Élő Víz, 1947

1947-július / 9. szám

ITT AZ ARATÁS!

Az aratásnak rendelt ideje van (Jer. 5, 24). Nem az emberi akarat szabja meg, hanem az aratás Ura, Isten. Az ember sem késleltetni, sem siettetni nem tudja. Csak egyet tehet, amikor már fehérlenek a mezők, nekiáll a munkának és vágja a beérett gabonát. Ha türelmetlen és korán kezdi, éretlen lesz a mag, ha ké- sedelmeskedik, kipereg a szem. Éberen kell figyelni a viaszérés óráját, és ha bekövetkezik, egy pillanatig sem szabad várni a munkával.

Isten a lelki aratásnak, az ébredésnek idejét is így kimérte. Az Ő titka, hogy mikor hozza fel ennek napját, ö vetteti az ige magját, Ő küldi az esőt, a napsugarat, a szelet, ő érleli be a kalászokat, és ö küld munkásokat az aratásba.

Az aratóknak csak egy dolguk van: végezni a munkát látástól-vakulásig, mitsem törődve a iííző nappal, a rekkenő hőséggel, testük töre- delmével és erőtlenségével, a kaszakerülők gúnyos tekintetével, az örök habozok és bölcsel- kedők késleltető tanácsaival. Ők csak azt tudják, hogy Isten állította be őket a munkába és jaj nekik, ha nem engedelmeskednek, és az evangéliumot nem hirdetik.

Isten nemcsak az aratás bekövetkezésének idejét rendelte el, de megszabta annak időtartamát is. Sajátságos, hogy a gabonával kapcsolatos többi munka nem ennyire kötött. A vetés hónapokig is tarthat, a cséplést pedig a régiek néha évekig is végezték, de az aratás elhúzása a termés megsemmisülését jelenti. Ezt nem lehet félkézkalmár módjára elfelületeskedni. Ha az ekeszarvát megragadó szántónak nem szabad hátratekintenie, fokozottan áll ez az aratóra. Teljes odaadást kíván ez a munka. Máskor kímélheti magát a munkás, bölcs beosztással dolgozhat, ragaszkodhatik a törvény által megszabott munkaidőhöz stb., de az arató mindezt nem teheti, ha csak nem akar ellensége lenni nemcsak önmagának, de gazdájának is.

Istenhez való viszonyunkat dönti el az aratásban való magatartásunk: „Gyűjt nyárban az eszes fiú: álomba merül az aratás idején a megszégyenítő fiú.“ (Péld. 10, 5.) Nem érdemszerzésről van itt szó, hanem köteles és természetes engedelmeskedésről. És akármilyen nagyszerű álmokat szövögessen is a gabonaföld szélén lévő dúslombú fák alatt szundikáló fiú az aratás elméletéről, annak megreformálásáról, a munka- szervezet megújításáról, a kaszatartás milyenségéről, az aratók ajkáról esetleg felcsendülő dalok fajtáiról, a kévekötés eddigi hibáiról, mégis az az eszes és engedelmes gyermek, aki heleáll a munkába és végzi azt az Atyja iránti szeretetétől szorongatva, útmutatásaira ügyelve, erőt, örömöt, áldást, mindent Tőle várva egészen addig, amíg élete tűnő fényével majd nem hangzik felé: „Szolgám, elég, szolgám, elég.“ r

Aki csak valamennyire is belelát a magyar evangélikus tömegek leikébe, annak csodálatosan időszerűvé, kényszerítő biztatássá és elkötelező küldéssé válik Jézus felszólítása: „Emeljétek fel szemeiteket és lássátok meg a tájékokat, hogy már fehérek az aratásra. És aki arat, jutalmat nyer, és az örök életre gyümölcsöt gyűjt.“ (Ján. 4, 35—36.)

Mindegy, hogy mire küldettél. Arra-e, hogy az aratóbanda feje légy, hogy serény kaszás, ügyes kettőző, vagy pedig csak a munkások számára vizhordás legyen a feladatod, egyaránt részes lehetsz az aratás munkájában és örömében. Csak halld meg az angyalnak már most is feléd hangzó kiáltását: „Indítsd a sarlódat és arass, mert a földnek aratni valója megszá-