Élő Víz, 1950
1950-április / 8. szám
Bizonytalan feltámadás... Konferenciáról jöttem haza. amikor az egyik na- gyobb állomáson, a túlzsúfolt fülkében nagy örvendezve •két atyafi találkozott össze. Az egyik idős bácsi volt. a másik is már bent járt a korban. Kiderült, hogy rokonok, akik egyugyanazon ünnepségre mennek, az idős magyar unokájának a keresztelőjére. Természetesen megbeszélték a fiatalokat, amikor is a fiatalabbik megjegyzi, hogy mégis csak jól járt az Imre a Blankával. „Hát azt még se lehessen tudni, az még éppen olyan bizonytalan, mint a feltámadás“ — mondja az öreg magyar. „Hát az bizony bizonytalan, csak a halál biztos“ felelte illemtudóan a fiatalabbik. Belémvágott ez az egészen szokatlan és még sohasem hallott meghatározása a bizonytalannak. Ügy tanultam, hogy ilyenkor egy hívő keresztyénnek bizonyságot kell tenni. Nem tettem. Nagyon sokan és nagyon vegyes társaság volt együtt. De egész további úton, átszállások után is gyötört a gyávaságom, míg egyszer derengeni kezdett bennem, hogy az Űr talán nem is akarta, hogy én a feltámadásról tegyek bizonyságot ezek előtt az ismeretlen emberek előtt. Hanem ezzel a szokatlan hasonlattal tőlem, a hívőtől és egyben tőled a hívőtől, még csak nem is a templomos keresztyéntől, akarja megkérdezni, egészen bizonyos vagy-é a feltámadásban? Megdöbbensz erre a kérdésre? Pedig joggal teszi fel nekünk az Úr! Természetesen a jól megtanult kánaáui nyelven kitűnően tudjuk rá a feleletet, de béviil, a szíved mélyén, az életed folyásában, szent bizonyosság-e a feltámadás és $iz örökélet reménysége? Tudod, hogy ez a hit, ez a belső állapot volt minden idők igaz hívőjének a motorja? Meglátszik ez a csodálatos erő, ez a dinamikus, neki- feszülő, akadályokat, korlátokat nem ismerő hajtóerő, a mi hívő életünkben? Nem. Bizonytalan bizony a mi feltámadásba vetett hitünk. És tudod mire mutatott rá bennem az Űr? Hogy ebben a bizonytalanságban feltétlenül elkárhozom. El- kárhozom, mert káromolom az Istent. Mert lebecsülöm, inegerőtlenítem az Istent. Emlékszel, mit mond Isten, amikor elvégezte a teremtést? ,,Hogy minden, amit teremtett vala, imé igen jó.“ Hát ez az az élet, ez az a világ, ez az az ember, én is, te is, akire Isten azt mondotta, imé igen jó? Hát Istennek csak ilyen teremtésre tellett? Ha nem hiszel a feltámadásban, ha bizonytalankodsz, akkor bizony arról teszel tanúságot, hogy bizony, Isten ilyen tökéletlen világra mondotta, hogy imé igen jó. * Nem. Az a világ amit Isten teremtett, az minden bizonnyal igen jó. Csak ennek a világnak a kapuja bezáratott a számunkra. Az a világ volt, van és lesz, csak a bűnbeesett, a' bűnös embernek nincs benne helye. Annak ebben a világban, mely az ember miatt átkozott, van csak helye. És Isten mégis ezt az ajtót meg akarja "nyitni az ember számára. Mert Ö azt a világot teremtette és szánta minekünk. Jézus Krisztus, a golgotái kereszten megfeszített Krisztus, ez az ajtó. Bűneink kirekesztettek abból a világból és az Űr Jézus Krisztus kirekeszti belőlünk a bűnt, hogy mienk lehessen az a világ. A golgotái kereszt, annak minden kínja, borzalma, szörnyűségé az Űré volt, mi számunkra azonban ajtó. Ezen az ajtón bűnökkel terhelten átmenni nem lehet. Le kell rakni az ajtóban. De ha leraktad, miért nem lépsz át, miért őrződ ott tovább azokat? Jézus Krisztus nem azért ment fel a keresztre, hogy ott gyötrődj, reszkess, kínlódj a kereszt tövében. Ezt Ö mind elvégezte helyetted, ő azt akarja, hogy lépj be ezen az ajtón abba a világba, amire Isten kijelentette, hogy imé igen jó. És élj is abban. Jézus megmondta: „Én vagyok a feltámadás és az élet; aki hisz én bennem, ha meghal is, él; és aki csak él és hisz én bennem, soha meg nem hal. Hiszed-é ezt?“ Gázai Út Evangelizációs szolgálatra kellett volna mennem, de az Úr egészen határozottan, leeresztette a sorompót. Bár ma az óemberem is szívesebben hajlik ezekre a szolgálatokra, mint a mindennapi élet terheinek a viselésére, belenyugodtam Isten akaratába. Részt vettem a láthatatlan konferencián, mely számomra is igen sok áldással járt. Nagyon sokat mondott nekem a szolgálattal, de különösképpen az imádkozással, az Úrra való figyeléssel kapcsolatosan. Utolsóelőtti napon, szombaton reggel, az útmutató szerinti reggeli Ige, a zsidókhoz írt levél 6,- 4—6. verse volt. Bizonyára sokakat döbbentett már meg. Számomra igen áldott elcsmdesedés volt, mert bizonyos voltam és vagyok, hogy „aki hiszen Ő benne, el nem kárhozik“. Munkahelyem felé sietve egy diákcsapattal találkoztam, akik közül kivált egy diákokcska, akit személyesen ne>n ismertem, de tudtam, hogy evangélikus. Felém tart. Ijedt és megrettent képpel kérdezi: — Bácsi kérem, tetszett máma Bibliát olvasni? — Mondom, hogy igen. — És a zsidókhoz írott levelet is tetszett olvasni? — Természetesen. — Kérem, tessék nekem megmagyarázni, mert rettentő állapotban vagyok. (Meg is látszott rajta.) Én elkárhozom. — A bennem levő reménységgel tudtam a fiúnak bizonyságot tenni, hogy az kárhozik el, aki nem hisz a Jézus Krisztusban. Hiszel-e fiam? — Óh igen, volt a határozott és biztos felelet. — Elővettem a Bibliámat és megmutattam, hogy mi áll a fejezet elején. Óvás a hittől való elszakadástól. És megmutattam azt is, hogy én éppen ezen a reggelen húztam alá a „hittől“ való szót, hogy ha a sátán meg akar kísérteni, oda tudjak menekülni Jézushoz. És tovább mentünk mind a ketten örömmel. Számomra igen nagy tanítás volt ez a találkozás. Először meg kellett látnom, hogy azért kellett nekem itthon maradnom, hogy ennek a kis fiúnak megmaradjon a békessége. Istennek az e g y is mennyire fontos. De meg kellett azt is látnom, mennyire szent hely az imádkozás helye, mennyire fontos, nem csak a magam szempontjából, a teljes elcsendesedés, naponként és reggel az Űr előtt. Micsoda gyötrelem és ítélet lett volna a számomra, ha nem tudtam volna bizonyságot tenni. Isten megtanított rá, ezen az alkalmon keresztül, hogy mindig kész legyek megfelelni mindenkinek, aki számot kér tőlem, a'bennem levő reménységről, meri üdvösségembe kerülhet a készületlenség. Istennek legyen hála ezért a nagyon egyszerű, de világos tanításért és legyen hála néki, hogy bár 35 év választ el bennünket, közösségei teremtett közöttünk. Azóta sok találkozásunk volt már és ha nem is tudunk mindig beszélni, de elég az, hogy tudjuk, hogy mind a kettőnk megváltója az Úr Jézus Krisztus. _________________________ _ 4 É LŐ VtZ
