Élő Víz, 1949

1949-június / 13. szám

Isién öröktöífogva voll. Mielölt a vitán lei/ volna, ő már volt. Azonban Istennek' lényege ia szeretet. Ennek a feltétlen, örök szeretetnek tárgyának is lenni kellett örök­től fogva: a Fiú. Éppen a Fiú szerelésében lehel Isten Atya. Mégis egy Isten nem pedig kettő. S Ia két személy a harmadikban: a Szentiélekben olvad újra eggyé. Csak a hái- romságos Isten élhette öröktől fogva a sze retet-életét. Mit érünk ezekkel a magyarázatokkal? A három vízcseppből hatot is lehet csi­nálni, vagy akár tizenkettőt! Isten pedig sze­mélyiség, akinek az osztódásáról nem be­szélhetünk. — A másik magyarázat js csak újabb talányokat hoz felszínre. Hiszen Isten e szerint öröktőlfogva korlátlan önszeretet lenne, aki amikor a lényege szerinti szere- tetének tárgyat kellett választania, — ön­magát választotta. * Augustinus egy alkalommal a tenger­parton sétálva éppen a Szenlháromsági tit­kán elmélkedett. Elméje nem akart megaláz­kodni és beismerni, hogy most olyan tény előtt áll, amit nem bir felfogni. Hogyan le­het a három mégis egy? 0 mindenképen' meg akart birkózni ezzel a talánnyal. Akkor kis gyermeket látott, aki kagyló­héjjal gödröt ásott a part homokjában. Jóideje figyelte a kisgyermek lelkes mun-' Icáját s azután megkérdezte: — Mire való lesz a gödör, fiacskáim? — Átmérem bele a tengert — válaszolt a kis fiú gyermeki természetességgel. Augustinus nem nevetett ezen a naiv- súgón. Magára 'ismert. A parttalan tengeri egy kis gyermek-vájta gödörbe! A végtelen és örökkévaló Istent a véges emberi érte­lembe. Teljesen egyforma naivság. Az olyan Isten, akit az emberi érlelem át tud fogni, magának az értelemnek az al­kotása. Miközben azt gondolja az ember, hogy meg tudja érteni, elméjével fel tudja fogni az Isten rejtett világát, *— talán észre­vétlen — kicsiny Istent formád magáinak, megérlhetőt és felfoghatók Az egyetlen, határtalan, örökkévaló Is­ten előtt ia véges, korlátolt és múlandó te­remtménynek csak téréire hullni lehet. És hinni őt. Olyannak, amilyennek magáit 'ki-, nyilatkoztatta, llallesby Öle, a nagy norvég keresztyén mondta: „Minél öregebb leszek, annál inkább magasztalom a Szentliárom- ság-Islent azért, hogy ő felfoghatatlan. * Ez a felfoghatatlan, örök Isten egészen közeljött ia Krisztusban. „Az Istent soha senki nem látta, az egyszülött Fiú, aki az Atya kebelében van, az jelentette ki őt“ (János 1:1S). „Aki en­gem látott, látta az Atyáik1 — mondta Jézus (János l'r.9). A Krisztusban „lakozik az istenségnek egész teljessége testileg.“ (Kol. ‘2:9.) Amint a Fiú az Atya kinyilatkoztatója, ugyanúgy a Szentlélek a Fiút dicsőíti. Maga Jézus mondta tanítványainak: „Ama vigasztaló pedig a Szentlélek, akit az én nevemben küld az Atya, az mindenre megtanít majd titeket, és eszetekbe juttatja mindazokat, amiket mondottam néktelí.“ (János Í4-:2G). „Mikor el jő amaz, az igaz­ságnak Lelke, elvezéret majd titeket mindén igazságra. Mert Ö nem magáitól szól, ha nem azokat szólja, amiket hall, és a belcö- velkezendöket megjelenti nektek. Az engem dicsőít majd, mert az enyémből vesz és megjelenti néklelc. Mindaz, ami az Atyáé, az enyém: azért mondáim, hogy az enyémből vesz és a bekövetkezendőket megjelenti nék- tek (János 16:13—15.). így a háromságos egy Isten nem valami távoli, tétlen, hideg, elméleti valóság, hanem elevenen közöltünk munkálkodik. Isten nem akar a menny üdvösséges világába zár­kózni, hanem a Fiúban egészen odaadta ma­gát az embernek, a Szentiélekben pedig fái- rád hatatlanul hívja, megvilágosítja és meg­szenteli a bűnös embert még mutatván néki Istennek a Krisztusban megjelent dicsőségét. Nekünk nem az eszünket kell összeszed­nünk, hogy megfejtsük a Szentháromság isteni titkát, hanem a szívünket kitárva szemlélhetjük az ő dicsőségét, és akkor mi is elváltozunk dicsőségről dicsőségre. Sok ember azért néni veszi észre Istent, mert magáit túlságosan nagynak tudja, Istent pedig kicsinek. Ha Isten azzá lehet, aki ő valóban: mindenható, mindentudó, örök Is­tenné — és az ember nyomorult féreg a lábai előtt, akkor ragyog át Isten dicsősége a mennyből a földre és ér el egészen a por­ban és hamuban húzódó kicsiny emberig. Csak a magunk gondolatainak a fel­adása, s az Isten előtt való teljes megaláz­kodás állapotálban ismerjük fel a titokzatos, fenséges, megfejthetetlen Szentháromságot. S az a csodálatos, hogy ebben a felismerés­ben azt merjük neki mondani: Atyáim. És ebben az önfeledt kiáltásban a föld pora a teremtellség legnagyobb méltóságába emel­tetett, gyermekként ott van az Egyszülött Fiú által készített helyen: az Atya kebelén. Mindez pedig a Szentlélek munkája. Valami ilyesfélét jelent mindig, amikor bittel tudjuk vallani: hiszek a Szenthárom- ság-egy-Istenben.

Next

/
Oldalképek
Tartalom