Élő Víz, 1950

1950-március / 7. szám

Kétségtelnül komolyan induló megtérés. Mégis ön- gyilkosságba vezetett. II. Mik lehetnek ennek a megtérésnek a hiányai? 1. Júdás azt gondolta, hogy vissza lehet csinálni a bűnt. Olyan szépen kitervelte, hogy ha ő azt fogja mon­dani a főpapoknak: tévedtem, akkor ők is más elhatá­rozásra jutnak. Ha ő azt állítja most a Mesterről, hogy ártatlan, akkor azok se fogják elítélni. Visszaadja a 30 ezüstöt és visszakapja Mesterét. Nagyon tévedett. A főpapok szóba se állnak most már vele. Nekik csak addig kellett Júdás, amíg szándé­kuk megvalósításában segített. A Sátán nem azért buktat el valakit, hogy talpra is állítsa. Nem azért vá­laszt ki és használ fel eszközéül, hogy — ha meggondol­juk — ki is engedjen a kezéből és összedőljön minden terve. A Sátán nem olyan szerződő fél, aki felbomolni engedje a nagy csalafintasággal összeszerkesztett üzle­tet. „Mi közünk hozzá?“ —mondják a főpapok Júdásnak. A bűnnek vannak olyan fajtái, amelyeken világosan rajta van ennek a visszacsinálhatatlanságnak a bélyege. Az eljátszott tisztaság visszahozhatatlan. A tettenérés szégyenbélyegét nem lehet lemosni. A gyermekeim val­lásának az eladására kötött egyezség felbonthatatlan. Ha azonban utána gondolunk a dolognak, kitűnik, hogy valójában minden bűn jóvátehetetlen. A megtörténtet nem lehet meg nem történtté tenni. A kimondott szót nem lehet visszaszívni. Az egyszer elmulasztott dolgot csak másnak a mulasztása árán lehet pótolni. Az idő kereke nem forog visszafelé. Minden szavunk, cseleke­detünk, bármiféle magatartásunk egyszeriben múlttá, befejezetté, változtathatatlanná lesz. Nem lehet rajta iga­zítani, lehetetlen kijavítani, visszacsinálni. A bűnre egyetlen orvosság van: a bocsánat. Nekem már nincsen többé hatalmamban, de az a valaki, akit .megbántottam, megkárosítottam, beszennyeztem, sem­misnek jelentheti ki az egészet. Olyan ez, mint amikor a hitelező széttépi az adóslevelet. És akkor nem áll fenn tovább a tartozás. A bocsánat is a vétkes tartozás elen­gedését, a fennálló követelések , elfelejtését, a megrom­lott viszony helyreállítását jelenti. ?. Csakhogy Júdás a bocsánatot rossz helyen kereste. Abban nem volt hiba, hogy Júdás a 30 ezüstöt a fő­papokhoz vitte vissza. Az oda tartozott. Az is helyénvaló volt, hogy elmondta nekik, mennyire helytelenül cseleke­dett. Hiszen velük együtt követte el az árulást. Ártat­lant juttattak a poroszlók kezére. Hadd tudják meg ők is. hogy az vétek volt. Csak nem lett volna szabad Jú­dásnak megelégednie a főpapok válaszával. A főpapok nagvon suta evangéliumot hirdettek Jú­dásnak: ..Mi közünk hozzá? Te lássad“. Ezzel Júdás csak a halálba mehetett. 3. Itt lesz egészen nyilvánvaló, hogy Júdás megtérése félbemaradt megtérés. Mennie kellett volna tovább. Talán még odaérhetett volna Pilátus palotája elé, ahol véresre korbácsolva, tö­vissel koronázva állott némán a Mestere. A főpapok és a vének szemenszedett hazug vádjai nem tudták védeke­zésre bírni, Pilátus gyáva viselkedésére egy arcizma sem mozdult. I)e ha Júdás átfurakodott volna a halált kö­vetelő tömegen és odahullott volna a megcsúfolt Király lábaihoz, akkor az egy bűnös megtérésén is kimondha­tatlanul örvendező Atyának az elveszettek keresésére küldött Fia biztosan nem maradt volna néma. Ha Jézus­nak a főpap előtti kihallgatáson a hamistanúk zagyva •>'ádjai s a gyáva szolganép köpései, pofonjai s botiitései között volt egy figyelmeztető, emlékeztető és szelíd te­kintete a vele minden kapcsolatot eskiidözve és átkozódva tagadó egyik tanítvány számára, akkor egész bizonyo­san Pilátus előtt is lett volna szava a bocsánatát kereső, áruló, másik tanítvány számára. Vagy ha Júdásnak olyan nehéz lett volna a terhe, hogy nem érte volna már ott a helytartó palotájában elárult Mesterét, mehetett volna még tovább is. Fel a vesztőhelyre, a Golgota ormára és hallhatta volna, hogy ez a Főpap imádságába foglalja még a gyilkosait is: „Atyám, bocsásd meg nekik, mert nem tudják, hogy mit cselekesznek!“ És tanúja lehetett volna, hogy a ki­rályok Királya még a halála óráján is megnyitja a ke­gyelem országát a hozzáforduló rablógyilkos előtt. Ha Júdás odavonszolta volna magát szörnyű terhével a ke­reszt alá és átölelte volna a világ minden bűnéért on­tott, engesztelő vértől pirosló, durva fát, akkor bizo­nyára az evangéliumok Jézusnak nyolc mondását jegyez­ték volna fel a keresztfái szenvedése idejéről. Jézus egész bizonyosan megbocsátott volna Júdásnak is. Csakhogy Júdás nem jutott el a kereszthez. Félbe­maradt a megtérése, mert nem jutott el Jézushoz. Ke­resztfa helyett akasztófát keresett. Mert a félbemaradt megtérés csak halálra elegendő. III. Ma is van sok félbemaradt megtérés. 1. Félbemaradt mindenkinek a megtérése, aki arra épít, hogy a bűnt vissza lehet csinálni, helyre lehet hozni és el lehet simítani. S'okan döbbennek meg a_ bűnük következményétől és kezdenek el fogadkozni: soha többet ilyet nem csinálok, ezentúl jobban vigyázok magamra, stb. És be is követ­kezik valamilyen változás. A kirívóbb esetek elmarad­nak s az elkövetett vétkek nagyon kellemetlen következ­ményei lassan felejtődnek. Csakhogy szépülő életünk nem menti fel az előbbinek a rútságát s az elmaradó vétkek nem oldják fel az elkövetettek kárhozatos ítéletét. A bűnt nem lehet visszacsinálni. 2. Félbemaradt mindenkinek a megtérése, aki csak emberekkel rendeli a vétkeit. A puszta bűnvallás már maga is megkönnyebbülés­sel jár. A teher mindig könnyebb, ha megosztom vala­kivel. A lélekgyógyászat egész gyógymódot épít fel erre a tapasztalatra és egyszerűen csak kibeszélteti a meg­terhelt lelkű pácienseket. A megbékélés mindig nagy feszültségeknek a feloldója. Zavartalan jóviszonyban lenni valakivel mindig kellemesebb, mint haragot tar­tani. Jóvátételre, helyreigazításra, megalázkodásra is sokszor hajlandók az emberek egymás felé s ezáltal folytonos kényelmetlenségérzettől, félelemtől szabadul­nak meg. Kendőzetlen dolgok rendeződnek és mulasztá­sok pótoltatnak és ezáltal is nyugodtabb a lelkiismere­tünk. Csak azt ne felejtsük el, hogy a bűnben nem csu­pán emberekhez való viszonyunk romlott meg. Minden egyes vétkünk Istent is sérti. Sőt elsősorban Ö ellene irányul. Ezért az Ö kihagyásával nem is lehet igazában elrendezni. 3. Félbemaradt mindenkinek a megtérése, aki nem jutott el Jézus■ Krisztusig. Bűnbocsánat, szabadulás és új életnyerés csak a meg­feszített és feltámadott Krisztus előtt történik. Aki Vele nem találkozik, vérének áldását nem veszi, az valójá­ban még az emberi igyekezetnél, vágyódásnál, vagy próbálkozásnál tart. Ez pedig még mind testtől való és halál alá rekesztett. El kell jutni az élő Krisztusig. Hol keressed.? — Itt. a földön csak a hívők gyüleke­zetében — ami az ö teste — és a közöttünk hangzó bi­zonyságtételben — ami az Ö szava — lehet megtalálni- Az elsőszülöttek seregéről és egyházáról olvashatjuk a Zsidókhoz írt levélben, hogy náluk van az újszövetség közbenjárója, Jézus, és a meghintésnek vére, amely job­bat beszél, mint az Ábel vére (Zsid. 12: 23—24). Keresd azért a Krisztus népét és az ajkán hangzó evangéliumot. Amikor ott hallod a Krisztus nevében és engesztelő véréért bűneid bocsánatát, úgy hiheted, mintha Jézus maga mondaná. A hittel hirdetett evan­géliumban kétség nélkül Vele találkozol. És akkor nem marad félbe a megtérésed. c> ÉLŐ VtZ

Next

/
Oldalképek
Tartalom