Élő Víz, 1949

1949-május /11. szám

Jézusról, csak Róla... Mártii HeU. 2. Bűn szennyezte lelkem S im, befogadott. [: Vére árán nyertein Bűnbocsánatot. :] 1. Mint királyi gyermek Élek föld porán; [:Szép örökség vár rám Égi koronám. :] 3. Bűn, halál bilincsét Jézus törte le, [: Így lettem fogolyból Isten gyermeke :] Finnből, 1949­j. Az aranyvárosba’ Lesz lakóhelyem, [: Örök menyegzőbe’ Vendégeskedem. :] Ford.: SOLT LÁSZLÓ­át rárontott minden szenny és a szívébe kívánko­zott. Éjszakákon át vagy a párnáját áztatta forró könnyeivel, vagy az ágya mellett térdelve kiáltott segítségért az Úrhoz. Amikor az egyik támadástól megszabadult, jött utána kétszeres erővel a másik. Amikor egy kis szünet állt be ezekben a kísér­tésekben, a sátán újabb rohamot kezdett. Istenká­romló gondolatok formájában legtüzesebb nyilait rö­pítette rá. ,.Hátha nincs is Isten!" „Miért lenne igaz az, ami a bibliában meg van írva?" „Képtelenség a feltámadás és a kárhozat!" Egymást érték az ilyen kílsértő gondolatok. Ő észre sem vette, hogy azon- nyomban a lelke mélyéig tiltakozott az ilyen gon­dolatok ellen. A saját gondolatainak vélte azokat és borzadva látta magát olyan bűnösnek, akit Isten már teljesen elvetett, oda dobott az ellenség lábai alá. Mintha valaki állandóan azt súgta volna neki: vess véget magad* az életednek, — úgy is a kár­hozat vár rád. Ő azonban ezekben a kísértésekben is irgalmas Urának a lábai elé hullott és sírva ki­áltott hozzá segítségért. A legképtelenebb gondola­tait és megháborodott szívét is az Úr Jézusnak kí­nálta fel. Ö azonban úgy se tud rajta változtatni. S a tüzes nyíl mérges hegye mindig félrecsúszott va­lahogy. Igen gyakran futott hozzám, reszketett, mint a nyárfalevél és úgy könyörgött: segítsen rajtam, mert elveszem. Együttes imádkozásunkra mindig elült a vihar. Róla nem feledkezhet meg a tanítója: állan­dóan remegett érte a szívem s napjában többször is oda kellett borulnom az Úr elé megkísértett ta­nítványomért. A konfirmációi oktatás vége felé új harc kez­dődött: járulhat-e vájjon egy ilyen nyomorult bűnös az úrvacsorához. Csodálatos békesség ömlött el az arcán, amikor megértette, hogy éppen ilyeneknek van szükségük a Jézus Krisztus testében és vérében való részesedésre. Nem volt senki a társai között, aki ilyen harc árán küzdött volna ki minden talp­alatnyi helyet, amivel közelebb jutotta Urához és Megváltójához. Sohasem felejtem el azt a pillanatot, amikor odatérdelt az oltárhoz. Kezei esdőn összekulcsolód- tak. Ajkának a mozgása elárulta, hogy imádkozik. Könnyei mint megeredt hegyi patak omlottak alá sovány, sápadt arcán. Az egész teste reszketett. De amikor elhangzott felette: „Bízzál, megbocsáttattak néked a te bűneid", csodálatos fény gyulladt fel a szemében. Úgy éreztem, mintha ennek a szent ifjú­nak a jelenléte szentelte volna meg az egész szer­tartást. Emberi szem gyengének láthatta őt, pedig benne a sötétség legborzasztóbb erőin diadalmas­kodó hős hajtotta fejét Megváltója keblére. Felejt­hetetlen volt még látványnak is. A szívem felol­vadt az Úr kegyelmének a dicsőítésére. Közben a betegség is végezte a maga feladatát. Utolsó idejét Pollari Kustaa Malkamäki Juho (a fel­ébredtek második nemzedékének legnagyobb pa­raszt vezetőembere) nemesszívű anyjának a társasá­gában töltötte. Már mind a ketten elég gyengén vol­tak. Az egyik egyik ágyban feküdt, a másik másik­ban. Az órák gyorsan teltek az Úr dolgairól való be­szélgetésben és imádkozásban. Az öreg mama meg­ható gondossággal ápolta unokáját s megosztotta minden lelki terhét is, amikor az nyiltan elmon­dotta minden kísértését. Mikor Kustaa érezte közeledni a véget, az ép­pen akkor hazaérkező Malkamäki Juho ölébe ké- redzkedett. — Indulhatok-e én abban a bizonyosságban — kérdezte —, hogy Jézus Krisztus vére engem is meg­tisztított minden bűntől? . — Egészen bizonyos lehetsz e felől, — hang­zott a válasz. — Jézus maga mondotta, hogy aki őhozzá jön, semmiképpen ki nem veti. Jézus vére a skarlátpiros bűneidtől is hófehérre mosott. — Jézus vére . . . hófehérre mosott... — hang­zott még szinte visszhangszerűen, de már nagyon halkan. S a sok támadást kiállott lélek megvált földi porhüvelyétől, hogy a Bárány trónja előtt ve­gye át hitének jutalmát, az örök élet koronáját. Azért mondtam el ennek a megkísértett konfir­mandusnak a küzdelmeit, hogy meglássuk, milyen gyengék és nyomorultak az igazi felébredtek ma­gukban, és milyen erősek minden gyengeségük elle­nére az Úrban és az Ő hatalmas erejében. Fordította: Csepregi Béla. Az imádságban nem Istent hajlítjuk a saját akara­tunk tetszéséhez, hanem a saját akaratunkat hajlítjuk az Isten akarata tetszéséhez. Ezért tud felhasználni úgy, ahogyan egyébként nem tudna. Ha Isten a mi világunk­ban bizonyos dolgokat az emberi akaratra bízott, bizoA nyos dolgokat viszont az imádságra bízott. PÜNKÖSDI EVANGÉLIUM 12

Next

/
Oldalképek
Tartalom