Élő Víz, 1949
1949-szeptember / 19. szám
ABBAHAGYJAM? „Vájjon még egyszer felmenjek-e harcolni... ...vagypedig abbahagyjam?“ (Bírák 20:28.) Istennek sok gyermeke elbálortalanodott a hitéletében tapasztalt vereségek következtében. Különösen olyanok, akik szeretnének Pál apostollal együtt így szólni. Mindezekben felettéb diadalmaskodunk az által, aki minket szeretett. Nekem is ezen az igén keresztül adott világosságot az Ür, amikor mint el- bátortalanodott lélek a porban feküdtem előtte. Megtanultam megérteni, hogy életünk minden tapasztalata elő kell hogy készítse bennünk a talajt arra, hogy elfogadhassuk az Isten igéjében megígéri áldásokat. Ez a Karc, amit Izrael Benjámin törzse ellen folytatott, nem testvérharc volt. Benjámin nagy bűnt követett el, Isten törvénye szerint bűnhődnie kellett. (Olv. Bírák 20. részét.) Ez a szégyenletes esemény késztette a törzseket arra, hogy összegyülekezzenek Béthelben, és mert Benjámin törzse nem adta ki a gonosztevői, Isten törvénye szerint kötelesek voltak az igazságos büntetést végrehajtani. Aki kapcsolatban marad a bűnnel és nem Szolgáltatja ki, annak számolnia kell mindazzal az ítélettel is, ami a bűn következménye. A harcosok tehát letérdeltek és Istentől kértek világosságot, hogy melyik törzs kezdje a harcot. Szívügyük volt, hogy Isten útjaiban járjanak, vele maradjanak és ő is velük. A harcba is csak Isten dicsőségének védelmében indultak. Megkapták a feleletet és mivel minden előfeltétel betöltve látszott, nem várhattak mást, mint hogy teljes győzelmet aratnak majd, megtérni nem akaró testvérük, Benjámin fölött. De mi történt? Juda kivonul az Űr parancsa szerint és Benjámin győz. Borzasztó vereség volt ez a nép számára. Összegyülekeztek és estig együtt sírtak. A győzelem biztos tudatában indulták és megverten kellett visszafordulniok 22.000 ember veszteséggel! Mégis újraéled a bizodalinuk és amint másodszori kérdésükre megkapják a feleletet: „Először Juda menjen“, elindulnak nagy reménységgel., de másodszor is vereséggel jönnqk vissza 18ÖÓÜ harcossal kevesebben. Űj csalódás! A nép Isten házához gyülekezett, bőjtölt estig, áldozott az Űrnak és így megalázva magát kérdezte meg újból az Urat: „Vájjon harcoljunk-e tovább is vagy abbahagyjuk?“ Ebben a percben veszélyes ponthoz érkeztek. Csalódásaik elbátortalanította őket és már hajlandók voltaik a győzelmet Isten ellenségének hagyni! Hiszen kétszer Istenre nézve indultak, az ö világossága szerint cselekedtek és mégis ez a borzalmas vereség! Ekkor jön Isten népének segítségére és biztosítja őket, hogy másnap kezükbe adja Benjámint. — Amikor legelkeseredettebb csalódottságom órájában olvastam e.zt az igét, isteni kijelentés lett ez nékem. Imádtam öt azért a csodálatos vigasztalásért, amit az igén át adott. De miért engedte meg az Űr a kétszeri vereséget? Érthető a bukás, ha olyan helyre megyünk, ahova nem küldött Isten, vagy ha nem akarata szerint járunk el. De itt nem így volt. A törvény alapján a kapott kijelentésnek megfelelően cselekedtek — és mégis micsoda szégyenletes vereség! Óh, a mi Urunk olyan bölcs gyermekeinek a nevelésében! Nyilvánvaló, hogy először meg kellett mutatnia népének, hogy a győzelmet saját erejével nem vívhatja ki. A kétszeres vereségben népe teljes Lehetetlenségét akarta megmutatni, hogy mélységesen meggyőzze őket afelől: a győzelem csak az Ür ajándéka lehet. Nagyon jól tudja ö, hogy népe még mennyire számol a saját erejével és nagyon hajlamos arra, hogy minden áldást és győzelmet vagy kegyelmi ajándékot saját eszközeivel és .erejével próbáljon elnyerni. Ezért töri össze testünk erejét és addig hagy csalódni a harcban, míg a magunkban való bizalmunk teljesen elveszett és hit által el tudjuk fogadni Isten kezéből ajándékként a győzelmet. Hit- harcunk vereségeiben az lesz nyilvánvalóvá, mennyire erősek, meg nem törtek voltunk mi magunk. Ha az Űr nem törne össze minket a győzelem előtt, testünk dicsekednék később azzal, amit Isten telt és saját erőnk számlájára írnánk azt a dicsőséget, ami egyedül Üt illeti. Ezért kell nekünk a vereség és csalódás. Csak eszközök ezek arra, hogy Isten az ő népét előkészítse a győzelemre és áldásra. Ennél a világosságnál vizsgáld meg még egyszer, kedves Testvér, hilharcod tapasztalatait. Talán ebben a pillanatban is harcban állsz és már többször vereséget szenvedtél. Nem ledvé.e l vagy néped bűne ellen harcolsz, hanem saját életed megkötöttségével. Isién jelenlétének világosságában megláttad, hogy azt a dolgot el kell ítélned, mert Isten is megítélte, és elinclultájl a bűn elleni harcba azt várva, hogy állandó győzelmet aratsz majd. De mi történt? Egyik vereség a másik után ért. Ez odaalázott Istened elé. Komolyabban vetted az ügyet, mint bármikor azelőtt és Isten tanácsát kérve új harcba indultál. Elbuktál és saját erőd 40.000 harcosa elesett. Most talán teljesen elvesztetted reménységedet és csalódottan kérdezed az Urat: „Tovább is harcoljak? vagy ... abbahagyjam?“ Lehet, hogy már azt gondolod: Ez az én temperamentumom, természetem, nem lehelek róla, ezt már a sírba is így kelt magammal vinnem. Minden reményt feladtál már, hogy valaha is megszabadulhass attól a hajlamtól vagy bűntől. Kedves elbátortalanodott testvér! Engedj Istennek és fogadd el üzenetét: „Menj! Indulj el! Holnap kezedbe adom.“ Csak ha saját erődnek végére jutottál, akkor adhatja neked oda a győzelmet az űr. Akkor azonban csak az ö kegyelmét fogod magasztalni és ajándékként veszed majd el tőle. Kicsibe vetted a harcot kezdetben, de most megalázottan látod, milyen sokkal kevesebb a te saját erőd! Izraelnek csak akkor adhatod győzelmet az Űi', amikor felismerte saját tehetetlenségét és elvesztette testi erejébe vetett minden bizalmát. És minél tehetetlenebbé lettél, Testvérem, le magad, annál közelebb van hozzád az Űr segítsége és győzelme. Az Űrért való szolgálatban is hasonlók a tapasztalataink. Átadtuk magunkat Neki, mint akarat nélküli edények, Ö meg is mutatta a munkát, amelyre elhívott, de mikor teljes erőben kivonultunk és győzelmet vártunk a munkálkodásunkban, első tapasztalatunk csak vereség és csalódás volt! Ez összetöri és megalázott minket. Még jobban azon igyekeztünk, hogy Urunk akaratát megértsük, vezetésében maradjunk meg és a tőle kapott világosságban végezzük a munkát, De az új igyekezetben, erőkifejtésben is csak vereség lett a részünk. O, akkor nagyon közel volt hozzánk az a veszedelmes gondolat, hogy elcsüggedve visszavonuljunk a szolgálatból és azt mondjuk, amit Mózes: „Uram, küldd, akit akarsz, én alkalmatlan vagyok erre a szolgálatra és sohasem érem el azt az eredményt és győzelmet, amire ebben n munkában szükség van!“ Ha ez a jelenlegi tapasztalatod, kedves Munkatársam, ha mint Izrael a porban fekszel Istened elölt ezzel a csüggedt kérdéssel: Ne hagyjam-e ott a munkát, ne forduljak-e vissza? — akkor emlékezz arra, hogy Isten a te erőd romjain kezd el dolgozni. . Ha hited minden testi támasztól megtisztult, ükkor maid csak abba az Egyetlenbe kapaszkodik,, aki Űr a halál és élet fölött. Pusztákat is Isten kertjévé tehet és Ninivénqk is adhat megtérést az életre. Talán csak addig vár a győzelemmel, míg kegyelme által képes vagy tisztán elhordozni minden sikert, és munkád minden gyümölcsét egyedül az ö kegyelmének drága ajándékaként fogadod el! Kroeker Jakab 6
