Élő Víz, 1950
1950-július / 16. szám
Ha az orvos meg akar gyógyítani egy beteget, tudnia kell, mi a teendő vele. Ha a pásztor az eltévedt juhot vissza akarja vezetni a nyájhoz, ismernie kell az utat. Ha bűnösöket próbálunk az örök pusztulás útjáról visszafordítani s őket Krisztus nyájába vinni, tudnunk kell, hogy ez miként tehető. Korunk egyik legnagyobb jelszava az evangelizáeió. Űgylátszik Isten a lélek-mentés Krisztus-adta feladatának új megvalósítására akarja ébreszteni az egyházat. De az a baj, hogy sok esetben azok, kik másokat Krisztushoz akarnak vezetni, maguk sem ismerik az utat. Azt természetesen ismerik, amit Pál mondott a filippi bór- tönőrnek, mikor az lába elé borulva, remegve kérdezte: „mit kell nekem cselekednem, hogy idveziiljek?“ „Higyj az Űr Jézus Krisztusban és idvezülsz“ — hangzott a felelet. De Pál apostol nemcsak ezt mondotta, hanem hirdette az evangéliumot a börtönőrnek és családjának. Ha az apostol meg nem magyarázta volna,, hogy a Jézusban való bit mit jelent, a börtönőr aligha lett volna képes az üdvösség útját megérteni és Jézusban, mint megváltójában hinni. így van ez ma is. Ha csak azt mondjuk: „Higyj a Krisztusban“, ez még nem segít az embereken. Azt kell nékik megmutatnunk, hogy mit jelent Krisztusban hinni és ez a hit miként születik az ember szívében. Luthernak és az ő kora lutheranizmusának tiszta és világos felelete volt a kegyelmet kereső bűnösök számára. A régi lutheránusoknak határozott fogalma volt az üdvösség útjáról. A reformáció utáni korszakban ez szinte teljesen elveszett, legalább is a gyakorlatban. A. huszadik szájad lutheranizmusa is bírja ezt a kincset a reformációtól örökölt könyvek jól megőrzött formáiban, de rendszerint úgy bánik vele, mint múzeumi ritkasággal. Amikor mai lutheránus könyveket olvasunk az „üdvösség útjá“-ról, igen hamar tapasztaljuk, hogy ezek az írók semmit, vagy igen keveset ismernek abból, amit a lutheri reformáció tanított erről a dologról. Ez a helyzet korunk Luther-reneszansza dacára is. Legfőbb ideje hát, hogy ezt a mindennél fontosabb kérdést az írás alapján és Luther, valamint hitvallási irataink tanításának világánál tanulmányozzuk. KERESZTSÉG ÉS MEGTÉRÉS A keresztségben a bűnök „elmosatnak“, „megl?ocsát- tat-nak“ Krisztus nevében (Csel. 22, 16.), s általa az illető Krisztus tanítványa lesz. (Máté 28, 19.) Akit megkereszteltek és hisz. az „idvezül“, azaz megtartatik. (Márk 16, 26.) Luther azt mondja a kiskátéban, hogy a keresztség „eszközli a bűnök l ocsánatát, megszabadít a haláltól és az ördögtől és örök üdvösséget ad mindazoknak, akik hisznek ...“ Csak azok üdvözülnek, akik hisznek- Azok a megkereszteltek. akikből hiányzik a hit és Jézusnak, mint személyes megválójuknak ismerete, elvesznek bűneikben. A keresztség nem üdvözít hit nélkül, hanem csak hittel. Luther hangsúlyozza, hogy az evangéliumban adott isteni ígéret (a szentségek az evangéliumi ígéret egyes személyre való alkalmazásának módjai) mindig hitet kíván és hit nélkül nem használ az embernek. (Weimari kiadás, 6, 511.) Luther azt is hangsúlyozza, hogy a lelkiismeret a bűn és- Isten ítélete miatti megrettenésének és a Szent- !élek-adta jó lelkiismeret békességének s örömének megtapasztalása nélkül nem lehet az embernek igazi hite. Hívővé senki sem válik tanítás és tanulás által, hanem csak megtapasztalt megtérés által. Luther a hitet így határozta meg: „Mikor a bűnbánó és megrettent lelkiismeret békességet, vigasztalást és örömet nyer az evangéliumból, ezt nevezzük hitnek. Ez a hit igazít meg Isten előtt. Arra kell tanítani szorgalmasan az embereket, hogy ilyen hit nem születhetik komoly, igazi megtérés és a lelkiismeretnek Isten előtt való megrettenése nélkül.“ „Ahol a bűnök bűnbánat nélküli bocsánatát prédikálják, ott az lesz az eredmény, hogy az emberek azt vélik, mintha máris elnyerték volna a bűnök bocsánatát, hamis biztonság félelemnélküliségébe esnek s ez nagyobb tévelygés, mint az összes eddigiek. Valóban szükséges, hogy ettől őrizkedjünk-“ (Weimari kiadás 26, 202. sk.) Ha ez a hitrejutás és Krisztus megismerésének egyetlen útja, akkor azoknak, akik a keresztségben nyert kegyelemből nem estek ki, így kell hitre jutniok. Valóságos megtérésre szorulnak a lelkiismeret megrettenésének, az evangéliom vigasztalásából fakadó békességnek és örömnek megtapasztalásával. A norvég Öle Hallesby profesz- szor ezt „gyermeki megtérésének nevezi. Ez nem az istennélküliségből való megtérés, hanem azt jelenti, hogy az illető, akit csecsemőkorában megkereszteltek, személyesen birtokbaveszi. amit kapott. Veszi a Szentlelket szívében, úgyhogy megtapasztalja mindazt, amit hallott és tanult. Luther szerint: „Tapasztalatnak kell következnie, úgyhogy a keresztyén azt mondhassa: Eddig hallottam és hittem, hogy Krisztus az én Megváltóm, aki legyőzte bűnömet és a halált; most már tapasztalom is, hogy ez így van. (Weimari kiadás 45, 599. 5) „Senki sem értheti igazán Istent s az ő igéjét, csak ha ezt az értést a Szentlélektől kapja. De senki sem kaphatja azt a Szent- lélektől úgy, hogy ne tapasztalná és érezné. Az ilyen tapasztalásnál a Szentlélek tanít bennünket mintegy a saját iskolájában s enélkül az ember csak üres szavakat és hiábavaló meséket tanul.“ (Weimari kiadás 7, 546-24-) Az üdvösség megtapasztalt ismerete nélkül az ember karesztyénsége puszta „agy-ismeret“. Megtanulhatott szavakat, amelyek leirják a keresztyén hitet, de nem ismeri azt a saját tapasztalatából. Ha az egyház az embereket az ilyen ,.keresztyénség“-gel való megelégedésre vezeti, Luther szerint olyan tévelygésbe viszi őket, amely rosz- szabb a római egyház minden tévelygésénél. Főcélunk ezúttal az, hogy a hittől elesett emberek megtérésének kérdésével foglalkozzunk. De mert nincs lényeges különbség a „gyermekkori keresztyének“ és a bűnbe, világiasságba esettek megtérése között, amit mondunk. mindegyikre vonatkozik. Krisztus a Szentleiket még nem vett tanítványainak mondotta: „Ha meg nem tértek ... semmiképpen nem mentek be a mennyek országába-“ (Máté 18, 3.) MEGTÉRÉS. Krisztus egyszerű meghatározását adta a megtéré. - nek, mikor azt mondotta: „Elközelített az Istennek országa: tartsatok bűnbánatot és higyjetek az evangéliom- 1 an “ (Márk. 1, 15.) Bűnbánat és az evangéliomban való hit, ez az üdvösség útja. Az ember bűnbánat és hit által tér meg. Krisztus ugyanerről, csak más szempontból szólt, mikor tanítványainak parancsként meghagyta a bűnbánatnak és bűnök bocsánatának az ő nevében való prédiká- iását minden pogányok között. (Lukács 24, 27.) Ügy értette, hogy a magabiztos, bűnbánat nélküli bűnösöknek meg kell győzetniök bűneik felől, hogy rádöbbenjenek elveszett, megítélt állapotúk valóságára és kegyelemre- szorultságukra. Az ilyen bűnbánó bűnösök szabadulhatnak meg aztán bűneiktől a bűnbocsánat Krisztus nevében szóló prédikálása által. Krisztus nem azért küldötte ki tanítványait, hogy azt a hiedelmet keltsék az emberekben, mintha minden rendben volna a lelkűk dolgában, ha templomba járnak, egyházi adót fizetnek és tisztes életet folytatnak. Azért ÉLŐ VtZ 5 Evangélizáció és az üdvösség útja
