Élő Víz, 1950

1950-február / 4-5.szám

FEBRUÁR 16., CSÜTÖRTÖK Énekek: Dt 296. Éf. 114 5. Régi Evangélum — élő Ige Csel. 10:34-43. Már eddig is észrevehettük, hogy az események leírá­sában ismételten történt utalás arra az üzenetre, amit Péter hoz Kornéliusznak. Mindjárt az angyal azzal a hírrel jött: ,,,Hivasd magadhoz Simont, lei neveztetik Péternek... ő megmondja néked, mit kell cselekedned.” (6 v.) Korné- liusz követei sem hagyják ki ezt a fontos pontot a hívó szó elmondásakor: „Kornéliusz százados... szent angyal által megintetett, hogy hivasson téged házához és halljon tőled valuni dolgokról.” (22. v.) Maga Kornéliusz is idézi az angyali üzenetet: „Küldj el .Toppéba és hivasd magadhoz Simont, .ki Péternek neveztetik ... ö, minekutána eljŐ. szól néked.” (32. v.) — A végeredmény is az, amiben Kornéliusz a maga és a házanépével összegyűltek .kívánságát és vára­kozását kifejezi: „Most azért mi mindnyájan az Isten előtt állunk, hogy meghallgassuk mindazokat, amiket Isten néked parancsolt.” (33. v.) Minden egyes esetben már előkészítésképpen is Péter mondaniva’ójára irányul a figyelem. Elképzelhetjük, hogy az összegyülekezettek mind Péter ajkát lesték. Mit fog mondani? Péter pedig rögtön az elején bejelenti, hogv neki nin­csen semmi új mondaniva'ója. Nem csinál belőle titkot, hogv csupa ismert dolgot fog elmondani: Ti tudjátok azt az igét, amit Isten Jézus Krisztus által küldött, békességet hirdetvén. Ismeritek azokat a dolgokat, amik a Keresztelő János prédikációja óta lettek egészen a Názáreti megöleté- séig és feltámadásáig. Én éppen azért jöttem, hogy ezekről a régi. ismert, tudott dolgokról beszéljek. Péter ü/enetp a régi evangélium. Hogvha tanulmányozzuk az apostoli keresztvénség ige­hirdetését. Péternek. Pálnak a préd'kációit. mindenütt szmfe ismétlődésszerílen ugyanazokat hal'juk. Mindegvik a Gol­gotán ártat’anul megfeszített és isten hatalma által a ha­lálból előhívott Krisztusról beszél. Mégpedig személyesen. A megfeszítésben elítélve és fe’elősségre vonva az embert, helyesebben: közvetlenül a hallgatókat — ti cs'dekedtétek —, a föltámadá^ban pedig megint személyesen hitre báto­rítva a jelenlévőket —1 a ti me^igazulás'okra, érettetek! •— Valaha csak elevenség és élet támadt a keresztvénségben, mindenütt meg lehet tolóini magyarázatul és indítóul a régi evangéliumot. Ott, ahol az egyház új, időszerű, vagy hasznos üzenet prédikálására váUalkozik, ezzel ébreszthet érdeklődést, kivívhatja a világ ehsmerését, emelheti a hívei gazdasági vagy kulturális é'etszintjét, de az igazi erejében meggyengül és mennyei kincseiben megszegőn védik. Ahol pedig vállalja a keresztről való régi beszéd botrnnkozlatá- sának a kockázatát, ott nevezhetik maradinak, elveszítheti e világ bölcseinek vállveregő dícséretét, de kitárul a menny­nek a kapnia és egyes emberek valóságként tapasztalják' meg, mit jelent a megtérésben sötétségből világosságra, halálból életre, kárhozatból üdvösségre jutni. Éppen azért nem csodálkozhatunk Pálnak a merev határozottságán, amellvel Korinthnsba ment. „Amikor hoz­zátok mentem, atvámfiai, nem azért mentem, hogv nagy ékesszólással, avagy bölcsességgel hirdessem nektek az Isten bizonyságtételét, mert nem végeznem, hogy egyébről tudjak ti közöttetek, mint a Jézus Krisztusról, még pedig mint megfeszítettről.” (I. Kor. 2:1—2.) Szinte nem tudja eleget hirdetni, mert a levél végén újra csak ide kanyaro­dik vissza: „Eszetekbe juttatom... az evangéliumot, ame­lyet hirdettem néktek... hogv a Kriszlus meghalt a mi bűneinkért az írások szerint; és hogy eltemettetett és hogy feltámadott a harmadik napon az írások szerint...” (I. Kor. 15:1—4.) Rómába is újra csak ezzel köszönt be: „Ami rajtam áll, kész vagyok néktek is, akik Rómában vagytok, az evangéliumot hirdetni; mert nem szégyenlem a Krisztus evangéliumát; mert Istennek hatalma az min­den hívőnek idvességére, zsidónak először meg görögnek.” (Róm. 1:15—16.) Ez az evangélium elévülheíetlenségének, megunhatat- lanságának és örök időszerűségének a magyarázata: Isten­nek hatalma az minden hívőnek idvességére. Üdvözítő evangélium. Isten semmi más úton-módon, sem egyéb eszközzel, egyedül az evangéliumon keresztül könyörül a bűnösön, hogy az el ne vesszen, hanem üdvössége legyen. A Római levél 10. fejezetében, ahol Pál apostol éppen azt fejti ki, hogy a bűnös hogyan lehet igazzá Isten előtt, állítja elénk nagyon világosan, hogy ezt a hitből való igaz­ságot nemi a Krisztussal való csodás tapasztalaid találkozás, hanem az evangélium közli: „A hitből való igazság így szól: Ne mondd a te szívedben: kicsoda megy föl a mennybe? (azaz, hogy Krisztust aláhozza), avagy: kicsoda száll le a mélységbe? (azaz hogy Krisztust a halálból fel­hozza). De mit mond? Közel hozzád a beszéd, a szádban ás a szívedben van: azaz a hit beszéde, amelyet mi hirde­tünk.” (6—8. v.) Péter arra hivatkozik alapigénkben, hogy a feltáma­dott Kriszlus megparancsolla nékik, hogy hirdessék. A Cse­lekedetek könyvében és az apostoli levelekben is mindenütt a hirdetett evangéliummal találkozunk. Az előbbi idézett versekben is a hit beszédének éppen azt nevezi Pál, „amit mi hirdetünk”. Ebből is látjuk, hogv az evangélium nem csupán történeti adat Jézus haláláról és feltámadásáról. Nem száraz lény és igazság csupán, hanem mindig üzenet, amely hirdetve válik az Isten üdvözítő hatalmává. A Róma 10.-beli fejtegetés azért is vezet oda, hogv az üdvösséghöz elküldött igehirdető kell, mert a prédikált ige hallásából születik a hit. (13—17. v.) Épp ilyen világosan szólal meg ez a üorinthusi levélben is: „Tetszők az istennek, hogv az igehirdetés bolondsága áltat tartsa meg a hívőket.” (I. Kor. 1:21.) Most értjük meg, miért kellett Kornéliusznak Pétert elhivatni A régi evangélium hívő embernek az ajkán hir­detve válik élő Igévé. Már régen elavult, elfelejtődött va^gy akár fölöslegessé is vált volna az evangélium, ha Jézus nem adott volra parancsot a hirdetésire és ha nem hir­detett formában, az élő prédikátornak az ajkán lett volna csupán élő Igévé. Az egyháztörténet 1ele van világos példáival annak, hogv Isten ezt az utat járatta és iáratia mindig az övéivel. Már a Cselekedetek könyvében Kornéliusz esetét me^n- zően olvashattuk, milyen csodála'osan vezette Samáriából a gázai útra Filcpet a Lélek, azért, hogy fölkapaszkodjék arra a kocsira, amelyen egv elkészített szívű ember. Kandaké komornyikja vívódott a megírt evangélium előtt. Az ötestámentum legvilágosabb próféciáját olvada Ésaiás 53-ban a golgotái keresztről, de reRé'v és titok maradt előtte. Mikor azonban az Isten küldötte útitárs mellé ka­paszkodva hirdette néki a Jézust, egyszerre éloszlik a ho­mály a szerecsennek a szívéről, s a következő sorokban már bizonyossággal teli hangon mondja: „Hiszem, ho.gv a Jézus Krisztus az Isten Fia” (Csel. 8:26—40.) A damaszkuszi úton földrpsujtott ^antoisnak a sze­meiről is akkor estek le a nikkelvek és akkor áradt ki reá Istennek a Szentlelke, amikor a damaszkuszi egyszerű keresztvén, Ajánlás kopogtatott he hozzá és hirdet'1 néki az Ur küldötteként a bűntől való szabadidős evangéliumát, és ‘részesítefle a keresztségnek a szentségében. Egyik se mondott úiat. Fiién aíkán az Ésaiás Isten Ráránya, Anéniás ajkán a már dicsőségében meglátott Jézus Krisztus eleve­nedett meg, bizonyára sokkal fogyatékosabb színekkel ecse­telve. mint ahogy arról Istennek a prófétája beszél, vagy abogv Saulnak szemkápráztató dicsősége teljében meg­mutatkozott és mégis ebben az emberibb, gyatrább formá­ban lett a szerecsen számára éppen úgv, mint Saulus számára kegyelmet árasztó, üdvözítő evangéliummá. Mert letszék.az Istennek, hogv az igehirdetés bolondsága által tartsa meg a "hívőket. Mert a régi evangélium hívő embe­rek aikán lesz élő igévé. Ki ne ismerné Luther Martomnak ra^v lelki harcát, amelyet bűneinek a terhe alatt az önemésztő imádság-gya­korlatban és a nyitott biblia mellett vívott teljes remény­telenségben mindaddig, amíg öreg szerzetestársa Jézus Krisztus sebeire figyelmeztette, az D helyettes szenvedé­sére és halálára és ezen az alapon kegyelemből való bo­csánatot hirdetett a bűneire. Luther maga élete végén is hálásan emlékezik meg arról az elvehetetlen drága aján­dékról, amit a hittel fogadott feloldozáshan kapott. Ruotsalainen Pálnak, a finn parasztprófétának is na­gyon jól ismerjük ifjúkori vergődését és nehéz útját Hög­10 ÉLŐ VIZ

Next

/
Oldalképek
Tartalom