Élő Víz, 1950
1950-október / 22. szám
1 900 ÉVES AZ EURÓPAI K E R E S Z T Y É N S É G 3. TALÁLKOZÁS* A POGÁIYiÁ^GAL Olvasd el: Cselekedetek 16:16—24. Lídia megtérése nagy biztatást jelenthetett Pál apostolnak és társainak. Nem hiába vágtak bele a merész vállalkozásba! Az Égéi tenger in nensö partján is vannak evangéliumra szomjas szivek és az Ür itt sem bizonyult kevésbbé hatalmasnak, mint Ázsiában. Az első eredményen nekibuzdulva folytatták tovább a munkát. Valószínűnek tarthatjuk, hogy eddigi menetrendjük szerint először a zsidókkal kerestek kapcsolatot. Pár nap alatt megismertek minden Filippiben lakó izraelitát és prozelitát és bizonyságot tettek élőttük az. elküldött Messiásról. Pál és társai olyan mozgást hozhattak a filippi izraeli gyülekezetbe, hogy az eddig szombatonként is alig látogatott imahely forgalmas lett és ott naponként is összegyülekeztek a könyörgésre. Legalább is a 16. vers kezdete ,,lőn pedig, hogy mikor mentünk a könyörgésre.. .“ erre enged következtetni. Elkezdődött Európában az evangélizáció családlátogatással és naponkénti összejövetellel. Mindeddig még a szentföldtől messzeszakadt zsidóság között folyt a munka. De a pogánysággal való találkozás se késett sokáig. A rabszolgalány kiáltása. Amint egy napon — legfeljebb égy-két hétnyi filippi tartózkodás után — a folyó partjára igyekeznek, az imádkozásnak a helyére, rikító színű tarka tunikába öltözött rabszolgalány kelti fel a figyelmüket. Különös, merev nézéssel, furcsa csil- logású szemekkel követte őket. Egyszercsak a já* rókelők nagy meglepetésére kiáltozni kezdett: „Ezek az emberek a magasságos Istennek szolgái, akik néktek az üdvösségnek útját hirdetik." Ez a rabszolgalány csak az Ázsiából jött jövevényeknek volt ismeretlen. A filippiek jól ismerték, mert felkeresték ügyes-bajos dolgaikkal, u. i. rajta keresztül reméltek útmutatást a pogány istenektől. A leányban ugyanis „jövéndömondás lelke" volt. Az újtestamentum eredeti nyelve ..Pvthon lelke" kifejezést használ ezen a helyen. Python Apollos-isten egyik neve. Delfiben volt nagyhírű ióshelye, ahol az egyik papnő, Pythia, adott feleletet mindenféle kérdésre. Nyilván a fi lippibeliek is Python-istennek tulajdonították a rabszolgalány jóstehetségét, nagy bizalommal voltak iránvában • és bőséges ajándékokkal jutalmazták felvilágosításait. Persze mindebből nem a leánynak, hanem a rabszolgatartóinak volt busás jövedelme, akiknek a kezéhez ömlött a pénz a jövő- jükre kíváncsi, hiszékeny emberek hálájából. Nem véletlen, hogy éppen ezen a ponton találkozik. Európában a keresztyénség és a pogányság. Ott, ahol nincsen az élő Isten ismereté, ahol a lelkek nem tudnak hitben ráhagvatkozni a jövendő Urának a vezetésére, ott mindig dúsan tenyészik a titokfejtés, iósoltatás, elrejtett dolgok iránti kí- váncsiskodás. Isten ismerete nélkül az ember számára egy nagy talány a jövendő, ismeretlen erők iátéka az élet, nagyon sok a félni- és rettegnivaló. A pogány vallások minden faitájában megtalálható a jövendőmondás, sok vallás pedig nem is egyébé mint az isiének kegyeinek a keresése, hogy betekintést engedjenek a jövendő titkaiba. A modern valláspótlékok is egyenesen erre épülnek. A hit kockázatát vállalni nem akaró embernek ismeretet, tapasztalatot, látást ígérnek az elrejtett világra vonatkozólag. A különböző okkult tudományok, spiritizmus, teozófia ennek megnyilvánulásai. Sajnos, a keresztyénség területére is belopakodott és elszomorítóan nagy területet tudott meghódítani ez a pogányos lélek. Kártyavetők, tenyérjósok, grafológusok, jövendőmondók, javasasszonyok, ráolvasok, mind ebből a fajtából valók. És a tudományukkal, kijelentéseikkel mind a hitet akarják pótolni. Az ezekkel való mindennemű kapcsolat teljesen összeférhetetlen a bibliai hittel. Már az ótestamentumban Isten a legszigorúbban megtiltja az övéinek az ilyenekkel való közöskö- dést: „Ne találtassék teközötted... se jövendőmondó, se igéző, se jegymagyarázó, se varázsló, se bűbájos, se ördöngősöktől tudakozódó, se titokfejtő, se halottidéző. Mert mind útálja az Ür, aki ezeket míveli..." (V. Mózes 18:10—12). „Ne menjetek igézőkhöz és a jövendőmondókat ne tudakozzátok, hogy magatokat azokkal megfertőztes- sétek. Én vagyok az Úr a ti Istenetek!" (19:31.) & Parancsolom néked a Jézus Krisztus nevében ... A rabszolgalány kiáltása a tartalma szerint az igazságot hirdette. Pál és társai valóban a magasságos Istennek a szolgái voltak és az üdvösség útjának a hirdetésére küldettek. Vájjon mit árthat egy ilyen bejelentés az evangélium ügyének? Ezeknek az ismeretlen embereknek csak használhatott az, ha valaki felhívta rájuk a járókelők figyelmét. Nem kellett annyira keresniük a bizonyságtételre való alkalmat, mert a rájukterelődő kíváncsiság azon nyomban kielégítésre várt. Pál azonban nem így gondolkodott. Néhány napig ugyan elszenvedte a jövendőmondó leány propagandáját, de azután elfogyott a türelme és kiűzte a gonosz lelket: „Parancsolom néked a Jézus Krisztus nevében, hogy menj ki belőle!" — mondotta a leány felé fordulva. És azon nyomban megszűnt a kiáltozás, a leányon valami rázkódásféle ment végig, furcsa fintorú arca kisimult, szeméből eltűnt az idegen fény, eltűnt róla minden természetellenesség és olyan lett, mint mások. Ez történt a keresztyénség és a pogányság első európai találkozásánál. Jézus Krisztus követe visszautasította mindjárt a kezdetnél a Sátán támogatását, elnémította az ellenség egészen jóindulatúnak látszó hírverését. Krisztus ügyének nincsen szüksége ilyen segítségre. Bárcsak megőrizte volna ezt az apostoli magatartást az európai keresztyénség 1900 éven keresztül. Akkor nem vegyült volna bele annyi pogányos, sátáni és evilági az egyházba! Bárcsak eltöltené a mai hívő nemzedék szívét is az a bizonyosság, hogy az evangélium Urának van elég bölcsesége és hatalma az ő ügyének a védelmére, biztosítására és diadalra juttatására, akkor nem volna olyan sok ÉLŐ VlZ 5
