Élő Víz, 1947

1947-július / 9. szám

szaterelni a beszélgetést a személyesség terüle­tére. Vacsora után — este 8-kor — kezdődött az esti éihítat, mint a napi programm befejezése és koronái ja. Az esti éihítat okát Túróczy Zoltán püspök úr tartotta. A finn ébredési mozgalom lefordíthatatlan szavairól elhangzott sorozatos előadásai mindig egy-egy szentírási részhez kapcsolódtak. Reméljük, hogy a — nem éppen gyakorlott — gyorsírók jegyzetei lehetővé te­szik majd az előadásoknak az Élő Víz ben való közlését, s az előadássorozatnak könyvben való megjelentetését is. Estéli 10 órára kellett volna nyugovóra térni Kapernaum lakóinak. Ez ellen a konfe­renciai rend ellen azonban gyakran vétettünk, — a vezetőség hallgatólagos beleegyezésével. Mert hiszen leginkább ilyenkorx adódott alka­lom a meghitt beszélgetésekre. Már hagyománnyá lett szokás szerint va­sárnap reggel be gyalog oltunk Keszthelyre. Is­tentisztelet után megnéztük az agrártudományi egyetemet, a református templomot és a Bala­toni Múzeumot. A vissza-utat vonaton tettük meg. A késő délutáni úrvacsoravétel ebben az év­ben is megrázóan valóságos találkozást jelentett Krisztussal. A konferenciát befejező morzsasze­dés belenyúlt az éjtszakai óráikba. A fenti beszámolóhoz még hadd tegyem hozzál, hogy amikor hazaérkeztem Budapestre, az egyik előadó, aki nem maradhatott végig Gyenesen, ezt a kérdést szögezte nekem: „No és van valami pozitív eredmény?“ Egy kicsit megütödtem a kérdésen. A konferenciák „pozi­tív“ eredményei nem szoktak szemmel látha­tók lenni, vagy legalább is nemi a konferencián magám. Az „eredmény“ mindig a konferenciák után, odahaza mutatkozik meg. Hála legyen Istennek, hogy a férfiak ezévi gyenesi csendes- hetének pozitív eredményeiről is számot adha­tunk. Az első ilyen eredmény, hogy a konferen­cia résztvevői közül máris többen jelentkeztek valamilyen cselekvő szolgálatra (fogház-, kór- házmisszió, szórvány gondozás, stb.). És mert az Űr nagyon ráhelyezte a résztvevők szívére a tized és az adakozás kérdését, mint amelyek hozzátartoznak a hívő élet gyakorlati megnyi­latkozásaihoz, a konferencia vezetősége lehető­séget nyújtott arra, hogy — akik szükségét érez­ték — 9 megnevezett célra adományokat ajánl­hassanak fel. Éspedig kétféle formában: vagy havonként fizetendő összeget (egy esztendeig tartó fizetési kötelezettséggel), vagy egy ösz- szegben történő lefizetést. Aki nem tudott, vagy nem akart adni, üresen hagyta a kiosztott papír- szeletet. A 9 adakozási célra (evangélizációs mozgalom, Kapernaum bővítése, kiilmisszió, Magyar Bethel, fogházmisszió, szociális központ munkája, traktátuS-kiadáísÉ bibliaiskola, szór­ványgondozás és falumisszió) a konferencia résztvevői kilenc és félezer forintot ajánlottak fel. Úgy érezzük tehát, hogy máris nyugodtan beszélhetünk a férfiak csendeshetének „pozitív“ eredményéről. ^ m- in PAPNÉK EVANGÉLIZÁCIÓJA FOTON A fóti belmissziói otthon június 1U—13. napjain látta vendégül a pap- nékat kellemes helyiségeiben. Az ovangélizáció szolgálatát Sréter Fe­renc lelkész és Malaga Elza diako­nissza látták el. Sajnos, csak 22 pap­nő engedett a hívó szónak, ami azon­ban nem jelentette azt, mintha áldás nélkül maradt volna a konferencia. Az előadássorozat Sába királynőjé­nek Salamon királyhoz vezetett jelen­tőségteljes utazásra (I. Kir. 10, 1—13.) központosul!. Az előadó mintegy ve zérgondolatként a hitrejutást éppen olyan jelentőségteljesnek állította oda, mint a célhoz való csodálatos megérkezést. Helyénvaló volt e fő­gondolat mellett meghúzódó másik, inkább mellékgondolat, hogy t. i. mi­lyen nehéz a papuénak, akárcsak magának a papnak is „megtérni“, hitrejutni, mivel számukra az Isten igéjével való foglalkozás megszokott munkává, vagy elvégzendő íeladattá válik. — Isten Lelke így kopogtatott a szíveken, lerántva a lepleket és nyitogatva a meghomályosodott sze­meket. Alig lehetett közöttünk olyan. kinek szíve meg ne mozdult volna. A kis közösség közvetlen és kedves testvéri egységgé kováesolódott ösz- sze. — A bibliaórák, melyeket Mar­osok Jánosné és Bonnyai Sandorné vezettek, talán e körülmény miatt is, különösen áldottak voltak. Sok volt a megbeszélni való, mindegyikünk­nek el kellett valamit mondani, va­lamit meg kellett vallani, vagy va­lamiről okvetlenül, tanácskozni kel­lett. Az idő mintha mindig elégtelen lett volna. A négy konferenciai nap, szinte szárnyakon repült tova. Isten igéje megtalált még bennün­ket, „nagytiszteletű asszonyokat“ is, de fel is emelt azzal az evangélium­mal, mely bizonyságot tesz a szaba­dulásról, váltságról, kegyelemről, és melyekben ingyen enged bennünket részesülni. A konferencia utolsó napjának csendes délutánján kicsi, de eggyé lett csapat indult a falu temploma felé, hogy ott az Úr szent vacsorájá­ban való részesedéssel megerősítsük Krisztussal való közösségünket. A morzsaszedés minden bizonnyal sokak számára ugródeszkává lett az új életbe vezető úton. Le kellett vetni az álarcot, meg kellett vallani, hogy eddig csak néztük, de nem láttuk a Krisztust, a bűnösök Megváltóját. A búcsúzásnál imádság szállt az Úrhoz azokért a papnékért, akik nem akartak, vagy akik nem tudtak a konferenciára eljönni. Annak a papnénak a szívéből is köszönet és hála tört elő, aki csak közönyösen, félszívvel jött a konfe-, renciára. -r fvc -rt EVANGÉLIZÁCIÓ KÉSZÜL Egerben július 13—20. nap­jain Túróczy Zoltán szol­gálatával. Sződligeten jú­lius 20—27. napjain Balikó Zoltán szolgálatával. Kö­nyörögjünk az áldásért! ÉLŐ VlZ 3

Next

/
Oldalképek
Tartalom