Élő Víz, 1948

1948-június / 13. szám

Székébe és ezért engedi, hogy legyen védője bű­nös embertársának. Milyen csodálatos az a világkormányzó Is­ten, aki ebben a történetben előttünk áll! Le­het-e csodálkozni azon, hogy Ábrahám nagyon szerette? Pedig ő még nem látta, amit mi lá­tunk: a keresztet, melyen Isten Fiát is hajlandó halálba adni azért, hogy életben maradhasson a bűnös ember. Csodálatos Isten! Hogyne le­BESZÁMOLÓ DEBRECENI EGYETEMI CSENDESNAPOK. A debreceni Tudományegyetem és a pallagi Agráregyetem összes pro­testáns hallgatóinak április 23-24-25-én csendesnapjuk volt. A csendesnapokon Dévényi József ref. lelkipásztor, Un- gár Aladár, dr. Szabó Mihály tábla­bíró, dr. Ludmány Gyula ügyész, Gellért Margit C. E. leánytitkár szol­gáltak és Győry János evangélikus lelkész testvérünk evangélizált. A csendesnapokat komoly karközi ima­közösség készítette elő, és Isten cso­dálatos áldászáporát zúdította ránk. Nem volt itt semmiféle nagyképű em­beri bölcselkedés: az egyszerű evan­gélium hangzott a megfeszített, de feltámadott Jézus Krisztusról nagyon egyszerű nyelven, s a csendesnapok alatt újra megtapasztaltuk: Istennek hatalma ma is a Krisztus evangé­liuma minden hívőnek idvességére. Nincs külön evangélium tudósok és tudatlanok számára: „Tetszett az Is­tennek, hogy az igehirdetés bolond­sága által tartsa meg a hívőket— A záró evangélizáció után 35—40 fiú és leány tett bizonyságot a Jézus Krisztusban megnyert bűnbocsánat­ról és békességről: a záróösszejöve­telre több mint százan jöttek el há­lát adni az Úrnak a kapott áldáso­kért. A csendesnapok résztvevőinek száma állandóan felül volt a 200-on. (Kctharmadrészben fiúk!) — A csen­desnapok után egyhetes hálaadó ima­óra volt reggelenként 7—8-ig az egye­temen, melyre szintén 40—50-en jár­tak. Az utómunka lelkibeszélgetések­ben, szerdán reggelenkénti biblia- tanulmányozó- és imaórákon, vala­mint a 2 és féléve folyó karközi evangélizációkon folyik. Kérjük evan­gélikus testvéreink buzgó imádságát a debreceni egyetemi ébredésért. MBZÖHEGYESEN május 16—23-ig volt evangélizáció Balikó Zoltán szolgálatával. A meg­lehetősen szétesett gyülekezetben az egyhetes igehirdtés nagy mértékben ihunkálhatta élő gyülekezeti közösség születését. GYULÁN május 16—23-ig volt evangélizáció Csepregi Béla és Weber Julianna tv. szolgálatával. A 700 lelkes városi gyülekezetben a 150-es kezdőlétszám 300-ig emelkedett. Szép számmal vol­tak másvallásúak is, főként refor­élő víz mátusok. Békéscsabáról is rendszere­sen átjárt egy kis lelkes csapat. Az utóöszejövetelek is látogatottak és ígéretesek voltak. RÁKOSPALOTA—MA VTELEP. A nagykiterjedósű egyházközség mávtelepi részén csak nemrégen in­dult meg a rendszeres felkutató és külön, a körzet területén folyó gyü­lekezeti munka. Református testvé­reink templomában gyülekeznek össze és itt rendezték meg a május 17—23. közötti evangélizációt is. Ez a körzet kb. 700 lelket számlál. Az evagélizá- ció alatt is állandóan hívogattunk a gyülekezet diakonissza munkásával. Az evangélizáción 100—140 körül moz­gott a létszám. Minden evangélizáló előadás után evangéliumi kar- és szó­lóének hangzott el. A reggeli áhítato­kon és előkészítő imaösszejövetelen kívül minden este utóösszejövetelt is IRATTERJESZTÉS Három könyv az egyházról, Lőhe Vilmostól, fordította utolsó munkája­ként Raffay Sándor püspök. 96 lap. Ára 10.— Ft. Fébé-kiadás. Az első rész az egyházról, a máso­dik az egyházakról, a harmadik pe­dig a lutheri egyházról szól. Az első részben ragyogó előadásban hallunk arról, hogy az ember közösségre és egyházba született. A minden időben (,egy“ egyház a népek gyülekező he­lye, központban az apostoli igével, amely világosan és tisztán mindig jelen is volt, háttérbe szorítva a ha­gyományt. Ebbe az egyházba minden nép meghívott, a maga látható és lát­hatatlan mivoltában nyújtva minde­neknek az evangéliumot. A második nagy részben a rész egyházakra oszló egyház való helyzetét vizsgálva, a hitvallásokat írásszerűségük szem­pontjából vizsgálja s a lutheri hit­vallásnak írásszerűségét megállapít­va, bőséges egyháztörténeti háttérből kitér a részegyházak ősiségére, illet­ve idői tartamára, hangsúlyozva a lutheri egyháznak ősi mivoltát a kez­dettől fogva. A részegyházak között az igazságtartalmat nem a tömeg és nem az elterjedés foka szabja meg. Végül a harmadik részben a lutheri reformáció egyházi jellegét, befejezett és befejezetlen voltát tárgyalva, rá­tér arra, hogy a lutheri egyház a fe­lekezetek egységesítője s egyúttal a pogányok áldása feladatot is kapta Urától. Az utolsó fejezetekben egy­tartottunk, ötven körüli létszámmal. Két ízben átjöttek csepeli testvéreink is. Több mint harmincán kérték bű­neikre Jézus bűnbocsátó feloldozásá­nak hirdetését. Több szívet indított magánbeszélgetésre Istennek Lelke. Úrvacsorát 39-en vettek. Sok hálás és magasztalással teli szív volt együtt a morzsaszedésen. ÉRDEN június 6—13-ig volt evangélizáció Csepregi Béla szolgálatával. A nagy­kiterjedésű telepen, szétszórtan mint­egy 400 evangélikus él. Templomuk sincs. A református templomban tar­tott evangélizációra 100—150-en jöttek össze, örömmel tanulták az evangéli­záció énekeit. Utóösszejövetelre 35— 40-en maradtak vissza, úrvacsorát 88-an vettek. Biblia- és imaórájuk csütörtökön délután van. Isten áldá­sa legyen az ö igéjén. házunk igehirdetését, a kátét, a lelki­pásztori munkát, a liturgiát teszi vizsgálata tárgyává. A lutheri egy­ház reménységéről szóló szép sorok­kal zárul az igen gazdag tartalmú könyvecske. Dr. Molnár Rudolf: Sötétségből vi­lágosságra. Fébé kiadás, 40 lap. Ára 1.70 Ft. A szerző a finn testvérnép bizonyságtételeiből állított össze egy kis sorozatot, amelynek mindegyik tagját áldással használta bibliaórai közösség közvetlenebbé tételére. Kü­lönösen jó a gyülekezeti tag és lelké­sze című szakasz. AZ ISZÁKOSOKAT MENTŐ MISSZIÓ minden szerdán este fél 7 órakor Bu­dapesten, a fasori református temp­lom ú. n. toronyalatti szobájában bib­liaórát tart e szevedély rabságában lévők és hozzátartozóik részére. Egy­úttal szívesen lát mindenkit, aki e munka iránt felelősséget érez. A szer­dai napokon csak átmenetileg is Bu­dapesten tartózkodó vidéki testvére­inket is szeretettel hívja és várja ez órákra. Az iszákosokat mentő misszió szep­tember 10—12 között Foton konferen­ciát rendez a misszió munkája iránt érdeklődők részére. Ezúton is felhív­ja a hittestvérek figyelmét a konfe­renciára s kéri az érdeklődőket, hogy az ügy fontosságára való tekintettel, minden akadályt félretéve készülje­nek ^konferencián való részvételre. Addig is ki-ki hordozza imádságai­ban a konferencia előkészületeit. 7

Next

/
Oldalképek
Tartalom