Élő Víz, 1947
1947-március / 1.szám
Nem hiába élek... Jöttem az Isten mély titkaiból, átestem a nagy... végtelen csodán: megszülettem... és sodrott a világ bús forgata... S hagytam ostobán, hogy gyermekségein puha fészkiből kicsaljanak ígéretes kezek. Hazug káprázatok kábítottak, s bolond eszmékért szívem vérezett... Végigfutottam minden vak utat. Hajszoltam világboldogító álmot, az emberiség fényes újkorát, melyben az élet gazdag, tiszta, áldott... S egyéni létem boldog hajnalát lestem, vártam a megéledt meséket, a csodálatos kiteljesedést, s mindent, mivel még tartozott az élet. Százfelé kapott meghajszolt szívem. Vágyak égették, gyötörték lázak... Minden forrásnál enyhülést remélt, s nem lelte nyugtát... mindegyre lázadt. Munka ... szerelem ... siker... haladás... semmi se volt jó, semmi se nyújtott békét, örömöt, megelégedést. .. Csömör, csalódás porig lesújtott. Ez volt az Élet... Már nem szent titok, kiábrándultán láttam szívébe, megcsalt... megrabolt... s nem kínálkozott csodákat hozó tündér színébe’. Kezdett égetni a nagyobb titok: Az Isten ... Lélek ... öröklét titka, a halál, mely a szellem börtönét a! szabadulás felé megnyitja. S míg ezt kutattam, elém állt egyszer a Krisztus-arcú, nagyszívű Isten, kezem megfogta, szívem kitárta, s beléhelyezte legdrágább kincsem. Azóta tudom, meddő a hajsza, átkozott földön, átokvert ember nem tud repülni, ég felé törni, csak Isten-szárnnyal: szent kegyelemmel. S látom, aki e szárnyat felölti, annak szűk lesz e hatalmas börtön, s kevés a leggazdagabb ígéret, amit kínálhat bárki e földön, s hiszem, hogy mind, amit meg nem adhat ez a szegényes, szűkmarkú élet, megadja azt a szebbik ... a másik... s tudom már, hogy nem hiába élek! Frenyóné Várally Lenke. arról számol be, hogy a turku-i, a másik, hogy a helsinki-i egyetemisták között is van Istennek népe. Végül Magyarország következik: Arról hallanak a svéd diákok, hogy a magyar ke- resztyénség és különösen a magyar ifjúság legnagyobb tapasztalata az elmúlt próhás időkben az volt, hogy megláthatta Zsid. 13, 8. valóságát. Minden megváltozik, elmúlik, akármilyen erős, szép, és hatalmas is volt, csak Krisztus marad ugyanaz! Az esti liturgikus áhítat után a résztvevők nagyrésze nem oszlik széjjel, hanem egyik épület társalgóhelyiségében kandalló körű éneklésre gyülekezik össze. Egymásután hangzanak fel a svéd egyházi énekeskönyv énekei, a svéd „ifjú-egyházi mozgalom“ énekei, majd megkérik a finneket, végül minket, hogy énekeljünk. Elhangzik a „Semmit ne bánkódjál“ és a „Mely igen jó az Úristent dicsérni“, majd egészen csodálatos dolog történik: elővesszük az „Énekem az Ür“-at, a finnek és a svédek saját énekeskönyveiket. Elkezdjük a „Szelíd szemed Űr Jézus“-! énekelni. A finnek velünk éneklik finnül, a svédek svédül. Azután más énekkel folytatjuk. Végül a három nyelven, de egy szívvel énekelt „Ó terjeszd ki, Jézusom...“ hangjaival búcsúzik el az Anyaszentegyház csodálatos egységét megtapasztalt ifjak csoportja — jóval éjfél után. Vasárnap a következő nap. Szokatlanul sokan gyülekeznek már jóval a reggeli áhítat előtt a kápolnába csendes imádkozásra vagy pedig a konferencián résztvevő lelkészek szobáiban lelkipásztori beszélgetésre. Úrvacsoravételhez készülődik a konferencia. 11 órára azután hosszú sorban vonulnak le a hegyeken fekvő „Stiftelse“ épületéből a diáktalálkozó résztvevői a városka gyülekezeti temploma felé. A templom mellett egy középkori gótikus templom romjai állanak. Még másik három templom- rom emlékeztet a kis városkában az idők válto- zandóságára, de egyben a hősök hitére. Az istentisztelet szogálatát a svéd ifjúság Krisztushoz vezetésének nagy munkása és a „Stiftelse“ megteremtője, a mostani stockholmi püspök végezte két fiatal lelkész segítségével. Igehirdetésében, amelynek alapja Ján. 8: 46—51 volt, döbbenetesen mutatott rá az ifjúság felelősségére, de Isten bennünket ajándékozni akaró szeretetére. Ezt az isteni szeretetet tapasztalta meg a zsúfolásig megtelt templom majdnem minden látogatója, amikor az Úr oltára előtt bizonyosságot nyert bűneinek bocsánata felől, másrészt a szentségben, amint az Úr megígérte, magával az élő Isten Fiával találkozhatott. Olyan jó volt Jézussal lenni, hogy a gyülekezet észre se vette: közel három órát töltött egyfolytában a templomban. Sötét este volt már, amikor elbúcsúztak egymástól a három nap alatt sokszor a meleg barátságig eljutott testvérszívek. A csendes kis városka utcái megint benépesültek és a kétezer kilométer hosszú hatalmas területű Svédország különböző pontjai felől elindultak, az Úrtól megajándékozott diákok és diáklányok, hogy talán munkásai lehessenek az égi átható nagy nemzeti ébredésnek! élő víz sz svéd népet V71 4
