Élő Víz, 1949
1949-szeptember / 19. szám
sem szabad elmulasztania, a bünbúnattartús alól akkor sem lehet magát feloldania, ha az új rendelkezés nagyon lényegesen nem változtatná is meg a dolgot, ha a szülők nagy többsége kívánná is a gyermekei hitoktatását. Ez semmiképpen sem könyvelhető el annak a jeleképt, hogy minden rendben van: az egyház jól végzett szolgálata nyer itt megbecsülést, vagy hogy a keresztyén család tudatában van szent hivatásának. Hogy az egyházat ezen a téren nagyon sok mulasztás terheli, az legyen előttünk itéletesen kétségtelen. A hitoktatásunk tele volt hűtlenséggel, felelőtlenséggel és céltévesztéssel és a szülök sem az üdvösségre vezetés nagy felelősségével néztek a gyermeklélekre. Ha a gyermekeink nagy többsége a felen tanévben is mégis hitoktatásban részesülhet, annak egyetlen magyarázata az lehet, hogy Isten sokkal kegyelmesebb, mint mi azt hinni és remélni tudjuk és ebből kifolyólag a hitoktatás még sokkal nagyobb kegyelmi lehetőség, amelyet Isten nagy dolgokra adott és számon kér. Szerelném nagyon aláhúzni ezt a két szót: számon kér. Mert az, hogy Isten késlelteti az ítéletet, semmiképpen nem jelenti az ítélet elmaradását! Mi folyik abból, ha az egyház komoly bűn- bánatot tart a hitoktatás dolgában és a jelen pillanatban Isten végtelen irgalmából még mindig adott kegyelmi lehetőségnek fogja fel? 1. Feltétlenül az egész egyház, a gyülekezetek ügyévé teszi mind anyagilag, mind erkölcsileg (nem elégszik meg az iskola-fenntartó kötelezettség-vállalásával, beleépíti szervesen a gyülekezet munkájába, megszünteti a parochus és hitoktató lelkész közötti értékelési különbséget, stb.). ♦ 2. Az ifjúság közötti munkára alkalmas legjobb erőit állítja■ bele ebbe a munkába mind lelkészeket, mind laikusokat s ezért szükség szerint anyagi áldozatokat is hoz. 3. A hitoktatást átitatja a gyermekkeresztség gyakorlásával szükség szerint párosuló felelősséggel a gyermek hitre juttatása dolgában (a Szent- írás középpontba kerül, a hittanórák sem maradnak csupán ismeretközlő alkalmak, hanem megtelnek evangélizáló erővel.) Ez utóbbi annál is fontosabb, mert az egyház azokról a gyermekekről se mondhat le, akiknek a számára a szüleik akár kényelmességből, nemtörődömségbö', ellentétes meggyőződésből, vagy más okokból nem igénylik a hitoktatást. Ha az egyház őket a szent keresztségben részesítette, akkor lerázhatatlan kötelezettséget vállalt arra, hogy őket meg is ismerteti azzal a Jézus Krisztussal, akinek a nevére megkeresztelte. Ezt a kötelezést az egyház Isten előtt vállalta és éppen azért ez alól földi rendelkezés fel nem oldhatja. — A hitoktatásban nem részesülő iskolás gyermekek felé pedig az egyháznak el nem zárható útja a hitrejutott tanulótársak hívő bizonyságtétele és megszentelt élete. Amely osztályban vannak megtért és Mesterüket hűséggel követő tanulók, ott nem hallgat cl az evangélium és a megtérésre való figyelmeztetés azok számára sem, akik nem járnak hittanórára. De hadd lássuk, milyen figyelmeztetése van a jelen változásnak a keresztyén család felé? A szidok megkérdezése a hitoktatás dolgában annak a kinyilvánítása, hogy a keresztyén hit családi ügy. A gyermek vallási nevelési dolgában a szülőnek van döntő szava. Nagyon nagy dolog ez. Istentől kapott figyelmeztetésnek kell venni. A keresztyén családoknak is van okuk ma- gukba-szállásra és Isten előtti bűnbánót tartásra. Nem teljesítették a keresztségkor véillalt kötelességet. A keresziszülöség egészen névleges kapcsolattá lett, a szülők is csak a gyermek testi javán munkálkodtak és lelki jó munkálását teljesen átengedték a papnak és tanítónak. A gyermek nem nőtt keresztyén levegőben. A hozzá legközelebb álló és számára leghitelreméltóbb ajkak (szüleinek az ajka) nem tettek bizonyságot az élő Krisztusról. Távolabbi embernek (papnak. tanítónak, idegennek) a szava már hatástalanabb volt. A szülök közönyössége, szeniségtelen élete pedig lerontotta nagyon sok esetben a kívülről szóló bizonyságtétel hitelét: »A pap csak azért beszél, mert az a kenyere« — gondolták. Otthon nem ismerték meg a gyermekek Jézust Megváltónak, az otthonon kívül már sokkal nehezebben ismerhették meg. — A család közönyös levegője nagy mértékben járult hozzá ahhoz, hogy a hittan tantárggyá szürkült, sok esetben a legkönnyebben vehető tantárggyá, S a szülő erre a könnyen vett tantárggyal fedezve érezte magát gyermeke lelki nevelése, Jézushoz vezetése dolgában. Most a keresztyén család figyelmeztetést kapott arra vonatkozóan, hogy az ö ügye a gyermek hitbeli nevelése. Nem hagyhatja az egyházra. Még akkor sem, ha az egyház tovább végzi, sőt ha sokkal jobban végzi is, mint eddig. Feli kell ébredni a szülőkben azon bibliai szülők felelősségének, akik maguk vitték gyermekeiket Jézushoz a tanítványok feddözese ellenére is. Ehhez persze az kell, hogy a szülőket ragadja meg elsősorban Jézus Krisztus mentő szerelme, lépjenek maguk a megtérés útjára és otthoni élettel mindennapos bizonyságtétellel ismertessék meg gyermekükkel a földi élet legnagyobb kincsét: Jézus keresztjének üdvözítő erejét. Mit jelent az, ha keresztyén szülök ezen a ponton bünbánatot tartanak és erre az Istentől adott felismerésre eljutnak? 1. Az otthon ügyévé lesz a keresztyénség- Megszűnik az a feszültség, amely a vasárnap és a hétköznapok, a templom és a családi hajlék között van. Jézus Krisztus úgy se hajlandó a templomban elfogadni azoknak a vasárnapi, vagy még ritkább vizitjét, akik nem hajlandók a szívükben Őt az otthonukba is bevinni és olt a legkisebb dologban is Űrként elfogadni. 2. Drága lehetőségnek, kiváltságnak fogják tartani a szülök, ha gyermeküket Jézushoz vezethetik, minden világ szerinti jó mellett örökkévaló javak, az üdvösség örökösévé tehetik. 3. Megszűnik a kettős mérték, amely szerint a gyermeknek imádkozni kellett, de az apját soha nem látta vagy hallotta imádkozni. Templomba küldték, de az édesanyja is ritkán ment vele. Ez által lett a vallásosság (ima, templombajárás) a gyermeki élet tartozéka, amely cl is maradt az iskolából való kikerüléssel. ÉLŐ VÍZ 3
