Élő Víz, 1950
1950-augusztus / 17. szám
teink) azt tanítják, hogy azok, akik a keresztség után bűnbe estek, bármikor részesülhetnek bűnbocsánatban, amikor megtérnek és az egyház az ilyeneket, akik bűnbánatra térnek, feloldozásban részesíteni tartozik. A megtérésnek pedig igazában két része van. Az egyik a töredelem, vagy a rettegés, mely a bűn megismerése folytán fogja el a lelkiismeretet, a másik a hit, mely az evangéliomból, vagy a feloldozásból ered és Krisztusért bízik a bűnök bocsánatában, megvigasztalja a lelkiismeretet és megszabadítja rettegéseitől. Azután kell, hogy jócselekedetek következzenek, melyek a megtérés gyümölcsei“. Az üdvösség rendjének ez a tiszta és határozott tanítása szinte kiveszett korunk lutheránus templomaiból. Él Luther írásaiban és hitvallásainkban, de nincs többé használatban. Nem csoda, hogy a legtöbb lutheránus nem tudja, mit tegyen, hogy üdvözöljön! A bocsánat és kegyelem szóbeli kérése, a bűnbánó bűnösök absolutiójának egyenes és feltétlen hirdetése kell hogy normális jelenség legyen, amikor bűnösök térnek meg1, de ott is, ahol hívők szorulnak vigasztalásra és hitük erősítésére. Absolutió vételének alkalma kell hogy rendszeres tartozéka legyen az evangélikus isten- tiszteletnek. Ez ma csak a magyarországi lutheránus egyházban van meg, másutt általában sehol. A lutheránus teológia egyértelműen tanítja, hogy a kegyelmi eszközök az evangéliomi ígéret bűnbánó és hívő bűnösökre való alkalmazásának csak különböző formái. Ez igaz. Mégis mindegyik kegyelmi eszköznek — keresztség, igehirdetés, személyes feloldozás, úrvacsora — megvan az üdvösség rendjében a maga speciális helye, funkciója és feladata- Ezért Isten teljes kegyelme nem vehető egyetlen kegyelmi eszköz által és a bűnös Istennel és egyházával való közösségének helyreállítása alig volna megvalósítható az evangéliom nyújtásának csupán egyik formájával. Amikor Péter Kornéliusnak és házanépének prédikált, vették a Szentjeiket a prédikált ige hallásában és hitében, de amellett még a keresztség- re is szükségük volt. Az efezusi tizenkét tanítvány meghallotta az evangéliomot s meg is keresztelték őket; de hogy Szentleiket vegyenek, szükségük volt Pál kézrátéte- lének áldására is. A fődolog mindenesetre az evangéliom hirdetése. Mindazonáltal a kegyelem többi eszközei a maguk módján kiegészítik az evangéliom hirdetését. A keresztségben nyert kegyelemből kiesettek megtérésénél a hirdetett ige hitbeli elfogadásának áldásához képest a személyes bűnvallásnak többletként kettős jelentősége van: benne a bűnbánó bűnös az evangéliom bűnbocsátó ígéretét és a Szentleiket személy szerint és személyesen veszi; továbbá általa a hazatért tékozló visz- S7.afogadást nyer Isten családjába s egyedül Krisztus testével. Enélkül az új hívőnek a hívőkkel való közössége meglehetősen laza maradna. Igazi közösség csak akkor teremtődik, ha a hűnvallás nyíltan történik s a bűn- bocsánatot szóbelileg, kézrátétellel közük. Ebből a szempontból a szentek közösségének felépítésére nézve mély értelme és nagy fontossága van János szavainak: ..Ha világosságban járunk, amint ő maga a világosságban van: közösségünk van egymással és Jézus Krisztusnak, az Ö Fiának vére megtisztít minket minden bűntől“. I. Ján. 1:7. Az úrvacsora is építi és kifejezi ezt a hívek közötti szoros közösséget, de gyakorlatilag a kölcsönös bűnvallás és a bűnbocsánatban való részesedés még nagyobb jelentőségű e téren. E tekintetben a tékozló f)ú példázatának bizonyos részletei még mélyebb értelmet nyernek, mint ahogy azt rendszerint felfogják. Nem volt elég, hogy a tékozló fiút az atyja fogadta és megbocsátott neki. Atyja parancsára a szolgáktól új ruhát kapott, sőt gyűrűt és cipőt is. Az atya azért tette ezt szolgái által, hogy a bocsánatot nyert fiú teljes közössége helyreálljon nemcsak az atyjával személyesen, hanem a házanépével is. Isten az ő szeretetében és bölcseségében azzal a különleges céllal adta egyházának a személyes bűnvallást és a kézrátétellel történő személyes feloldozást, hogy 1. a megtérő bűnös személyes bizonyosságot kapjon bűnei bocsánatáról és a Szentlélek ajándékáról, 2. hogy az ő földi családja tagjai között a szeretet kötelékeiben közösség létesüljön. Utaltunk már a kézrátételre. Ez a szent cselekmény gyakorlatban volt már az ótestámentomi áldásoknál is. Krisztus is használta, mikor beteget gyógyított, vagy egyébkén áldott, pl. a hozzávitt gyermekek esetében. Az apostolok a kézrátételt nemcsak beteggyógyításnál, valakinek az evangéliom szolgálatára való felszentelésénél alkalmazták, hanem akkor is, amikor valami lelki áldást akartak valakire átárasztani. Ezt a gyakorlatot a Cselekedetek Könyve minden másnál többször említi. Ananias Pálra, Péter és János a samáriabeliekre, Pál a tizenkét efezusi tanítványra teszi kezét és mindezekben az esetekben a kézrátétel szent aktusával az újszövetség különleges kegyelmét származtatták át, A zsidókhoz írott levél 6. fejezetének 1. és 2. verse a kézrátételt Krisztus tanításának első és alapvető tartozékai között említi- Mikor az újszövetség áldását kézrátétellel hirdetik, ez az aktus többletbiztosítékot jelent az elfogadónak, hogy a kegyelem csakugyan övé lett. • A kézrátételnek az apostoli korban vallott fontosságát mutatja, hogy míg a kézrátételt az Újszövetség több mint tucatszor említi, addig az úrvacsora csak ötször- hatszor fordul elő. Luther osztotta az apostoli kor felfogását a kézrátétel fontosságára nézve, mikor azt írta: „Kézrátétellel bűnök bocsáttatnak meg Isten rendelése szerint“. ÍWeimari kiadás 50, 645.) Kézrátétellel történő személyes feloldozást rendszerint egyes gyónók esetében kell gyakorolni. Nem volna helyes, ha az absolutió csak az úrvacsorázók liturgikus aktusává tétetnék. Ha így lenne, egyházi ceremóniává válnék, amelynek a legtöbb ember számára kevés, vagy semmi jelentősége nincs. Ha az ember tömegben veszi a feloldozást, akkor nincs szüksége bűnbánatra és megtérésre. A liturgikus feloldozás tömegaktusában meg lehet bújni a bűnökkel. A személyes feloldozás körül sok a félreértés. Sokan azt hiszik, hogy részletezett bűnvallásnak kell azt megelőznie. Nem így van. A megtérésben rendszerint nem szükséges az ilyen részletezett bűnvallás. Kendszerint elégséges, ha a bűnei tudatára ébredt egyén megvallja elveszett állapotát és kegyelmet, bűnbocsánatot kér. Ha a gyülekezet jelenlétében kéri a bocsánatot, nem kell részletes bűnvallást tpnnie, csak* nyilvános bűneiről. A részletezett bűnvallás a magángyónásba tartozik. Előfordulhat a megtéréskor is, de inkább később van rá szükség, mikor a szabadulás első öröme meghidegül, régi bűnök kezdik terhelni á lelkiismeretet, gátolják a hitet: a magángyónás és feloldozás ilyenkor jelent Istenadta eszközt, hogy az ember visszakapja békességét és szíve bizodalmát. S Isten gyermeke, valahányszor ránehezednek a bűnei és hitbeli erősödésre szorul, mindannyiszor igénybeveheti a magángyónást és feloldozást, hogy nyugodt lelkiismeretet s szíve bizodalmát Isten előtt visszakapja. Luther is ezért használta a magángyónást s ajánlotta másoknak is- S így utalnak rá hitvallási irataink is. (Folytatása következik.) Saarnivara-Szábó József. Augusztus 13—18-ig az Evangélikus Evangélizáció országos hitmélyítő konferenciája Foton. 6 ÉLÓ VÍZ
