Élő Víz, 1950
1950-november / 23. szám
i Legyetek késsen ti is „... mert amely órában nem gondoljátok, abban jő el az embernek Fia“ (Máté 24:44.) Ahítatos, feszült figyelemmel hallgathatták a tanítványok Jézus búcsúbeszédeit. Hát még azokat a kijelentéseket, amelyekben ő visszajöveteléről beszélt nekik. De azt gondolom, ennél a fent idézett mondatnál komolyan megdobbant a szivük! Mennyi erőt adott nekik később ez a figyelmeztetés, amikor a Szent Lélek eszükbe juttatta! Milyen elevenen, szinte megrázóan ír Péter Jézus visszajöveteléről. (II. Péter 3:10.) Intése is nagyon komolyan hangzik: „Mivelhogy azért mindezek fölbomla- nak, milyeneknek kell lennetek néktek szent életben és kegyességben“ (11. v.) A 12. vers szerint az akkori hívők egy része nemcsak várta az Úr napját, hanem „sóvárogta“. Minálunk ez is másképen van, mint az első keresztyéneknél! Ezt a személyesen nekünk is szóló, komoly éberségre figyelmeztető mondatot is jól „ismerjük“. Megszokottan átsiklik a szemünk felette hányszor. Talán u címet is így olvastad el? Pedig jaj nekünk, ha ez d mondat ma nem tud egészen felébreszteni. Pedig az Urunk által leírt események valóban „kezdenek meglenni és itt az ideje, hogy „felemeljük fejünket“. Hivő testvér, szólhat-e ma hozzád ez az ige úgy, hogy feleszmélsz a megszokottságból és komolyan utána nézel, hogy ,,készen vagy-e?“ Lehet, hogy kényelembe helyezkedve vagy fekve futod át ezeket a sorokat, talán a munkád rövid szünetében jutsz csak hozzá, aztán félreteszed, hogy elolvastad. Arra kérlek, engedd, hogy az Űr a te Urad, személyesen szólhasson hozzád most: Légy készen te is! Ebbe a „ti is“-be beletartozunk mi is. Mit jelent a készenlét? Pál figyelmeztetése szerint először azt, hogy a világosság fia légy! (II. Thess. 5:5.) Világosságra hoztad-e egész múltadat? Nem rejtegetsz-e most is kellemetlen emlékeket, melyeket gyorsan elhessegetsz magadtól, amint eszedbe jutnak, nem hogy valaha is Isten tanácsa szerint rendeznéd el őket. (I. János 1:9.) Es ha már világosságra hoztad őket és Jézus Krisztus vére megtisztított minden bünől (1:7.), ha rendezted a dolgaidat így Istennel szemben, nincs-e valami rendeznivalód emberekkel szemben is? Talán elégnek találtad, hogy régi haragosodnak most már köszönsz? Talán szólsz is hozzá többé kevésbbé barátságosan, esetleg még ezen is túl- menve, bocsánatot kértél tőle „ha megbántottad“? De vájjon vállaltad-e előtte a hibádat, bűnödet, amit ellene elkövettél, anélkül, hogy őt egy-két hanyagul odavetett szóval figyelmeztetnéd szemrehányóan az ő részére? Látod, Jézus egészen magára vállaltja a te bűnödet, mi lenne, ha egyszer a magad része mellé egyszer te is vállalnád egy közös bűnnek az egész terhét? Sokan köny- nyebben elfogadnák az evangéliumot, ha nem lennének a Krisztusról bizonyságot tévők annyira aprólékosak és érzékenyek a saját igazuk keresésében, és nagyvonahíak a saját bűneikkel kapcsolatban. Meg merted-e vallani, ha hazudtál valakinek, vállalva azt a megsemmisítő meg- alázottságot, mi az ilyen vallomás nyomában jár? NincS-e nálad még mindig idegen holmi, amit régen vissza kellett volna vinned tulajdonosának? Megtérítetted-e a kárt, amit valaha valakinek okoztál? Intézd el a múltadat a világosságban járva, hogy legalább a múltra nézve készen légy! Urunk azonban a jelenre nézve is ad nekünk útbaigazítást a készenléthez: „Vigyázzatok magatokra, hogy valamikor meg ne nehezedjék a ti szívetek dobzódásnak, részegségnek és ez élet gondjainak miatta és váratlanul reátok ne jöjjön az a nap.“ (Luk.' 21:34.) A testi emberben a bűn mindig két irányban jelentkezik: az élvezetben (részegség, dobzódás) és a félelemben (aggódás). Testvér, ne tekintsd magadat késznek, ha a márkázotton világi élvezetekről „lemondtál“! A kívánságoknak még nagyon sokféle formája tarthat fogva. Lehet, hogy hiúságod tetompult a „szolid“ öltözködésig magatartásodat finomnak, szelídnek és alázatosnak minősítik az emberek, mégis ott lehet a világ szeretete felszívódva minden tagodba. Talán már csak mint keresztyén ember vagy imaközösségi tag keresed az emberek tetszését vagy helyeslését, ha a világ szeretete bármilyen „kicsi bűn“-ként jelentkezik nálad a test kívánságában, a szemek kívánságában és az élet kérdésében, mégis megfoszt az Atya szeretetétől. (I. Ján. 2:15 16.) Megéri neked azt a nagy veszteséget az a sok kis „apró“ semmiség? Igényeidet leszállítottad, persze a magad meghatározta mértékben, és most hónapok vagy évek óta nem mégy 'tovább, eszedbe sem jutna valamit önként odaadni az Úrnak, ha Ö el nem veszi tőled. Sőt talán már azt is sokallod, amit eddig tettél és t'eszélyesen hasonlítasz a világhoz: nem illik a szádba az igénytelenül élő Jézusról szóló bizonyságtétel. A részegségnek, a mámornak is nagyon sokféle fajtája van, de ezdk közül a legveszedelmesebb az önszeretet mámora, amitől nem látjuk sem a magunk bűnét, sem mások szenvedéseit. Pedig a jelenben is a bűnről szeretne meggyőzni az Űr, hogy megtisztíthasson még mindattól, ami beszennyez és megkötöz. A másik irányba is könnyen kilengünk: a félelem felé. Mivel a test élvezni kíván, mindent félt, amit elveszíthet. A legkisebb hírben okot talál az aggódásra, összcgyüjtöget magának, amit lehet, mert „hátha nem lesz“. Üres szó marad a Miatyánk kérése: „Mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma...“, sőt sokan talán kétségbe is esnének, ha egyszer ezt egészen komolyan kellene venni. Az aggodalmaskodás mellett másik félelem-fajta az emberfélelem. Mennyi megkötözöttségnek, gyötrelemnek, rabságnak a forrása! „Jaj, X. Y. meg ne tudja, meg ne lássa, azt ne gondolja, stb.“ És jön a tojástánc, hogy mindenkinek eleget tegyünk. Annyira igazodunk már emberekhez, hogy már nem igazodhatunk az Úrhoz, mert minden figyelmünket a másik irány köti le. .Társadalmi hazugságokba, ügyes kitalálásokba hányszor belesodor az ilyen emberfélelem. Mennyivel szabadabbak lehetnénk, ha elfogadnánk Krisztus szabadítását ebben a tekintetben is! A harmadik nagy félelem halál- félelem. Tudod, hogy bűneid meg vnnak bocsátva és mégis félsz a nagy leszámolástól. Amíg ez a félelem be- lopakodhatik a szívünkbe, nem vagyunk készeyx. Nem szántuk oda magunkat az Úrnak, nem szolgáltattunk ki Neki mindent, nem tanultunk meg kérni (Luk. 21:36.) és szolgálni számolva Urunk hamaros visszajövetelevel (Máté 24:48.) és ezért félünk! Megálltunk ott, ahova egy- egy konferencián eljutottunk, döntő lépések nem történnek tovább haladásunk felé■ Pedig a nagy Mérnök, aki a mi kis életünket beletervezte a nagy egészbe és aki kiszámította és tudja azt az órát, napról-napra elkészítette számunkra a továbbépülés tervét. Hány nappal vagy hány órával maradtál el az Ő terveitől? Ne csodálkozz akkor, hogy félelemtől szorongatva érzed, hogy nem vagy készen. Végül nem vagyunk készen Önmagunk elítélésével, megismerésével. Még mindig csodálkozunk, ha ez vagy az kiütközik belőlünk, erőlködünk, hogy sikerül jön a szégyenvallást legközelebb elkerülni, de nem jutottunk el oda, hogy minden romlott bennünk és hogy nincsen erőnk nékünk! És mert olyan rettenetes kétsegbeesett kapaszkodással bízunk önmagunkban, azért nem tudunk igazán bízni az Úrban, a keresztben, az elvégzett vált- ságban, a Bárány szabadító vérében. Ha pedig csak télig bízunk az Úrban, az kétszívűséget, képmutatást jelent és könnyen a „képmutatók sorsára juttat“ majd azon az utolsó napon• — Testvérem, készen vagy-e? ÉLŐ VlZ i
