Élő Víz, 1949
1949-június / 13. szám
Isién öröktöífogva voll. Mielölt a vitán lei/ volna, ő már volt. Azonban Istennek' lényege ia szeretet. Ennek a feltétlen, örök szeretetnek tárgyának is lenni kellett öröktől fogva: a Fiú. Éppen a Fiú szerelésében lehel Isten Atya. Mégis egy Isten nem pedig kettő. S Ia két személy a harmadikban: a Szentiélekben olvad újra eggyé. Csak a hái- romságos Isten élhette öröktől fogva a sze retet-életét. Mit érünk ezekkel a magyarázatokkal? A három vízcseppből hatot is lehet csinálni, vagy akár tizenkettőt! Isten pedig személyiség, akinek az osztódásáról nem beszélhetünk. — A másik magyarázat js csak újabb talányokat hoz felszínre. Hiszen Isten e szerint öröktőlfogva korlátlan önszeretet lenne, aki amikor a lényege szerinti szere- tetének tárgyat kellett választania, — önmagát választotta. * Augustinus egy alkalommal a tengerparton sétálva éppen a Szenlháromsági titkán elmélkedett. Elméje nem akart megalázkodni és beismerni, hogy most olyan tény előtt áll, amit nem bir felfogni. Hogyan lehet a három mégis egy? 0 mindenképen' meg akart birkózni ezzel a talánnyal. Akkor kis gyermeket látott, aki kagylóhéjjal gödröt ásott a part homokjában. Jóideje figyelte a kisgyermek lelkes mun-' Icáját s azután megkérdezte: — Mire való lesz a gödör, fiacskáim? — Átmérem bele a tengert — válaszolt a kis fiú gyermeki természetességgel. Augustinus nem nevetett ezen a naiv- súgón. Magára 'ismert. A parttalan tengeri egy kis gyermek-vájta gödörbe! A végtelen és örökkévaló Istent a véges emberi értelembe. Teljesen egyforma naivság. Az olyan Isten, akit az emberi érlelem át tud fogni, magának az értelemnek az alkotása. Miközben azt gondolja az ember, hogy meg tudja érteni, elméjével fel tudja fogni az Isten rejtett világát, *— talán észrevétlen — kicsiny Istent formád magáinak, megérlhetőt és felfoghatók Az egyetlen, határtalan, örökkévaló Isten előtt ia véges, korlátolt és múlandó teremtménynek csak téréire hullni lehet. És hinni őt. Olyannak, amilyennek magáit 'ki-, nyilatkoztatta, llallesby Öle, a nagy norvég keresztyén mondta: „Minél öregebb leszek, annál inkább magasztalom a Szentliárom- ság-Islent azért, hogy ő felfoghatatlan. * Ez a felfoghatatlan, örök Isten egészen közeljött ia Krisztusban. „Az Istent soha senki nem látta, az egyszülött Fiú, aki az Atya kebelében van, az jelentette ki őt“ (János 1:1S). „Aki engem látott, látta az Atyáik1 — mondta Jézus (János l'r.9). A Krisztusban „lakozik az istenségnek egész teljessége testileg.“ (Kol. ‘2:9.) Amint a Fiú az Atya kinyilatkoztatója, ugyanúgy a Szentlélek a Fiút dicsőíti. Maga Jézus mondta tanítványainak: „Ama vigasztaló pedig a Szentlélek, akit az én nevemben küld az Atya, az mindenre megtanít majd titeket, és eszetekbe juttatja mindazokat, amiket mondottam néktelí.“ (János Í4-:2G). „Mikor el jő amaz, az igazságnak Lelke, elvezéret majd titeket mindén igazságra. Mert Ö nem magáitól szól, ha nem azokat szólja, amiket hall, és a belcö- velkezendöket megjelenti nektek. Az engem dicsőít majd, mert az enyémből vesz és megjelenti néklelc. Mindaz, ami az Atyáé, az enyém: azért mondáim, hogy az enyémből vesz és a bekövetkezendőket megjelenti nék- tek (János 16:13—15.). így a háromságos egy Isten nem valami távoli, tétlen, hideg, elméleti valóság, hanem elevenen közöltünk munkálkodik. Isten nem akar a menny üdvösséges világába zárkózni, hanem a Fiúban egészen odaadta magát az embernek, a Szentiélekben pedig fái- rád hatatlanul hívja, megvilágosítja és megszenteli a bűnös embert még mutatván néki Istennek a Krisztusban megjelent dicsőségét. Nekünk nem az eszünket kell összeszednünk, hogy megfejtsük a Szentháromság isteni titkát, hanem a szívünket kitárva szemlélhetjük az ő dicsőségét, és akkor mi is elváltozunk dicsőségről dicsőségre. Sok ember azért néni veszi észre Istent, mert magáit túlságosan nagynak tudja, Istent pedig kicsinek. Ha Isten azzá lehet, aki ő valóban: mindenható, mindentudó, örök Istenné — és az ember nyomorult féreg a lábai előtt, akkor ragyog át Isten dicsősége a mennyből a földre és ér el egészen a porban és hamuban húzódó kicsiny emberig. Csak a magunk gondolatainak a feladása, s az Isten előtt való teljes megalázkodás állapotálban ismerjük fel a titokzatos, fenséges, megfejthetetlen Szentháromságot. S az a csodálatos, hogy ebben a felismerésben azt merjük neki mondani: Atyáim. És ebben az önfeledt kiáltásban a föld pora a teremtellség legnagyobb méltóságába emeltetett, gyermekként ott van az Egyszülött Fiú által készített helyen: az Atya kebelén. Mindez pedig a Szentlélek munkája. Valami ilyesfélét jelent mindig, amikor bittel tudjuk vallani: hiszek a Szenthárom- ság-egy-Istenben.
