Élő Víz, 1950

1950-január / 1. szám

„Mert egy gyermek születik nékünk, fiú adatik nékünk...“ prófétaija Ézsaiás. Csak egy gyermek... de fénylik róla, a Szent­háromság mindegyik személyének csodálatos mun­kája. Olt van a Gyermek mögött és átragyog rajta Atyának mentő „buzgó szerelme“, a Fiúnak a tesltc- lételt vállaló, „Igen Atyám“-ot mondó engedelmessége és a Szentlélek titokzatos és hatalmas foganlató ereje. Ez a Gyermek a szeretet, az engedelmesség és a fo­ganlató erő együttesének csodálatos kivirágzása. Csak egy gyermek... de puszta létével így prédikál: Eny- pyire szeret az Atya! Ennyire engedelmes a Fiú! Ennyire hatalmas a Szentlélek! Csak egy gyermek..,, aki azonban ezt hirdeti né­künk: „nincsen csak egy igaz is, nincs aki megértse, nincs aki keresse az Istent, mindnyájan elhajlottak egyetemben haszontalanokká lettek..,“ A Gyermek léte arról beszél, hogy milyen nagy az ember bűne. Hi­szen éppen ez a bűn tette szükségessé a tesltélételt, szinte „kényszerítelte“ Istent arra, hogy emberré le­gyen. Oh. hogyan is adta és fogadta volna el Isten a tesltélételt, hogyan is adta volna istálló-szalmára, golgotái keresztre, föld mélyébe és a pokol sötétsé­gébe Fiái. ha lelt volna más megoldás a bűnre, mint az, hogy „megjelent testben“. És ha csak egy embpr is lelt volna bűnlelen a földön, talán más megoldás is lett volna az embernek bűnből való szabadítására, mint az, hogy magára vegye az emberi testet, annak minden nyomorúságával együtt. De nem volt! A bűn. az én bűnöm tette szükségessé azt az emberi ér­telemmel fel nem fogható nagy csodát: Isten bele- alázkodolt a testbe, hogy a bűn következményeit a maga testén elszenvedhesse és így ugyanazzal a ter­mészettel tegyen eleget a bűnért, amely azt elkövette és így rajta diadalmat vehessen. Mióla e Gyermek megjeleni a világban: azóta többé nem lehet lep­lezni a bűnt, azóta annak nagysága nyilvánvaló és azóta nem mentegethetjük magunkat. Ha az én bű­nöm fektette Istent, mint gyermeket az istállószal­mára, nem keil-c bűneimben megkeserednem és azok­tól úgy menekülnöm, mint a megijedi gyermek me­azt, ha valaki szüntelenül a bűnei miatt panasz­kodik, mégse menekül a bűnből! A megtérés elengedhetetlen lépés az igazi karácsonyhoz. A te karácsonyodhoz is! Bűn bocsánatot jelent az igazi ka­rácsony. Istennek nem telik abban a kedve, hogy a szomorúság felhőjét vonja az arcunkra és elhordozhatatlan teherré tegye a bűneinket. Ő éppen azért adott karácsonyt, hogy új szövetséget kössön az emberrel, amelyben megbocsátja a bű­nöket és a vétkekről többé meg nem emlékezik (Jer. 31:34). Péter apostol is a bűnök eltörlésé­ről beszél a bűnbánót és megtérés kapcsán. Te találkoztál-e már Istennek ezzel az ajándékával? Mert ez a karácsony igazi ajándéka. Jézus­nak még a neve is azt hirdeti, hogy ő megszabadít, mégpedig a bűnből. Akik hozzámentek, bár aján­dékot vittek Néki szegénységükből vagy gazdag­ságukból, valójában pedig ők nyerték tőle a leg­nagyobb ajándékot: szabaditást, megtartatást, üd­vösséget. Te is odaadhatod Neki megterhelt, szennyes, fájó szivedet, újat kapsz helyette: tisz­tát, szabadot és örömtelit. Mert ezt jelenti a biin- bocsánat. Teljes életújulást. Mindaz, ami meg­kötöz, földre nyom és megkeserít, elvétetik és he­lyette erő, öröm és békesség lesz az osztályrészed. Akkor lesz igazán karácsonyod. Még ha nem is december 25-öt mutat a naptár. nekül a halottól!? Tartogathatom-e és dédelgethe- tem-c régi és új bűneimet karácsony után!? Ha nem látom és nem bánom bűneimet, hanem önmagámmal megelégedett ember vagyok: nincs karácsonyom! Csak a bűnbánó bűnösöknek van karácsonya. Csak egy gyermek... de kiábrázolja karácsonykor: Ilyen nagy a bűnöm! Csak egy gyermek... aki azonban nemcsak a bű­nöm mélységéi mutatja, hanem hirdeti: „úgy sze­rette Isten e világot, hogy az ö egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen őbenne, el ne vesszen, hanem örökélete legyen“. A Gyermek mögött „a Seregek Urának buzgó szerelme“ működik. Ott dobog mö­götte Isten atyai szíve, amely kész volt a Fiútól el­szakadni, hogy a tőle elszakadt embereket újra raa^ gához kösse. Mekkora szeretet szorongathatta Isten szívét utánam, amikor Fiát nem bírói székbe ül­tette tízezer angyal kíséretében pallossal ítélni, hanem anyaölbe ültette, mint gyermeket mosolyogni és fe- Iénknyúló gyermekkezeivel Isten szeretelének elfoga­dására hívogatni. Itt valami olyasmiről van szó, mint amikor tikkasztó nyári hőségben egyszerre és várat­lanul friss szellő csapja meg az arcunkat. De sokkal többről! Arról, hogy „Isten nem akarja a bűnös em­ber halálát, hanem hogy megtérjen és éljen.“ Ez a Gyermek azt ábrázolja ki. hogy Isten netm igazságos, hanem kegyelmes, nem bűnt büntető, hanem bűn­bocsátó, nem kárhozatba taszító, hanem üdvösséget adó. Egyszóval: Szeretet! A kitárt gyermeki karok már előre jelképezik a kereszten kitárt és á'.szögezett karokat, melyek néma mozdulatlanságukban is ezt mondják: „Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik meg­fáradtatok és meglerheltettetek és én megnyugosztlak titeket.“ Van olyan szeretet, amelyet néha olyan nagynak erezünk, hogy szinte roskadunk alatta, szinte fáj ez a szeretet és fuidoklunk alatta. Megfog-e engem karácsonykor ilyen szívfájdítóan nagyon Istennek a Gyermekben elémlépő és rámhulló nagy szeretete? Erőt vesz-e rajtam úgy, hogy szinte leteper és mint egy zsákmányt magával ragad? Megkötöz-e úgy, hogy Isten rabjává leszek? E nélkül nincs karácsony! Csak ott van karácsony, ahol szegény, Sátántól meggvö- tört bűnös emberek így vallanak: ,,és mi megismee- tük és elhittük az Istennek irántunk való szeretetét“. Ahol ezt vallják, ott karácsony van, mert ott meg­nyílt ég van: ahonnét hullik reám Isten oldozó, bűn- bocsánatot adó szava, a belőle folyó új élet és az üdvösség. Csak egy gyermek... de kiábrázolja: ilyen nagyon szeret az Isten! Csak egy gyermek... de benne láthatóvá és hall­hatóvá lett az Isteni Az az Isten, aki Mózes kérésére sem hajlandó megmutatni magát, mondván: „orcá­mat nem láthatod, mert nem láthat engem ember, élvén“ — láthatóvá lett a Gyermekben. A szent Is­ten, akihez eddig bűnös ember csak úgy közeled­hetett, mint a megrémült Ézsaiás: „jaj nékem, elvesz­tem“ —, az a szentséges Isten a Gyermekben egy­szerre megfoghatóvá, megláthatóvá lett, közelsége nem halált, hanem életet hozott, nem eltaszít szent­ségével, hanem megszentel szcretetével. Valami párat­lanul nagy dolog ez! Istennel az első karácsonykor úgy lehetett találkozni, mint kicsi gyermekkel, ké­sőbb pedig mint poros vándorral és töviskoronás férfival, akit úton-útfélen meg lehetett szólítani, „te“-nek lehetett nevezni, lehetett beszélni vele „szín- ről-színre, amint szokott ember szólni barátjával“. Az első karácsony nagy csodájának hasonló gyü­mölcse, hogy ma is „felöltözve az Űr Jézus Krisz­tust“, főpapi közbenjárás nélkül is oda járulhatok az én Atyám elé, aki Jézus véréért elfogad és úgy be­szélgethetek Vele, olyan meghitten, mint gyermek édesapjával. És az sem kisebb csoda, hogy az igében és a szentségekben ma éppen olyan közelvaló hoz­zánk, mint a Gyermekben volt az első karácsonykor. Az Atya és a gyermek drága közösségében élünk-e vele? Tudunk-e örülni annak, hogy ma is ilyen na­gyon egyszerű a vele való találkozás: meghallani CSAK ÍGY GYERMEK...

Next

/
Oldalképek
Tartalom