Élő Víz, 1950

1950-szeptember / 19. szám

Kicsoda keresztyén? A vonat nyugodt zakatolással fut, nekem azonban uz motoszkál a te­jemben, hogy ideje lenne már vala­hogyan bizonyságot tenni. Kis této­vázás után néhány traktátust húzok elő a zsebemből s odaadom a velem szemben ülő asszonynak. — Talán érdeklik a nénit ezek a lelki olvasmányok? Szokott-e ilyene­ket olvasni? Kicsit furcsán néz rám, nem na­gyon érti miről vau szó, de aztán mégis elveszi és elolvassa. Mellet­tünk két leány ül. Az egyik, amikor megsejti, hogy itt valami „vallásos dologról“ van szó, feltűnő érdeklő­dést mutat. Nyújtogatja a nyakát a papiros felé, de azért nem szól sem­mit. Amikor visszakapom a lapocská­kat, elkéri ő is- Figyelmesen végig­olvassa. Közben leszáll útitársnője, s megindulhat a beszélgetés. — Mi a véleménye az olvasottak­ról? — Tudja... jó az annak, aki val­lásos . •. aki keresztyén ... — Igen? Hát kicsoda keresztyén? — Hát •.. aki egészen aszerint él. •. — Mi szerint? — Az evangélium szerint, ahogy elő van írva. — Na és van olyan ember, aki tel­jesen aszerint él? Ügy, hogy abban nincsen semmi hiba? — Olyan?. .. nincs .... vagy van? — Nincs. Akkor viszont kicsoda Keresztyén? — Hogy kicsoda? Az, aki aszerint érez. Nem? — Azt gondolja, hogy valakinek az érzelmei döntik el azt, hogy ke­resztyén-e? Keresztyénné tesz az ér­zelem? — Nem tesz •.. v— Uehát akkor kicsoda keresz­tyén? Mint aki kátyúba jutott, mozdulni se tud, tehetetlenül birkózik a gon­dolataival majd ő kezd kérdezni. — Hogy is mondjam? . .. Hát nem tudom.. Dehát ki akkor a keresz­tyén? — Induljunk el talán más nyo­mon- Hallott valamit a farizeusok­ról? — Farizeusok •.. Igen . • . Kik is voltak azok? — Mire emlékszik? Jó emberek vol­tak, vagy rosszak? — Hát... Rosszak. A farizeus előrement a templomban, a másik meg hátul maradt, az a... az a . • • — Yámszedő! Mi is történt ott? Erre aztán hozzávetőleges pontos­sággal elmondja a farizeus és a vámszedő történetét. Itt-ott kijaví­tom, majd csökönyösen folytatom tovább a faggatást. — Azok a farizeusok vallástalan emberek voltak? ÉLŐ VtZ — Nem. — ±±ao akkor mi volt a hibájuk? — Büszkék voltak. — Volt is nekik mire- Többet imádkoztak, mint mások, többet adakoztak, többet bőjtöltek, a tör­vényt komoly buzgalommal igyekez­tek áz utolsó betűig megtartani. Egyszóval vallásosság tekintetében mindenkin túltettek. És mindemellett vájjon hívők voltak-e? — Nem. — Tehát hiába volt minden vallá­sosságuk- A maguk cselekedeteikben bíztak és ezért Krisztus elutasítóivá leitek. Így van? — Igen. — ín a és az a lator, aki Krisztus jobbján beismerte teljes bűnösségéi, es bizalommal fordult hozzá, mit ka­pott Jézustól? — Bejutott a paradicsomba. — Na látja! Itt van két ember. Az egyik önmagával eltelt, saját dicső­ségének s nem Istennek szolgáló fa­rizeus, a másik meg a lator, aki egyetlen jó cselekedetet sem tudott felmutatni, de a bűneit belátva, ke­gyelemért fordult Jézushoz. Mit gondol, a kettő közül melyik a ke­resztyén? — Nyilván a megtérő lator. — Lám, pedig az nem élt a szent­írás szerint és nem is érzett keresz­tyén módra- Mi tehette mégis ke­resztyénné? — A bűneiben Jézushoz kiáltott és bűnbocsánatot kapott — Na látja. Az ember ezt egészen másképpen gondolná, de az Isten Igéje így mutatta. Mi pedig egész nyugodtan megbízhatunk az Isten szavában, mert ebben a kérdésben Ö a szakértő és nem mi. — Mondja, honnan jött maga? — Engedje meg, hogy én még egy fontosabbat kérdezzek: két' embertí­pus áll előttünk. Maga a kettő közül melyikhez tartozik? A hirtelen kérdés nem várt hatást ért el. Utitársam lekapja rólam a szemét, furcsán, kelletlenül nevet, félig lehajtott fejjel kinéz a vonat­ablakon, nem szól egy szót sem. — Nos? — Kellemetlen az ilyen kérdés . . • — Azért mégis próbáljon felelni­(Csend.) — Azt hiszem, nem kétséges, hogy a farizeus csoportba tartozik, vagy igen ? — Nem, nem .. • — Akkor most mi lesz? Rövid bizonytalan várakozás után erőltetett! nemtörődömstéggel meg­szólal : — Majd teszek róla ... — Gondolja, hogy ez a farizeus a maga erejével tudott segíteni az ál­lapotán? — Nem tudom. — Én pedig biztos vagyok abban, hogy maga is hiába tesz róla, nem tud változtatni a mostani állapotán­(ismét csepd.) — Mit gondol, kinek nehezebb megtérni, a gonosztevőnek, vagy a farizeusnak? — A farizeusnak. — Bizony, a farizeus nem látja be u bűneit és nem ismeri lel elveszett állapotát. — Meddig utazik? — A következő állomásig. —< Akkor gyorsan összefoglalom, amit még mondani szeretnék. Amire a farizeus képtelen a maga erejéből, azt Isten *>1 tudja végezni, t. i- hogy az elbizakodott vallásosságú ember is ráeszméljen elveszett állapotára s no önmagában, hanem egyedül Krisztus érdemében bizakodjék. (A vonat lassít.) Ezt magában is csak Isten végezheti el. Ha őszintén és kitartóan kéri, el is végzi. Imádkoz­zék ezért! Utitársam feláll és igyekszik az ajtó felé, de még visszaszól. — Nem mondta meg, honnan jött­Gyorsan utánalépek és megmon­dom, hogy ki vagyok. Megértőén vi­lágosodik ki az arca. — Ahá, gondoltam. — Van bibliája? — Nincs. — Feltétlenül vegyen egyet és ol­vassa szorgalmasan. Ekkor már indul tovább a vonat. Jó lett volna még arról is beszélni, hogy aki Jézushoz megy, azt Ö eem- miképén ki nem veti, s ha megvált­juk bűneinket, Ö hű és igaz, hogy megbocsássa a mi vétkeinket és meg­tisztítson minket minden hamisság­tól- De az idő rövidre volt szabva. Az azonban, Aki véghetetleu bőséggel mindeneket megcselekedhetik, be tudja végezni a megkezdett munkát feljebb, hogynem mint kérjük, vagy elgondoljuk. — g —s. Eredményes hivogatás Hitre jutásom óta, közel egy éven út próbáltam rábeszélni 77 éves édes­anyámat, hogy vegyen részt egy kon­ferencián, hiszen oly an súlyos élet ter­hek nehezednek rá, hogy azoktól öt is csak Krisztus vére szabadíthatja meg. Okulva azon, hogy apósomék esetében a konferenciára hívogatási türelmet­lenségünkkel és erőszakoskodásunkkal tökéletesen elrontottuk, édesanyámnál szelíden, szeretettel, ,,óvatos módszer­rel próbáltunlc célt érni. Néha már- már sikerült is ez, de a döntő pilla­natban ,,nem"-et mondott s kezdhettük a dolgot megint élűiről. Hivatkozott magas életkorára és felsoral,ozfatta mindazokat a nagyon is számos ag­gályokat és körülményeket, amelyek — emberi szemmel nézve — valóban indokoltaknak és elfogadhatóknak lát­szottak. Hiszen valóban igen-igen ne­hezére esik a járás (évek óta alig moz­7

Next

/
Oldalképek
Tartalom