Élő Víz, 1949
1949-augusztus / 18. szám
170 férfi Gyenesdiáson »Megjöttünk«; »Isten hívott bennünket a gyenesi férfikonferenciára és' itt vagyunk«, hangzott az egymásután érkező férfiak örömteli köszöntése, amint leszálltak a vonatról a gyenesi állomáson. Ereztük, hogy valósággal Isten maga gyűjtötte össze azt a 17U férfit, aki hat napon á,t hallgatta az életet teremtő igét. Az ország legtávolabbi helyeiről: Miskolc, Nyíregyháza, Szombathely, Mohfics^ Elek^ Békéscsaba, Magyarboly, és a közelebbi városok és falvak gyülekezeteiből hozta az Ür megtérésre a férfiakat. Volt olyan gyülekezet, ahonnan az előző évek konferenciáin csak néhánynál vettek részt. Az idén elhozták munkatársaikat, barátaikat, hogy azok is megismerhessék az igazi, valóságos életet. Voltak, akiket feleségeik vagy gyermekeik küldöttek el. »Menj el, édesapám, vagy férjem. 'Ott majd megérted, miért olvasom örömmel a bibliát és miért járok bibliaórára.« Egyik lelkész hat presbiterét hozta el. Balassagyarmatról ü-en, Sopronból 18-an, Nyáregyháziáról 7-en, Pécsről 2G-an jöttek, hogy életük legyen. Többen csak úgy tudtak eljönni, hogy a költségeiket barátaik és a gyülekezetük fedezte. Sikeres hivő gatás. Az egyik testvér pedig a következőképpen kapott meghívást: »Villamoson utaztam Pesten — mondta, — és mellém került egy férfi, akinek fi< kabátján Luther-rózsa volt. En is állandóan yiselem a Lutlier- rózsát. Amikor egymásra néztünk, kölcsönösen észrevettük egymás kabátján egyházunk jelvényét és összemosolyogtunk. Nem ismertük egymást, de a férfi megszólított és megkérdezte, voltam-e már Gyenesdiáson. Megmondtam, hogy nem voltam, és nem is tudom, hol van. Erre azután röviden beszélt Gye- nesdiásról és az itteni konferenciákról, majd kért, hogy jöjjek el az augusztusi férfi-konferenciára. Anélkül, hogy különösebben átgondoltam volna, megígértem, liogv eljövök és itt találkozunk. Az egyik megállónál elköszöntünk; azóta sem találkoztam vele, mivel nem vagyok pesti. Az ígéretem nem hagyott nyugton. Készültem, hogy eljövök, ele kereskedő lévén, az anyagi körülményeim úgy alakultak, hogy az eljövetelről le kellett mondanom. Isten azonban az utolsó napon meg-i adta a lehetőséget, hogy mégis eljöhettem. Sajnálom, hogy a testvéremet, aki hívott, nem láthatom itt.» — Amint befejezte a mondatot, körülnézett. Ekkor felállt egy ember és azt mondtál: »En is itt vagyok.« A konferencia minden résztvevőjének nagy örömöt és biztatást jelentett ez a* néhány szó. Hálát adtunk Istennek, hogy az ő igéje és hivása nem tér vissza üresen. Csendesen arra gondoltunk, hogy milyen kár, hogy csak egy testvérünk kapott ilyen módon meghívást. A gyülekezet. Munka-időben, az eke szarva mellől, az állatok, gondozáséit a segítésre kösz szomszédra bízva jött az egyik. Valami úgy vonzotta, hogy nem tudott otthonmaradni. A vasgyári munkfás, a vezérigazgató- helyettes, kereskedők, állásban lévő és állás nélküli tisztviselők, mérnökök, orvosok, bírók, lelkészek, nagy számú gazda1, presbiterek, iparosok, egyházközségi felügyelő, művész, gyógyszerész, az »Üj-Harangszó« kiadója, a nyomda művezetője, nyomdásza és a szerkesztője és a legkülönbözőbb foglalkozási .ágakban dolgozó emberek eljöttek, hogy először vagy újra meglássak az Isten hozzánk való szeretetét és kegyelmét a Krisztusban. A résztvevők zöme Javakorabeli 30—50 éves, a mindennapi élet harcában keményen küzdő férfi volt. De nem liiányzojtt a 20 éves ifjú és aj 70 éves érett korú emberek csoportja sem. Vallások szerint több reformá tus és katolikus atyjánkfia is nagy - vágyához ás sál lépte át Kapernaum kapuját de azzal a szorongó gondolattal, hogy vájjon befogadják-e őket uz evangélikusok. A búcsüzáskor pedig ugyanezek a férfiak azzal köszöntek élj hogy boldogok, mert itt igazi testvéri közösségre találtak. , Miért jöttünk? Akik már voltak Gyenesdi|nson, azok tudták, hogy miért jöttek. A bemutatkozáskor elmondták, hogy egyiket a bűne, másikait a hitben váló ipegen'tá södés vágya, harmadikat a békébelen élete és a legtöbbjét pedig az az oltliatatlan vágy hozta el, hogy a,z életére ránehezedő láthatatlan tehertől megszabaduljon. Vágyott, hogy letehesse bűneit. Volt azonban olyan is, aki nem tudta, hogy miért jött. Nem érezte különösebben nehéznek és elviselhetetlennek az elkövetett bűnöket. Nem is azok letevésére, hanem a maga megnyugtatásiára jött el, hogy el- inQndhaséa: volt már férfi-konferencián. is. Nem akarta, hogy egy ilyen konferencia hiányozzék a vallásos életéből. Mi azonban sokan tudtuk, hogy őt is Isten gyermeke hozta ide. Isten szava. Istennek igéje a reggeli áhítatokon Fii. 3:1—14. alapján minden férfit az elé a kérdés elé állított., hogy mi számára a legdrágább. Nyilvánvalóvá vált előttünk, az, hogy az általunk mindenekfölé helyezett értékek, kitűzött célok, melyeket a legkomolyabb férfiúi odaadással igyekeztünk elérni és megszerezni, tulajdonképpen csak ideig-óráig való értékek, az éle- 1 lünkhöz hozzá tartozó eszközök, amelyek segítségével megszerezhetjük a mindennapi kenyeret. Megláttuk, Jiogy ezeknél az eszközöknél van hatalmasabb érték és cél is, amiért Pál apostol mindent kárnak és szemétnek ítélt. Ez az örök és egyetlen élték: Krisztus és az örök élet. Isten mindnyájunk szívére helyezte azt a kérdést: vájjon célegyenest igyekszünk-e ennek elérésére? Az esti áhítatokon az Apostolok Cselekedeteiből kellett meghallanunk az Istennek a már hitben igyekvő ember felé elhangzó üzenetét. Különösen is élesen mutatta* meg Isten Lelke Aná,niás és Safira történetéből azt, hogy az engedetlenség, következtében eleshet a hívő. Ha pedig elesett,, eltávolodott a hittől és meggvaláztaj az Isten kegyelmét, nincs számára * mentség. Simon mágus és a Skéva-fiak esete az álmegtérés kárhozatos következményeire döbbentett rá bennünket. Pál apostolnak az efezusi népekhez I intézett búcsúszavaiból világossá lett előttünk, hogy I a. keresztyén ember életútja a Szent Lélek hatalmában sok háborúsig és szorongattatá-s közepette teljes önmegtagadáson és a kereszt vállalásával vezet a Krisztus dicsőségében való részesedésig. A bibliáéi örökön Jelenések 21,8 alapján megértettük, hogy kik nem örökölhetik az Istennek országút- ...Félelemmel és rettegéssel vettük tudomásul., hogy a ».... gvávKik, hitetlenek, utálatosak, gyilkosok, paráznák, ' bűbájosok, bálványimádók és hazugok...« csoportjába mi is bele tartozunk. Itt vilit valósággá a bűn súlya még annál a testvérünknél is, aki úgy gondolta, hogy könnyű szívvel jött ide és elviselhetetlenül nehézzé lett azok számára, akik már eddig is érezték ezt a terhet. Feltört a kemény, férfiszívekből a. kérdés: mit cselekedjünk? Hiszen így lehetetlen élni! Kicsoda szabadít meg minket?! Isten nem akarta, hogy sokáig hordozza ki-ki a maga terhét. Egyenként indította hol magán, hol nyilvános bünvali\ísra a munkában megöregedett és családjukért most is küzdő férfiakat. Volt, akire éjjel szakadt rá a bűn súlya és nem tudott reggelig várni. Mások előtt igehirdetés közben világosodott jneg, hogy hol is jár. A bűn terhe alatt roskadozó ember bűnvalló sóhajára Isten bűn bocsánattal felelt. Szemünk előtt újra bebizonyult, hogy Istennek a Krisztusban adott bünbocsáuata az élet viharában benne álló emberek számára is hatalom és életformáló erő. Beteljesedett a Zsoltár szava: »Vétkemet bevallám Néked, bűnömet el nem fedeztem... és Te elvetted bűneimnek terhét.« A morzsaszcdése'n I. egymásután siettek a férfiak bizonyságot tenni arról, hogy megkapták azt, amiért jöttek: valóságos életet nyertek Krisztusban.
