Élő Víz, 1949
1949-január / 2. szám
KRISZTUS BIZONYSÁGTEVÖI Az elveszettek keresője Moody Dwight (1837—1899), a későbbi nagy evangélista, szolgálatát a gyermekek között kezdte. Mindjárt a megtérése után, amint _ nap-nap mellett ment végig Chicago utcáin munkahelyére igyekezve, sok otthontalan és munkanélküli ifjút látott. Felébredt a szívében a vágy, hogy szolgáljon nekik. Az akkori szokás szerint megspórolt pénzén az egyik ^ templomban kibérelt négy padot és hívogatta ezeket az utcagyerekeket ezekbe a padokba Isten Igéjének a hallgatására. A hívogatás nem volt eredménytelen. Jóságot és szeretetet sugárzó személyes hivogatása ellenállhatatlan hatást keltett. A padok mindig tele voltak áhítatos hallgatókkal. Az egyik vasárnap reggel tizennyolc rongyos gyermekkel állított be a vasárnapi iskolába, mert az ő véleménye szerint ezek a gyermekek nagyon is rászorultak a kegyelemre. Huszonegy éves korában alapított önálló vasárnapi iskolát. Helyiségül egy megürült kocsmát bérelt ki. Hamarosan ez is tele lett nyugtalan utcagyerekekkel, akiket eddig senkinek nem jutott eszébe Isten Igéje köré gyűjteni. Nem sok időbe került, hogy szűknek bizonyult a helyiség és tágabb helyre kellett költözködniök. A vasárnapi iskolás csoport tagjainak a létszáma 1500-ra növekedett. Moodynak ez a különös vasárnapi iskolája olyan hírre tett szert, hogy Lincoln elnök is meglátogatta Chicagóba járván. Egy alkalommal találkozott egy vasárnapi iskolai vezetőnővel, aki elpanaszolta, hogy orvosi vélemény szerint tüdőbaja miatt már nem sok van neki hátra és most nagyon nyugtalanítja, hogy egyetlen .tanítványát sem vezette Krisztushoz. „Azt gondolom, hogy többet ártottam, mint használtam“ — mondta. „Talán még helyrehozhatunk valamit“ — mondta Moody éa gyors elhatározással bérkocsit szerzett. Azután együtt indultak a vasárnapi iskolás növendékek otthonaiba, hogy erről az egyetlen szükségesről beszéljenek, amit a vasárnapi iskolás vezető eddig elmulasz- totL*Nem sok időbe telt, hogy az ilyen személyes bizonyságtételre a halál révén álló vasárnapi iskolai vezető tanítványai egymás után adták át a szívüket Jézusnak. A búcsúösszejövetelen együtt örvendezve János evangéliumának a 14. .részét olvasták. Az állomáson, mikor a vasárnapi iskolai vezető New-Yorkba, a szüleiÍ hez indult meghalni, ragyogó arccal mutatót az ég felé a vonatig kísérő tanítványainak, bizonyságot téve arról, hogy ott újra találkozhatnak. * Késő este egyik összejövetelről volt hazatérőben Moody. A sötét utcában egy férfit vett észre, aki nagyon szomorú ábrázattal támasztotta a lámpaoszlopot. — Keresztyén-e önl — kérdezte Moody, megállván előtte és beszédbe igyekezvén elegyedni vele. A férfi dühbe gurult és fenyegetően emelte fel az öklét. — Bocsásson meg, ha megbántottam, d,e igazán nem gondoltam, hogy ennyire alkalmatlan ez a kérdés. — Maradjon a szakmájánál! — sziszegte a férfi. — Éppen ez az én szakmám, — válaszolt Moody barátságosan. Három hónap telt el az eset után, amikor egy téli reggelen kopogtattak Moody ajtaján. — Ki az és mit akarí — kérdezte Moody. — Keresztyén szeretnék lenni — válaszolt a vendég. Meglepetve ismerte fel Moody a lámpaoszlop éjszakai támogatóját. — Azóta a perc óta nincs nyugtom — mondotta a vendég. — Az ön szavai nem hagytak békében. A múlt * éjjel már nem is tudtam álomra hunyni a szememet. ♦Ekkor határoztam el, hogy felkeresem önt és megkérem, hogy imádkozzon velem. v A férfi átadta a szívét Krisztusnak és vasárnapi iskolai vezetőként Moodynak hűséges segítsége lett. * Edinburghban Moody áldott evangélizációs összejöveteleket tartott. Az ébredés lassanként egész Skóciára kiterjedt. Még egy ú. n. „istentelenek társasága“ is kény- s télén volt tudomást szerezni róla. Mivel Moody szolgálata erősen keresztezte a terveiket, elhatározták, hogy minden módon mgákadályozzák az ébredést. A társaság elnöke elment az evangólizációra és az utóösszejövetelen alkalmat keresett arra. hogy vitát kezdjen Moodyval. Moody mindjárt észrevette, miről van szó. Tudta jól, hogy a vitatkozások hitbeli dolgokban nem vezetnek eredményre, ezért azt kérdezte az idegentől: — Szeretne-e keresztyén lenni! —• Egyáltalán nem, nekem nagyon rossz véleményem van a keresztyénekről. Moody nem kezdett védekezni, hanem olyan térre terelte a harcot, ahol titkos erőforrásai voltak. Itt azután már támadni is kezdett. ^ — Kívánja-e, hogy imádkozzam önnel? — kérdezte. — Megpróbálhatja erőit az enyémhez mérni, ha kedve van hozzá — mondotta amaz, — de én azt gondolom, hogy én nem «maradok alul. Moody térdre roskadt mellette és imádkozni kezdett forróan, mint már nagyon sokszor azelőtt. Mintha megnyílt volna az ég, a szeretetnek a lelke ereszkedett alá az idegenre. „Az istentelenek társaságának“ elnöke soha nem találkozott még a keresztyénségnek ennyire friss és eleven valóságával. Most vette észre, hogy neki is ez hiányzott. Be nem vallottan is az élő Krisztust kereste, csak azért nem találkozhatott Vele, mert elutasította a hívását. Most a Megváltó megtalálta őt, megérintette halott szívét, új embert támasztott fel benne és meg- ízleltette vele Isten gyermekeinek csodálatos szabadságát. Nem tudott tovább ellenkezni, hanem leeresztette . fegyverét és beismerte vereségét. Együtt áldották és magasztalták Istent. „Az istentelenek társaságának“ tagjai feszült izgalommal várták vissaa az elnöküket és a kivívott győzelem hírét. Annál nagyobb meglepetés volt a számukra, amikor egészen más győzelmi hírt hallhattak: — Az Űr él és legyőzött engem! Bocsássatok meg, hogy félrevezettelek benneteket. Jézus Krisztus nékem megbocsátott. Legyünk az Ö követői! „Az istentelenek társasága“ mind a tizenhét tagja csatlakozott a felébredtek soraihoz. «Az olvasók válaszai a szétküldött levelezőlap-nyomtatványokon nagy számban érkeznek a szerkesztőségbe. Kiértékelésük hamarosan megtörténik és a következő számban az eredményt ismertetni fogjuk, Addig is kérjük azokat a testvéreinket, akik még nem küldték * be a válaszúit, hogy ezt minél előbb tegyék meg, Lapunk a legjobban szeretné teljesíteni feladatát és ehhez mindenki segítséget nyújthat őszinte vé-. (eményének, elgondolásainak és meglátásainak a közlésével. ÉLŐ VIZ 5
