Élő Víz, 1947
1947-május / 6. szám
ose*roUsUetek mennybement (Csel. 1: 11.) Vigyázzatok, mert nem tudjátok, mely órában jő el a ti Uratok! — Bocsánat, kedves uram! Van önnek tudomása arról, ami itt megíra- tottt — Nincs nálam az „olvasó szemüvegem". Legyen szíves, olvassa el. így azután nemcsak ő hallja, hanem mások is. — Igen, tudom! És 1951-ben fog kezdődni az „új szocialista állam", mely négyezer (nemtudomhdnyadik) évig fog tartani, stb. Mint felszabadult zsilipből áradnak az évszámok, adatok ajkáról. Nem is jutok szóhoz. — De az Űr Jézus itt nem beszél év- számokról, csak az ő szemmel látható eljöveteléről — kockáztatok meg szavai kis szünetében egy megjegyzést. — Igen, bennünk inkarnálódik (lesz testté) Jézus, annyiszor jövünk a világra, míg egyre jobban Krisztusé leszünk. Hogy’ gondol Ön ilyen butaságot, talán Krisztus ingben-gatyában leszáll az égből? Nem olvasta Dr. Dyörfy könyvét, ahol ő mindezeket megírta, önnek legalább 150-szer el kellene olvasni a Bibliát, azután értene belőle valamit. . . Csak úgy áradtak szentség télén és tévelygő szavai, melyeket úgy szánt nekem mint Szentirást nem ismerő laikusnak. (Nem szóltam arról, hogy lelkész vagyok.) ... Pestre ért vonatunk. Miért így alakult e beszélgetés, Uram? — vetődik fel bennem a kérdés. S válaszul eszembe jut Ez. 3: i: „így szól az Űr Isten; aki hallja, hallja, aki nem akarja, nem hallja, mert ők pártos **“' £ /fi*-, PAPNÉ EVANGÉLIZÁCIÓ. Az Evangélikus Papnék Országos Szövetsége a Pesti felső egyházmegyével együttesen a fóti belmissziói otthonban június 10—13-ig evangélizá- ciót. rendez a papnék számára. Az evangélizáló előadásokat Sréter Ferenc budavári lelkész tartja Királyi élet címen. Részletes programmot és részvételi feltételeket minden papné fog kapni. _ TAHI TÁBORBAK aug. 4. estétől aug. 10. estéig rendezi a budavári evangélikus gyülekezet középiskolás korú fiúk és leányok számára ifjúsági konferenciáját. A múlt évben lelkiekben és testiekben gazdagon megáldott tahi-i konferenciánknak folytatása lesz ez a tábor, abban a reménységben hogy ez évben is áldást parancsol melléje az Ür. Az előzetes jelentkezések már tömegesen érkeznek. Érdeklődni a budavári evaug. lelkészi hivatalban lehet ÍL, Verbőczy-u. 28.). -A közelebbi tudnivalókat idejében tudatni fogjuk. FÉRFIAK SZAMÁRA JÚNIUS 17—22. Reggel és este evangélizáló áhítatok. Bibliakörök: A bűnbánati zsoltárok: 6, 32, 38, 51, 130. és 143. zsoltár. s Előadások: Az egyház mentő munkája: a) Városmisszió, b) Falumisszió, c) Fogházmisszió, d) Az elesettek között. e) Szociális misszió. Megbeszélések: A hívők bűnei: 1. hitetlenség, 2. engedetlenség, 3. fösvénység, 4. szeretetlenség, 5. testiség. ASSZONYOK SZÁMÁRA JÚNIUS 35—30. Reggel és este evangélizáló áhítatok. Bibliakörök alapigéje I. Péter 1. fejezet. Szentek legyetek! a) Az újjászületés útja és reménye 1—5. v. b) Megőriztetés 3—5 v. c^ A kipróbált hit 6—12. v. d) Szent élet 13—16. v. e) A Bárány tulajdonai 17—21. v. f) Atya fiúi szeretet 22—25. v. Előadások: Az egyház ébresztői: 1. Whitefield — az úttörő, 2. Schrenk Éliás — a pásztor, 3. Finney — az evangélista, 4. Malmberg — az ellenállhatatlan, 5. Mária Dorottya — a nagyasszony. Megbeszélések: Üjonnanszületéstől az újjászületésig. 1. Üjonnanszületés. 2. Kétféle élet most. 3. Újra eljövetel. 4. Kétféle élet ezután. 5. Újjászületés. LEÁNYOK SZÁMÁRA JÚLIUS 3—8. Reggel és este evangélizáló áhítatok. Bibliakörök alapigéje János evangéliuma 1. fejezet, a) Kezdetben 1—4. v. b) Sötétség és világosság 5—11. v. c) Befogadás 9—12. v. d) Üjonnanszületés 12—14. v. e) Közöttünk lakozás 14—16. v. f. Törvény és evangélium 16—18. v. Előadások: Az egyház élharcosai: 1. Ziegenbalg Bartolomeus — az úttörő. 2. Nommensen Lajos — a szervező. 3. Utsi Mura Kanso — a bennszülött. 4. Kunszt Irén — a magyarok zsengéje. 5. Molnár Mária — a vértanú. Megbeszélések: 1. Hitből élünk (Róma 17), 2. Hitben állunk (II. Kor. 1: 24), 3. Hitben járunk (II. Kor. 5: 7. ) 4. Hitben harcolunk (1. Tim. 6: 12), 5. Hit által győzünk (I. Ján. 5: 4). FIÚK SZÁMÁRA JÚLIUS 11—16. Reggel és este evangélizáló áhítatok. Bibliakörök alapigéje az I. Timó- teusi levél. Egy ifjú útja:" a) Ütravaló 1. fejezet, b) Küzdelem 2: 1—13. v. c) Hamis harcosok 2: 14—26. v. d) Próbák 3. fej. e) Cél 4: 1—8. v. f. Mindvégig 4: 9—22. v. Előadások: Krisztus tanúi az ifjúság között. 1. A kereskedő — Williams György. 2. A katonatiszt — Buxton kapitány. 3. A boxbajnok — Fenton Hall. 4. A tudós — Toynbee. A centercsatár — Stewart Jakab. 7. A páter — Flanagan. 8. A paraszt — Hauge. Megbeszélések felvetődő kérdésekről. RÉSZVÉTELI FELTÉTELEK. Részvételi díj nincs. Ellátási költség hat teljes napra 20 Ft. Természet- beniek 2 kg. kenyérliszt, 1 kg. tisztaliszt, 12 dkg. zsír, vagy 20 dkg. olaj. Mindenki hozzon magával lepedőt, kispárnát és takarót. Jelentkezés: Evangélikus belmiszsziói otthon Gyenesdiás, Zala m. címen. Férfiaknak juíHus 10-ig, asszonyoknak június 15-ig, leányoknak június 25-ig, fiúkuak július 1-ig. UTAZÁSI KEDVEZMÉNY. A balatoni visszautazási kedvezmény értelmében mindenki, akik végig nfarad egy csendeshéten, az odautazásnál váltott egész jegy megőrzése mellett visszautazásnál III. osztályon fél IV. osztályú, II. osztályon fél III. osztályú menetjeggyel utaz- hatik. Ez a kedvezmény 33 százalék engedménynek felel meg. — Aki nem marad végig a konferencián és utazását hét nap alatt befejezi, mérsékelt árú balatoni menettérti jegyet válthat, ami szintén 33 százalék kedvezményt jelent. CSEPELEN május 4—11. napokon volt evangéli- záció. A részvétel a kezdő napi 68 résztvevőtől 147-ig emelkedett, az utolsó napokban 100 körül állapodott meg. Az utóösszejövetelek 70—80 résztvevővel és a záró morzsaszedés nyilvánvaló áldásokról tanúskodtak. Remény van arra. hogy ezen második evangélizáció után megrősödik az ima közösség és további evangélizáló szolgálat bástyájává lehet. Heti biblia- és imaórájukat csütörtök délután 5 órakor tartják. Könyörögjünk érettük. A szolgálatokat Csepregi Béla, Mády Zoltán, Fonyó Vilmos, Uzoni László. Túrmezei Erzsébet és Pál Edit testvérek végezték. RÁKÓCZITELEPEN ugyancsak május 4—11. napokon volt evangélizáció Balikó Zoltán szolgálatával. A nehéz körülmények között élő munkás gyülekezetben ez az evangélizáció volt az első igeszolgálat az esztendők óta épülőfélben levő templomban. A résztvevők száma 150—160 körül állapodott meg. Az imaközösség megerősödött és nyilvánvaló megtérések is voltak.