Élő Víz, 1950

1950-december / 27. szám

hanem minden figyelmünkkel megmaradunk Európában. Szinte azt kell mondanunk, hogy az evangélium a ró­mai birodalomban olyan gyorsan hódított, hogy sok he­lyen még Pál apostol is csak a nyomában kullogott. Ne gondoljunk most többre, mint a római levélre, amelynek a bizonysága szerint az európai misszió nyol­cadik évében, a birodalom fővárosában, mielőtt Pál ott járt volna (és valószínűleg Péter apostol sem volt még ott, mert akkor Pál nem mulasztotta volna el őt kö­szönteni), már olyan nagy gyülekezet van, amelynek a tagjai közül mintegy 27 keresztyént Pál névszeriní ismer és üdvözöl. A Szentlélek kitöltetésének a nagy pün­kösdi ünnepén távoli városokból is voltak résztvevők, akik vitték az evangélium jóhírét és hirdették tovább. Germánjában, a Rajna mentén már a második évszá­zadban vannak keresztyén gyülekezetek. Hasonlóan Bri­tanniában. A gótok, sarmaták és skiták közül a Duna és a mostani Balkán félsziget közötti vidékekre valószí­nűleg a harmadik évszázad végén érkezett a keresztyén­ig. A gotoknak hadifogságba került presbiterek hirdet­ték a keresztyén hitet, akik betegek gyógyításával és megszentelt életükkel nyerték meg a nép szívét a ke- resztyénségnek. A birodalom távoli részeiből voltak zsoldos katonák Rómában, akik közül többen keresz­tyénként tértek haza. Az akkori időben nagvon sok volt a vándor elem a birodalomban, rabszolgák, kézműve­sek, kiskereskedők, akik állandóan úton voltak s a nagyszerű birodalmi hadiutakon az egyik tengerparttól a másikig járhattak. Aki közöttük keresztyén volt, sehol se tudott hallgatni szívének a legnagyobb őröméről. A gyülekezeteknek is meg voltak az evangélistái, akik szinte az egyház hivatott misszionáriusaként kerestek fel mind távolabbi és távolabbi részeket. A keresztyén- 6ég központjává hamarosan a birodalom fővárosa, Róma lett. Decius császár üldözésének a kezdetén 250-ben a város lakosságából mintegy 50.000 lélek, tehát a milliós város egyhuszada keresztyén, ötven esztendő alatt ez a szám megnégyszereződött, úgy hogy 300. körül már mintegy 200.000 keresztyén volt a fővárosban. A mártír- vér magvetése csodálatos gyümölcsöt hozott. Százezrek lehettek állandóan tanúi a leghitelesebb bizonyságtétel­nek, a vértanuságnak. ___ Né künk, kényelemben nőtt és sokszor csak kénye­lemben hívő keresztyéneknek gyakran kellene gondolni ezekre a hősi első időkre, amikor sok fáradtság és vér- áldozat árán biztosították eleink számunkra, kései utó­dok számára is ezt a drága örökséget. De ne csak em­lékezzünk rá és csak dicsekedjünk velük, hanem kér­jünk erőt nyomdokai követésére. Ügy, amint az apostol int bennünket: „Emlékezzetek meg a ti elöljáróitokról, akik szólották néktek az Isten beszédét és figyelmezvén az ő életük végére, kövessétek hitüket. Jézus Krisztus tegnap és ma és örökké ugyanaz.“ (Zsid. 13:7—3.) A követői, a hívei, bizonyságtevői sem lehetnek külön­bözők. 9Ai tette olyan boldoggá? Chungju város piacán egy Pák nevű férfi az evan­géliumot hirdette. Nagy embertömeg vette körül_ leg­nagyobbrészt pogányok, hallgatták bizonyságtételét. Egyik hallgatója így szólt szomszédjához: „Ismertem valaha ezt az embert. Egyike volt városunkban a leg­részegebb és legkártyásabb embereknek. Nézd csak meg! Hogy megváltozott az arca!" „Szeretném tudni, mi te­szi ilyen boldoggá?" — kérdezte a másik. Az bizonyos, hogy iiz esztendővel azelőtt nem volt ilyen vidám Paktiak az ábrázata. Egy reggel lázasan berontott a piac egyik sarkán álló szalmafudeles házi­kójába -és elkezdte nagy sebten összepakolni, mindenét, am He csdk volt. „Mi történt veled? Mit művelsz?'’ — kérdezte szorongva a felesége, aki alig mert szólni hozzá, ha látta, hogy alkoholtól lángol az arca. „Elmegyünk a Kongnim-kolostorba, a hozzátartozó majorba. Nincs értelme, hogy tovább is itt éljek, ahol egy éjszaka el­kártyázom az egész havi béremet. A papok földet ígér­tek ott. Buddhistává leszek. Majd meglátjuk, hogy meg- szabadít e Buddha a kártyától. Csakugyan el is mentek a kolostor birtokára. Pák keményen nekilátott a földje megmunkálásának. De bizony gyakran megesett, hogy ha bevitte a babját vagy árpáját a piacra, tántorogva tért haza. Minden pénzét elitta és elkártyázta. Ha aztán kijózanodott, így szólt: „A buddhizmus se különb a konfucianizmusnál. Ez is csak azt hajtogatja: légy jó, légy jó! Az erőt azonban nem adja meg hozzá. Pedig nekem nem parancsolatokra, meg tanításokra van szükségem, hanem erőre." Egyszer megpillantott Pák égy embert a piacon, amint a szamarát megkötözte s nekilátott valami köny­vecske árusításának. „Micsoda könyvek ezek?" — kér­dezte Pák.' „örömhírek szegény bűnösök számára" — felelt az utazó árus. „Az van elmondva bennük, mennyire szeret bennünket Isten s Hogyan szabadít meg a gonosz­tól, amely tönkre tesz minket itt a földi életben és meg­rontja az örökéletünket." Pák szétnézett, nem figyeli-e senki, aztán félrevonta a könyvárust s aggodalmasan megkérdezte tőle: .„Azt megmondanák-e nekem ezek a könyvek, hogyan szaba­dulhatnék meg az italtól, meg a kártyától?" „Bizony megmondják. Csak vedd meg ezt a négyet s olvasd végig őket! Ha elhiszed, amit Jézus mond, a erőt ad arra, hogy szakíts rossz szokásaiddal." Pák kifizette a 8 szmt a könyvekért és zsebre dugta őket. Este idejében hazakerült, még pedig józanon. Alig várta már, hogy meglássa, mi van a könyveiben. A fele­sége olajat öntött egy csészébe, gyapjúfonalat tett bele, meggyujotta ezt a kezdetleges kis mécsest s nekiült a varrásnak. Pák letelepedett a padlóra, közvetlenül oda­tartotta az evangéliumot a szomorú kis mécsvilághoz s elkezdte hangosan olvasni. Minél tovább haladt, annál jobban belemelegedett az olvasásba. így ment az estéről- estére. Egyszer azután így szólt feleségének! „Ismerek egy ember Chungjuban, aki egyebet sem csinál, csak faluról falura jár s erről a Jézusról beszél az emberek­nek. Megkérem, hogy jöjjön el ide hozzánk is, tanítson bennünket is." S csakugyan oda is vitt magával egy bibliaái üst s az ott a buddhista kolostor tövében be­szélt Jézus Úrról. Vagy egy fél esztendővel ezután azt mondta ez a bibliaárus Paktiak: „Jövő hónap 3-án késő este itt a közelben fog elhaladni a misszionárius. Nem volna ked­vetek ellátogatni hozzá?" — „Dehogy nem" — felelte Pák. Amikor aztán a misszionárius elérkezett annak a kőbevágott útnak a lábához, amelynek a felső végén a kolostor állott, öt embert látott fáklyafény mellett le­ereszkedni a köveken. Több éven át minden tavasszal és ősszel vendégül látta a misszionáriust a kis csapat. Pák megkeresztelkedett s vezetője lett ennek a kis cso­portnak. Olyan jól végezte a dolgát, hogy a bibliatársulat megtette bibliaárusnak, ö volt az, akiről azt kérdezte hallgatója „Mi teszi ilyen boldoggá?" Vízkereszt ünnepe (január 6) a missziónak az ünnepe. Magyarországi evangélikus egyházunk misz- sziói munkájának a támogatására offertórium van minden templomunkban. Adomárfyainkkal támogassuk ezt a Megváltónk által parancsolt szolgálatot. 4 ÉLŐ VÍZ

Next

/
Oldalképek
Tartalom