és kiérek oda, hol újra süt a nap, hol újra látom a fényt, hogy újra csodálatos smaragd-zöld fű vár éhségem elűzésére és hívogat engem csobogó patak hűvös vize, kínálja önmagát nekem s ahol fényárban úszva világosan látom: szeret az Isten, a halál árnyékának völgyén át ezért vezetett ide! Résziek Túróezy Zoltán: Az Úr az én Pásztorom c. könyvéből. Hallesby Öle norvég ébresztő ad igen megkapó leírást Zeller Sámuel svájci keresztyénről aki a zürichi tó partján Männedorfban végzett igen áldott munkái azok között,' akik testi vagy lelki egészségük visszanyerésére keresték föl. Hallesby professzor hosszabb tanulmányútján érkezett el erre a biblikus keresztyén levegőt árasztó helyre s ismerkedett meg személyesen Istennek azzal a sok lelki ajándékkal rendelkező szolgájával. A következőket mondja róla: Zeller egészen kivételes ember volt természeti képességei és lelkiajándékai dolgában. Utólérhetetlen szervezőkészsége volt, amellyel építette és egyre bővítette a legkülönbözőbb testi és lelki betegségben sínylődök gondozására szolgáló intézetét. Páratlan előadó volt. Sok igehirdetőt és szónokot hallottam, akik ritka képességekkel rendelkeztek, azon. ban senkivel nem találkoztam, aki túlhaladta volna Zeller Sámuelt. Ö elérte azt, ami az igehirdető feladata: a hallgatói odakerültek Isten színe elé. Szinte minden más eltűnt körülöttünk, amíg Ze|ler beszélt és Istennel kerültünk szemtől-szembe. Ráadásul egészen különleges lelkigondozó volt. Nem találtam embert, akiben olyan mély emberismeret párosult volna a könyörülő és irgalmas szeretettel, mint Zeller Sámuelben. Mindezek után egészen páratlan imádkozó volt. A kegyelemnek olyan ajándékát bírta, hogy könyörgésével sok embernek lehetett segítségére a testi és lelki betegségből való megszabadulásban. S a fenti kiváló tulajdonságok közül egyik sem hatott reám annyira lenyűgözően, mint ez utóbbi. Rám a legmélyebb hatást az imádkozó Zeller Sámuel tette. Azt hiszem, nem túlzók, ha azt mondom, senkit nem hallottam úgy imádkozni, mint őt. Hallottam sokakat, akiknek az imádsága lelkesültebb és tüzesebb volt. Zeller imádság közben egészen nyugodt és biztonságos volt. Olyan jól ismerte Istent, hogy teljes bizalommal tudott eléje járulni. Senkit nem hallottam, aki többet várt volna Istentől, és kevesebbet a maga imádságától, mint ő. Gyermeki bizalommal tárta Isten elé a hiányokat és azon nyomban tudta, hogy a többi most már Isten gondja. Az imádsága tiszteletteljes, ugyanakkor gátlásmentes beszélgetés volt Istennel. Mint hogyha Isten ott ült volna az első padokban és Zeller állt volna előtte. Mindig nagyon sok imatárgya volt. Először az egybegyűltekért, azután az egész otthonért, minden betegért, öregért, végül az egész világ betegeiért, szerencsétlenéiért könyörgött, akik levélben kérték közbenjáró imádságát. Az alatt a rövid idő alatt, amit ott töltöttem, szinte minden európai országból érkezett levele. Minden nap sok emberért és sok ügyért imádkozott.. Azonban, amint hallgattam ezeket az imádságokat, magamban azt kellett mondanom: „Valójában csak egyért imádkozik, hogy Isten neve diesőíttessék.“ Gyakran egyenesen csodákat kért, de sohase annak a hozzáfűzése nélkül, „ha ez a Te nevedet dicsőíti“. Gyakran nem átallott azonnali gyógyulásokat is kérni, de mindig ezzel a feltétellel. Soha nem próbálta kényszeríteni Istent az ígéreteire való hivatkozással sem. A csodatévő imádság sohase a szenvedések elkerülésére vezető út volt, hanem egyedül Isten dicsőségére szolgált. Éppen azért gyakran hallottam ajkáról azt is: „Azonban ha abból több dicsőség származik a Te nevedre, akkor hagyd meg a betegséget, adj erőt azonban arra, hogy a betegséggel is a Te neved diesőíttessék.“ És nem csak másokért imádkozott így. Sokak meggyógyulásában volt Isten eszköze, őmaga azonban súlyos gyomorbajt hordozott. De a betegségének a hordozásával is Istent dicsőítette. 4 élő víz
