Élő Víz, 1948
1948-augusztus / 17. szám
Sok vagy kevés A múlt vasárnapi evangéliumban hallottuk Simon farizeusnak és a bűnös asszonynak Jézussal való találkozását. Nagyon szívünkre vehettük Jézus összehasonlító szavait, melyeket az asszonyra mutatva Simonhoz intézett: „Látod-e ez asszonyt? Bejövék a te házadba, az én lábaimnak vizet nem adál: ez pedig könnyeivel öntözte az én lábaimat, és fejének hajával törlő meg. Engem meg nem csókolál: ez pedig azidő- től fogva, hogy bejöttem, nem szűnt meg az én lábaimat csókolgatni. Olajjal az én fejemet meg nem kented: ez pedig drága kenettel kéné meg az én lábaimat. Minekokáért mondom néked: Néki sok bűne bocsáttatott meg, mert igen szeretett; akinek pedig kevés bocsáttatik meg, ke- vésbbó szeret.“ (Lukács 7: 44—47.) Az összehasonlításban melyik személy hasonlít reád? A bűnös asszony, akinek könnyárja Jézus lábait áztatja, vagy a magabiztos farizeus, aki még a megszokott házigazdái kötelességének se tesz eleget Jézussal szemben? Nemde te is olyan hideg objektivitással, józan nyugalommal fogadod Jézust, mint Simon, és kerülendőnek, túlzásnak tartod azt a nagy megrendülést, a szűnni nem akaró könnyeket és a drága kenetnek a tékozlását, amivel az asszony jött Jézushoz. Jézus a különbség gyökerét abban látja, ' hogy az egyiknek kevés bocsáttatott meg, a másiknak pedig sok. Kevés bűnbocsánat — kevés szeretet. Sok bűnbocsánat — sok szeretet. Ma is ezen dől el, hogyan viselkedünk Jézussal. Ezen múlik, hogy szeretjük-e őt vissza- fojthatatlan szeretettel’ és szolgálunk-e neki túláradó hálával. Ha csak kevéssé szereted Jézust, akkor neked is csak kevés bűnöd bocsáttatott meg. Pedig azzal bizonyosán nem áltatod magad, hogy kevés is van. Dehogy. Csak hát még nem lett Gondolatok az eperfánál* Táncolva hull a duzzadó gyümölcs, Nevetve rázzák pajkos gyermekek, Táncolva hidl a föld porára le, R zörögnek ágak, lombok, levelek. Igaz, a föld még sáros egy kicsit, Áztatta eső bőven, gazdagon, (Sebaj!... Megmossák szorgalmas kezek, S hull a gyümölcs . .. áldozatsorsra hull. .. S mily megadással! ... Mily hallgatagon! .. .) Lehull.. . lehull a duzzadó gyümölcs, Mint alvó gyermek anyja kebliröl, Oly kedves látvány! Oly megnyugtató! Csöndes mosollyal nézem messziről. És amíg nézem, emlékek sora Fülemben halk zsolozsmát zengedez, És mélyen, mélyen elgondolkozom, Hiszen az életemnek képe ez! Oh, voltam én is földrehullt gyümölcs, Haszontalan, hideg, besározott, És soha, soha nem feledhetem: Valaki engem egyszer fölszedett, Valaki engem egyszer megmosott! S azóta soha el nem engedett, A szeme szüntelen csak rám tekint, S ha mégis hull rám föld s világ pora. Megmos keze ... s fehér vagyok megint. Úgy véd. .., hogy féreg nem jöhet közel, S el nem sodorhat semmi fergeteg, Oh, kell-e más sors . .. más élet nekem. Mint: hogy kezében gyümölcs lehetek! Milyen sok mindent elfeledtem én! Tűnnek mögöttem falvak városok. De azt az egyet nem feledhetem: Valaki engem egyszer fölszedett. Valaki engem egyszer megmosott! H al us zk a M. Rózsa. * Klotildligeten, 1948. júliusában. ÉLŐ VÍZ
