Élő Víz, 1949
1949-április / 8. szám
Az embert elöntötte a méreg. Felállt, rákiáltott feleségére: — Pusztulj innen! Az asszony hátrálva megindult. Még odasziszegte a magából kikelt embernek: — Ezt följegyezheti a bibliájába. A férfi szótlanul bámult utána. Szemében lassan kialudt a düh vörös fénye. Erőtlenül támaszkodott kapája nyelére. Felemelte kezét és napbarnította kezefejével végigsimította homlokát. Megrázkódott. — Hiába — mormogta lemondóan. — Nem megy, nem megy ... * Elköltötték a nagypénteki ebédet: aszalt alma levest és mákosmetéltet. Szabóné leszedte a terítéket és kiment a konyhába. Gábor az utca felé indult. Juliska a maga tizenhét esztendejével odaállított édesapja elé. — Édesapám! — emelte rá tisztafényű két szemét. — Mi az, Juliska? — Nagypéntek van ... — És 7 ... — Ma sem olvasunk közösen bibliát, édesapám? — Hagyjál, kislányom, — mondotta kedvetlenül Szabó. Nem nekem való az. Anyád megmondotta már tavaly. Igaza volt. Ha az ember nem tud úgy élni, ahogyan Isten megkívánja — már pedig én nem tudok — akkor csak képmutatás a bibliaolvasás. — De édesapám, hiszen délelőtt úrvacsorát vett. Amióta csak emlékszem, ilyen alkalmakkor délután mindig bibliát szokott olvasni... Az apa szomorúan lógatta a fejét. — Elővehetem a bibliát, édesapám? — Elő. Ézsaiás próféta könyvének ötvenharmadik részét olvasta fel Juliska. A szenvedő Messiásról szólót. Szaitn István hallgatta, hallgatta az igét. Fejét mind _ Jj feljebb és feljebb emelte. Arcáról valami láthatatlan kéz letörölte a keserűség vonását. Megindultság rezgeti a hangjában, amikor megszólalt. — Isten szólt most nekem, igazában. Fölkelt s hogy gondolataival egyedül maradhasson, hátraballagott a gyümölcsöskertbe. A fák alatt harsogó sárgán virított a salátaboglárka, szelíd-szerényen mo- solygott az ibolya, üdén fehérlett a százszorszép. A tavalyi elhalt, színtelen gyep fölött elevenen sorakoztak az idei fűszálak apró zöld Tándzsdcskái. Nézelődött... — Élet, mindenütt élet. Új élet, aminek a régi halála az ára. Csak az embernél van másként. A mi új életünknek a régi halála nem ára, hanem csak előzménye, hiszen mi semmit sem ér, azzal nem lehet fizetni.. Az árat nem mi fizetjük: Isten Fia fizette meg. A legnagyobb árat adta: életét. Lépések neszét hallotta. Megfordult. Felesége közeledett feléje. 7,avartnak látszott. ' — Nézi a kertet? — Nézegetem. — Az idén talán jó gyümölcstermést ád az Isten. — Ügy ígéri. A virágzás igen szép. — Az asszony egyet-kettőt köhintett. — Juliska mondotta, hogy bibliát oh'astak... — Olvastunk, hála Istennek. — Azt is mondotta, hogy maga megkönnyebbült. — Igazat mondott. Az asszony megint torkát köszörülte: — Én... én szeretnék magának valamit mondani. — Hallgatlak, Eszter, hallgatlak. — Húsvétkor úrvacsorát vennék és... szeretném, ha nem lenne közöttünk semmi. Én ... engem igen bánt az, hogy tavaly nyáron olyan igaztalan, kíméletlen voltam magával szemben ... NAGYPÉNTEK Nagypéntek volt... bús alkonyat... Ott álltam a Kereszt előtt. Fiatal voltam, álmodó, s sirattam a nagy Szenvedőt. Szegény ..., szegény, jó Jézusunk, vérét adta az emberért, s romlott maradt ez a világ. Nem érte meg a drága bért!. .. Így szántam, siratgattam Öt... Aztán, hogy teltek a napok, jött a húsvét..., elmúlt a gyász, a világ újra elkapott. Krisztust sirató fájdalom csak böjtben jött elő megint. S a régi bánat megfakult; préseltem a könnyet s a kínt . . . De egyszer jött egy nagy vihar: tüzetgyujtó pünkösdi szél. Felémragyogott a Kereszt s megértettem, hogy mit beszél. Nyár volt... napfénves hangulat. Nekem mégis nagypéntekem: sírtam, sirattam magamat, elrontott bűnös életem. Szólt a Kereszt. S megtudtam én, hogy Krisztus értem vérezett, hogy magam fontam a tövist, s szegeztem át a szent kezet. Hogy ma ..., tegnap . .*., minden napon meggyötrőm, megfeszítem Őt. Kárhozott, hitetlen szívem összeomlott a Szent előtt. S mikor irgalmas szeméből sugárzott rám a kegyelem, a bocsánat, a biztatás; csoda történt akkor velem. Soha ilyen nagvDénteket! E<*v oerc alatt húsvétfa vált. Ki értem halt..., feltámadott, legyőzve poklot és halált! S vele én is feltámadtam, van boldog örök életem. Azóta, újjá lett szívem tűzpiros virágot terem. Most a Kereszt: mennyei trón. A tövis büszke glória a legdicsőbb Győző fején, ki Úr ... Király — Istenfia. S áldom a véres Golgotán felémnyúló Mentőkezet, mely győzött, hogy győzzek Vele, s ezért mindent elvégezett!. .. Frenyóné Várally Lenke dr. — Én voltam a hibás: képmutatóskodtam. Nem szándékosan, de mégis. Most már látom, hol volt a hiba. Ügy gondoltam, é n adom oda az életemet Jézusért, pe- dfg megfordítva van. Ő áldozta fel magát, érettem. S csak ezért, de ezért aztán lehetséges régi életemnek elvesztése ... Böjti szél hulláma suhant végig a kerten. Megljókol- tatta a virágok fejecskéjét és a fák ágai közé kanyarodva suttogásba fogott: — Életet életért... Sághy Jenő élő víz 3
