Élő Víz, 1949
1949-február / 5-6. szám
I. Két ember Jézusnál FEBRUAR 27., VASÁRNAP. Énekek; Dt. (Dunántúli énekeskönyv) í37. Éf. (evangelizációs énekfüzet) 3. 1. A kegyes és a parázna Lukács 7: 36—37. Mi igehirdetők gyakran elkövetjük azt a hibát, hogy távollevő embei’ekről beszélünk. A templomi gyülekezetben dör- günk a templomkerülők ellen, hívőknek ostorozzuk a hitetleneket s tisztes életű keresztyének előtt ócsároljuk a cégére« bűnösöket. így aztán az igehallgató nagy lelkinyugalommal ül a helyén, mert a Lélek kardja félreérthetetlenül mást szabdal. Most nem akarunk ebbe a hibába esni. Ennek a bibliai szakasznak az alapján csak olyan emberekről beszélünk, akik odakerültek Jézus elé, találkoztak vele. Tehát mindaz, ami alább következik, semmiképpen nem azoknak szól, akik nem hajlandók időt fordítani arra, hogy elcsendesedjenek Isten üzenetének a meghallgatására, hanem csak azoknak, akik kezükbe vették ezt az írást is, hogy figyelmesen végigolvassák. Ne gondolj most senki másra, csak magadra. Hadd tisztázódjék, hogy te hogyan állsz Krisztus előtt. A történetben két ember van Jézus előtt. Az egyik Simon, a farizeus, a másik pedig a bűnös asszony, a város közismert paráznája. Ismerkedjünk meg velük közelebbről. 1. Az első kegyes ember volt. Az írásokat bizonyára ifjúságától fogva tanulta s azokban mindazt, amit Isten akaratának ismert fel, gondosan megtartotta. A Jézus-korabeli zsidóságnak ahhoz a csoportjához tartozott, amelyik a legszigorúbban vette a törvényt, az írástudományt és az erkölcsi életet. Bizonyára ő is el merte mondani másik farizeus társával: ..Bőjtölök kétszer egy héten; dézs- mát adok mindenből, amit szerzek.“ (Luk. 18: 12.) Köztiszteletben álló ember volt. Városának talán a legjobb hírű farizeusa. Asztalához mások is szívesen gyülekeztek. Azok, akik Jézus fogadásánál az ebéden részt vettek, bizonyára nem először lépték át küszöbét. Sokan tarthatták kiváltságnak és megtiszteltetésnek, hogy baráti köréhez tartozhatnak. Kegyes magatartását, egész vallásos életét igazolni látszott Isten anyagiakban megmutatkozó áldása is. A vendéglátás nem okozott gondot. Asztala roskadozott a sok jó étel alatt. Amikor meghallotta, hogy híres vándorpróféta megy a városon keresztül, meghívta magához ebédre. így tartotta helyénvalónak. Hova menjen az Isten embere, ha nem őhozzá, Hiszen nincsen másnak olyan jóhírű otthona, tisztelő baráti köre és gazdagon terített asztala, mint neki. Magától értetődő, hogy Jézust neki kell vendégül látnia. Sehol nem érezheti magát olyan jól, mint őnála. Ez alapvető farizeusi magatartás. Nemcsak a nép előtt élveztek kiváltságos helyzetet, igényt tartván a lakomákon a főhelyekre, a piacokon való köszöntésekre s a megtisztelő ,,Mester“-megszólításra (Mt. 23: 6—7), hanem az Isten előtt is ilyen kiváltságos elbánásra számítottak, ezért szerették a gyülekezetekben is az előliilést (Mt- 23: 6) és botránkoztak meg azon, hogy Jézus együtt evett a vámszedőkkel és a bűnösök kel (Mk. 2: 16) semmibe véve a farizeusok vélt előjogát. Ük abban a hiedelemben éltek, hogy bennük kedvét találja Isten, a rajtuk kívül álló bűnös tömegtől pedig elfordul. Gondoljunk a templomban imádkozó farizeus és publikánus példázatára (Lk. 18: 9—14). Manapság is sok ilyen ember van. Az evangélium ügyében utazók minden gyülekezetben találnak emberekre, családokra, hajlékokra, ahova el kell menniök. Ez már így illik. Maga a gyülekezeti lelkipásztor irányítja, vagy vezeti el őket hozzájuk. Ott azután hallhatják, hogy hány esperes, püspök, misz- ezionárius, külföldi evangéliumi munkás tisztelte már meg hajlékukat. Mert nem mehet át utazó igebirdető a gyülekezeten, hogy legalább egy szerény uzsonnát el ne fogyasszon az ő asztaluknál. Ez már így természetes. Ük olyan vallásosak, kegyesek, köztiszteletnek örvendőek, hogy ezzel együtt jár a vendéglátás. Ebben még nem lenne semmi. Csakhogy ezek az emberek ugyanígy vannak az Istennel is. ö is magától értetődően beletartozik az életükbe. Éppen úgy, mint a megszokott újságnak az elolvasása, az ebéd utáni cigaretta, a szombatesti fürdés, vagy a vasárnapi tisztálkodás. Ki legyen vallásos, ha nem én? Ki dolgozzék a gyülekezetben, presbitériumban, nőegyletben, ha nem én? Ki vegyen részt az evangélizáció minden estéjén, ha nem én? Hiszen én vagyok a legvallásosabb, legbecsületesebb, legönzetlenebb! Jézus is nálam érzi magát a legjobban. Ezek az emberek még nem vették észre, hogy egyáltalán nem magától értetődő, hogy Jézus náluk vendégeskedjék. Még nem gondolkodtak azon, hogy Jézus illőbb helyen is lehetne: a menny dicsőséges birodalmában, az angyalok szolgáló seregétől körülvéve. Még ne'm döbbentek rá arra, hogy egészen természetellenes, érthetetlen és felfoghatatlan az, hogy ő lejött a földre, az emberi nyomorúság, szenny és bűn útjait járja, hogy szeretetének hosszútűrésével süket füleknek és kemény szíveknek prédikál, és fáradhatatlanul keresi az elveszetteket. Ezek az emberek még nem élték át a kapernaumi százados döbbenetét: „Uram, nem vagyok méltó, hogy az én hajlékomba jöjj . . .“ (Mt. 8: 8). Sokan megtiszteltetésnek vették, ha átléphették a küszöbét. Mégis, amikor Jézus indult látogatóba, akkor a házigazdának összeszorította a szívét a döbbenet: hogyan fogadjam én a szennyes ember beszennyezett hajlékban Isten tiszta és szent Egyetlenét! Kedves Testvérem! Aki eddig magátólértetődőnek vetted, hogy résztveszel Isten gyermekeinek a közösségében, hallgathatod Isten igéjét s az evangéliumban, a bűnboesánat örömhírében maga a megfeszített és feltámadott Megváltó közeledik hozzád és kínálkozik vendégedül, lépj az ige világosságába! És maradj meg ott! Maradj meg mindaddig, amíg minden kegyességed, tisztességed, becsületességed és alkalmasságod elpárolog és ott maradsz mezítelenül, alkalmatlanul és szennyesen. Akkor fogod megérteni, hogy milyen felfoghatatlan nagy kegyelem az, hogy mégis résztvehetsz Isten gyermekeinek a közösségében, hallgathatod az igét, s hogy a bűnbocsánat örömhírében mégis maga a királyok királya és urak nak ura hajol le hozzád, nyomorult féreghez, hogy ártatlanul kiomlott engesztelő vérével eltörölje valóban minden bűnödet. Vájjon csakugyan természetes és magátólértetődő ez? 2. Fordítsuk a figyelmünket a Jézus társaságában lévő másik személyre is. Ennek már nem is tudjuk a nevét. A biblia egyszerűen bűnös asszonynak nevezi. Azonban ezt a jelzőt nem vehetjük olyan egészen általános értelemben. Öt nem iskolában tanították arra, hogy bűnös. Nem ün- nepről-ünnepre, vasárnapról-vasárnapra a templomban hallotta s azután vallási beidegzettségből maga is mondta, hanem a foglalkozása, a kenyérkenyeresete, az életeleme maga a bűn volt. Az egész város tudta róla, lépten-nyomon éreztették vele, önmaga előtt sem tudhatta menteni: nyilvánvaló bűnben élt. Nem volt vallásos. A hitbeli igazságokat talán nem is ismerte. Szentírások nem forogtak a kezén s a templomot is valószínűleg csak kívülrő ismerte. Bizonyára ott nőtt fel az utcán s korán zsákmányává lett az örökké prédájára leső gonosznak. Lejtőre került haszontalan életét nem is tartóztatta fel. Nem is vette észre, hogy lelke is van. ö csak a testének ólt. És csak a testéből. Nem volt vallásos. Becsülete sem volt. A barátai sem tisztölték, hanem csak megvásárolták. Akik hozzá jártak, a maguk küszöbét átlépni sem engedték volna neki. Éjszakai vendégei nappal a fejüket 2 ÉLŐ VtZ
