Élő Víz, 1947

1947-június / 7. szám

BESZÁMOLÓ MISKOLCON márc. 16-tól 23-ig- volt ifjúsági evan- gelizáció, az evangélikus jogakadé­mia hallgatói, az evangélikus tanító­képző és az összes miskolci középis­kolás ifjak részére. A szolgálatokat dr. Ottlyk Ernő egri lelkész végezte. Naponta reggel 7-kor istentisztelettel kezdődött a lelki munka. A jogászok számára délután, a többiek számára pedig délelőtt voltak a csendesnapok- *kal egybekötött evangélizációs előadá­sok. Este 6-kor az ifjúság számára volt evangélizáció, melyen a hallga­tóság az evangélizáció színhelyét, a tanítóképző éttermét zsúfolásig meg­töltötte. A befejező istentisztelet után 180-an vettek úrvacsorát. SZOMBATHELY. Istentől kapott, áldott alkalom volt az evangélizáló hét Szombathelyen. Május 5-től 11-ig tartotta Szabó Jó­zsef győri lelkész és Malaga Elza dia­konisszanővér. A naponta tartott elő­adások alapja a Nikodémusról szóló ige volt, mely szólt a Lélekről és az újjászületésről. Ez alkalmakon oly számban jelentek meg a hívek, mint a rendes vasárnap délelőtti istentisz­teleten. Külön összejövetelük volt ezenkívül a férfiaknak (presbiterek­nek), asszonyoknak, fiúknak, leányok­nak. Az a hit, amely az evangélizá­ció nyomán támadt, valóban több lel­ket inegifjított; csökkentette, sőt sok esetben el is törölte a meghasonlást és ellenségeskedést emberek és csalá­dok között. Sokakat megtanított a belső, csendes örömre s édes táplálék­ká vált a keserű sorsban élők számá­ra. Amint az evangélizálók a betegek­nél a gyógyulás útját mutatták, aho­gyan a gazdagokat rávezették arra, hogy szegények lélekben, ahogyan a külsőkben szegényeket lelkileg gaz­daggá igyekeztek tenni, ahogyan a foglyoknak is elvitték a belső sza­badság titkát s ahogyan az ellenséges szíveket egymás barátaivá tették a Krisztusban s ahogyan azok egymást szeretve csókoló szívekké váltak: ezek­ben, mint áldott eredményekben érez­te a gyülekezet, hogy az evangélizáló szolgálatokban maga az Ür Krisztus munkálkodott. Legmélyebben az úr­vacsorái istentisztelet hatott s mu­tatta a megtérés áldott gyümölcseit, azokban a pillanatokban, amikor már nem emberi szón keresztül hatott az Ige, hanem az Isten Lelke az úrva­csorán keresztül munkálkodott, töb­ben az oltár előtt békéitek meg egy­mással és a szeretetben történt test­véri csókok láttára a gyülekezet min­den jelenlevő tagjának szemében könny gyűlt, érezve, hogy itt való­ban az Ürnak Lelke jár, működik s hozott létre áldott eredményeket. THEOLOGIAI TOVÁBBKÉPZŐ KON­FERENCIA ÉS EVANGÉLIZÁCIÓ BORODON. A fehér-komáromi egyházmegye lelkészegyesülete Veöreös Imre veze­tésével igen megáldott theologiai to­vábbképző konferenciát rendezett má­jus 6—9. között. Áldott reggeli áhíta­tok után — melyeket Tarjáni Gyula tatai h. lelkész tartott — délelőttön­ként az igehirdetésre való készülés kérdései világosodtak meg négy kü­lönféle szentírási hely alapján. Dél­után pedig ugyancsak munkaközös­ségi módszerrel theologiai kérdések megbeszélése következett azzal a cél­lal, hogy bevezessen a theologiai gon­dolkozásba és munkába gyakorlatilag is. Este az egész gyülekezet számára evangélizáció volt (Győri J.), melyen egyre növekvő számban gyűltek össze nemcsak az evangélikusok, hanem katholikusok és reformátusok is. Bár nem a szokásos gyülekezeti evangéli­záció menetrendje érvényesült, meg­hirdetés nélkül is alakultak ki ma­gánbeszélgetések. Úrvacsorát igen so­kan vettek. A komoly theologiai mun­ka és az evangélizáció áldott talál­kozása volt az öt este, illetve négy teljes nap. KISPESTEN május 15—21. terjedő időben evangé­lizáció volt. Az evangélizációt Ke­mény Lajos esperes tartotta. A részt­vevők száma 180 volt kezdéskor, a- niely szám a végén 250-re emelkedett. Külön összejövetel volt az ifjúság, a nők és férfiak számára. Minden alka­lommal imaközösség volt. A morzsa­szedésen mintegy 200 résztvevő volt. Az evangélizációt befejező úrvacso­rának 168 vendége vette Isten bűnbo­csátó kegyelmét. Az evangélizáción Pál Edit diakonissza testvér egész héten át segítő munkát végzett. Az evangélizáció nagy áldás votl a gyü­lekezetre. Áldjuk és magasztaljuk ér­te az Urat. PAPNÉ EVANGÉLIZÁCIÓ. Az Evangélikus Papnék Országos Szövetsége a Pesti felső egyházme­gyével együttesen a fóti' belmissziói otthonban június 10—13-^j evangélizá­ciót rendez a papnék számára. Az evangélizáló előadásokat Sréter Fe­renc, az áhítatokat Malaga Elza diakonisszanővér tartja. Sürgős je­lentkezés Evangélikus Esperesi Hiva­tal, Fót címen. Az imaközösségekben ne feledkez­zünk meg erről a nagyon fontos evangélizációról! EVANGÉLIZÁCIÓ KÉSZÜL Egerben július 13—20. napjain Turó- czy Zoltán szolgálatával. Az egyetlen nyári gyülekezeti evangélizáció! Kö­nyörögjünk az áldásért! A FÉBÉ EVANGÉLIKUS DIAKO­NISSZA EGYESÜLET NYÁRI KONFERENCIAI. Június 21—24. Fébé-tagoknak. Ve­zeti a Fébé elnöksége: Zulauf Hen­rik vezető lelkész és dr. Farkas Má­ria diakonissza főnöknő. Június 26—30. Evangélizáló konfe­rencia. Vezeti: Zulauf Henrik. Augusztus 2—6. Férfiaknak. Vezeti: Zulauf Henrik. Augusztus 9—13. Diákleányoknak. Vezeti: Szendrey Pálma és Túrmezei Erzsébet diakonissza testvérek. Augusztus 15—20. Általános leány­konferencia. Vezetik: Pál Edit és Kárpáti Emma diakonissza testvé­rek. Augusztus 21—22. Leánynépfőisko- lások összejövetele. Vezeti: Túrmezei Erzsébet diakonissza testvér. Augusztus 23—26. Fiúknak. Veze­tik: Ferenczy Zoltán segédlelkész és a Fébé-diakónusok. Augusztus 27—31. Asszonyoknak. Vezeti: dr. Farkas Mária diakonissza főnöknő és Meiszl Gizella főtestvér. Még meg nem határozott időpont­ban: Fébé-diakonissza és diakónus­konferencia. Vezeti: a Fébé elnöksége. Tudnivalók: A Fébé-konferenciák színhelye ez évben is még a Fébé diakonissza anyaház, Pesthidegkút (Báthori László-u. 8. sz.) Megközelíthető a bu­dai Széli Kálmán-térről a 83-as villa­mossal, amelynek a hűvösvölgyi vég­állomásától kb. 5 percnyire van. A jelentkezés határideje: legalább 5 nappal a szóban levő konferencia előtt. Megjelölendő a név, a kor, a foglalkozás, a lakóhely és az esetle­ges szállásigénylés. Jelentkezés a kö­vetkező címre küldendő: Fébé Evan­gélikus Diakonissza Egyesület Lelké- szi Hivatala, Budapest, XII., Vörös Hadsereg-u. 123/a. Szállásra és élelmezésre vonatkozó­lag közöljük: Elszállásolás csak kor­látolt mértékben lehetséges. Hozan­dó: lepedő, pokróc, párna. Hozzájáru­lás: napi 3 forint 50 fillér, az egész időre 1 kg 0-ás liszt, K kg rántás­liszt, 10 dkg zsír vagy margarin. Kenyérről ki-ki maga gondoskodik. RÉPCELAKON június 19. estétől 22. estig asszonyok csendeshete. Részvételi díj napi 2 Ft. Ezenkívül zsir, kenyér, fehérliszt, cukor, tojás, krumpliból annyi, ahány napos konferencián részt vesz. Fel­szerelés: párna, takaró» lepedő, tá­nyér, evőeszköz, bögre. Jelentkezés evangélikus lelkészi hi­vatal Répcelak, Vas megye címen. élő víz 7

Next

/
Oldalképek
Tartalom