Élő Víz, 1949
1949-január / 3. szám
Szükséges-e a magángyónás? A mull számunkban a bűnvallás háromféle módjával foglalkoztunk, az Isten előtti, a megbántott embertársunk előtti és a lelkipásztor előtti bűnvallással. Ez utóbbit nevezzük régi keresztyén szóhasználat szerint magángyónásnak. Sajnos, a mai evangélikus kerésztyén- ségben — de kiterjeszthetjük a kört általánosságban a protestantizmusra — a magángyónás nagyon kevés helyen van gyakorlatban. így azután a legtöbb evangélikus hívő szívében, amikor arról hall, ott van a kérdés: szükség van-e egyáltalán a magángyónásra? Nem elég-e, ha a bűneinket egyedül Istennek valljuk meg és legfeljebb a megsérteti felebarátunktól kérünk bocsánatot? Hadd foglalkozzunk azért ezzel a kérdéssel és próbáljuk megvilágítani a magángyónás szükségességét és hasznosságát. 1. A magángyónásban lesz rendszerint, valóságossá az Isten előtti bűn raliás is. Nagyon sok ember, aki naponként elmondogatja Istennek, hogy bűnös vagyok, esetleg azt is, hogy miben vagyok bűnös, soha nem keiül a bűneivel együtt igazán Isten elé- Legalább is nem a Imiit gyűlölő, szent és igaz Isten elé. Isten kétségkívül a gyülekezetével képviselteti magát ebben, a világban és a gyülekezetében, vagy akár a gyülekezet egy tagjának a jelenlétében lehet igazán találkozni Vele. A lelkipásztor vagy a lelkitestvér a magángyónás alkalmával az Isten képviselője. És éppen rajta keresztül lesz egészen közelivé és kétségtelenné az Isten jelenléte. Ezért van az, hogy sokkal nehezebb a bűnter- heket a lelkipásztor előtt lerakni, mint magányosságban „az Isten előtt“. Ez utóbbi eset a legtöbbször csak képzelgés és önámítás. Aki az Isten képviselője előtt nem meri kitárni lelkének sebeit, az az Isten előtt sem tárta ki soha igazán. 2. Az előbbi tételből folyik, hogy a magánig yónáis- ban leplezzük le magunkat igazán. Felfuvalkodott énünk és óemberünk az embertárs előtti bűnvallásban alázó- dik meg és veszíti el hamis dicsőségétv Mivel pedig a bűn mindig önmagunknak a felemelése, Isten ellen lázadás, az óembernek a diadala, azért a bűntől való szabadulásban ezt a megalázkodást, kifosztatást és össze- törettetést nem lehet megspórolni. Akik olyan gyakran panaszolják, hogy erőtelenek valamilyen bűn ellen, eredménytelen az óemberük elleni harcuk és gyümölcsléién a keresztyénségiik, azokat tanácsoljuk a magángyónásra. Minél inkább fáznak tőle, annál nagyobb szükségük van rá. Az óembert nem kell kímélni. Sőt le kell leplezni, meg kell szégyeníteni, halálba kell adni. Ezt pedig legjobban a bűneinek a napfényrehozá- sával, az igazi természetének a felfedésével tehetjük. 3. Szükséges a magángyónás azért is, mert ebben az esetben írsz a bűn vallásból igazán gyónás. Már a Kis Kátéban tanultuk, hogy „a gyónás két dolgot foglal magában: egyik az, hogy bűneinket megvalljuk, a másik, hogy a feloldozást vagy bűnbocsánatpt úgy fogadjuk a gyóntatótói, mint Istentől magától • . .“ A gyónásban nemcsak az ember beszél, hanem az Isten is meg akar szólalni. Ezt pedig csak akkor teheti, ha képviselője is jelen vaji a gyónás alkalmával. A bűnvallás maga még nem gyónás. A feloldozás teszi azzá- Éppen azért nem lesz gyónássá nagyon sok embernek a megbántott, felebaráttól való bocsánatkérése sem, ha az illető nem hívő ember. Legfeljebb a maga nevében tud megbocsátani, de az Isten bocsánatát — és minden esetben ez a nagyobb dolog — csak a lelkipásztor vagy a lelki testvér ajkáról hallhatom. Attól, aki Istentől megbízást kapott a békéltetés szolgálatára4. A magángyónás alkalmával lehetek kétségkívül bizonyos Istennek a bocsánatáról. Luther Márton szinle nem győzte eléggé prédikálni, tanítani és sujkolni, hogy Isten a Jézus Krisztus vérén szerzett bocsánatot emberek ajkára helyezte és hogy: ,,A feloldozást vagy bűnbocsánatot úgy fogadjuk a gyóntatótói, mint Istentől magától és semmit ne kételkedjünk benne, sőt erősen higyjük, hogy bűneink ezáltal Isten részéről a mennyben is bocsánatot nyertek.“ (Kis Káté.) 5. Ebből folyik, hogy a magángyónásban nyert vigasztalás a legjobb fegyver a Sálán kísértéseivel szemben. A Sátánnak az a módszere, hogy addig, amíg köny- nyen vesszük a bűnt, mindig kicsinyíti és leplezi- „Ne törődj' vele‘‘ — súgja millió és millió fülbe. Mikor azonban megretten a lelkiismeret és teherré lasz a bűn, felragyog a kereszt és hívogatóvá lesz a kegyelem, akkor köpönyeget fordít a Sátán és elkezdi prédikálni a bűnt. Élesen világít rá lelkünk szennyére, hogy visszariasz- szon. Naggyá növeli a terhet, hogy földre roskasszon- Jóvátehetetlennek mutatja a vétkeket, hogy reményte lenségbd taszítson. Ilyenkor szinte nincs más menedék, minthogy megkeressem az Isten emberét, elpanaszolom minden nehézségemet, felfedem minden szennyemet, megvallom mindazt, ami kétségbeejt és a hitben akadályoz. És akkor hallhatom, hogy Jézus Krisztus éppen ezekért ment a Golgotának a keresztjére és az Ö engesztelő vére által éppen ezek valósággal meg vannak bocsátva- És ennek hihetek. Hihetek az értelmem ellenvetése, a tapasztalataim tiltakozása és a Sátán minden kísértése ellenére. Ismételgethetem — ha kell — az ajkammal és a szívemmel is a feloldozás szavait és ráhagyhatom magamat teljes mértékben az Isten kegyelmes döntésére. A Sátánt utasíthatom Jézus Krisztushoz, Aki vérének ontása árán kiváltott a rabtartó hatalmából, magáévá tett és ha az ördög valamit akar velem, akkor tőle követeljen. Tapasztalatból tudjuk, hogy a mi Megváltónk kezéből valóban senki ki nem ragadhat bennünketHa a magángyónás ennyire szükséges és a kérész tyén ember életében ilyen jelentősége van, akkor nem csodálkozhatunk rajta, hogy Luther Márton a Nagy Kátéjában a következőket mondotta: .,Igy tanítjuk, hogy milyen jeles, drága, vigasztaló dolog; és intünk mindenkit, hogy tekintettel nagy nyomorúságunkra, ezt a drága kincset meg ne vesse. Már most, ha keresztyén vagy, egyáltalán nem szorulsz kényszerítésre, hanem bizonyosan magad kényszeríted magadat és megkérsz, hogy részesitselek benne. De ha megveted és gyónás nélkül gőgösen állsz odébb, akkor úgy ítélünk, hogy nem vagy keresztyén és az úrvacsorát sem élvezheted. Mert megveted azt, amit keresztyén embernek nem szabad megvetnie s azt éred el, hogy nem nyersz bűnbocsánatot- Ez bizonyos jeld annak, hogy az evangéliumot is megveted . . . Éppen azért, mikor gyónásra buzdítlak, nem teszek mást, mint arra buzdítlak, hogy légy keresztyén- Ha ennyire viszlek, akkor a gyónáshoz is elvittelek. Mert akik szeretnének jó keresztyének lenni, bűnükből megszabadulni és vidám lelkiismerettel élni, azok már igazán éheznek és szomjúhoznak s kapnak a kenyér után, mint az üldözött, hőségtől és szomjúságtól tikkadt szarvas; ahogyan a 42. zsoltár mondotta: „Mint a szarvas kívánkozik a folyóvizekre, úgy kívánkozik az én lelkem hozzád, oh Isten!“, azaz: ahogyan epekedik és töri magát a friss forrás után a szarvas, úgy epe- kedem és töröm magamat én Isten Igéje után, a feloldozás és úrvacsora után, stb. íme így kellene a gyónásról helyesen tanítani, így lehetne iránta kedvet és szeretetet ébreszteni, hogy az emberek jönnének és szaladnának utánunk tömegesebben, mint kívánnék-“ fii.ö vtz 7
