Élő Víz, 1947

1947-május / 6. szám

hatatlanul hozzátartozik a kiilmisszió munkájának végzése.

A gyülekezet közössége szünet nélkül harcban van a bűnnel. Éppen ezért a gyülekezetben saját tagjaikkal szemben fegyelmet gyakorolnak úgyannyira, hogy a megbotránkozást okozó tagokat kizárják a hitközösségből, (II. Thess. 3, 6. 14.), de a kizárás végső célja mindig a megtérésre hívás. (II. Thess. 3, 15.)

A Krisztus testének tagjai vállalják az üldöztetést és vértanúságot is, tudván azt, hogy vértanúság nélkül nincs tanítvány és nincs Egyház.

Ez az Egyház az Isten akarata szerinti Egyház.

A magyar evangélikus egyház.

Ha most az Egyházat szembesítjük a magyar evangélikus egyházzal, akkor azonnal kitűnik, hogy borzasztó poklosságot láthatunk a Krisztus menyasszonyának testén.

Gyülekezeteink tompa öntudatlanságban, méginkább hitetlenségben élnek. Nem tudják és nem vállalják, hogy ők ekklézsia: a kihívottaknak a gyülekezete. Nem látszik meg gyülekezeteinken annak ujjongó tudása, hogy ők azok, akiket Isten a sötétségből a világosságba, halálból életbe, kárhozatból üdvösségbe vitt. Nem azzal a hálaadással élnek gyülekezeteink, mint amelyet a halálból megmenekültnek kellene élni.

Annak pedig különösen ellenemond gyülekezeteink élete, hogy ők kivitettek ebből az "Istennek hátat-fordított világból. Sőt a jelek arra mutatnak, hogy a gyülekezetek jól berendezkedtek ebben a világban, úgyannyira, hogy nemcsak a világban vannak, hanem e világból vaUjk. Egyáltalában nem mutatják, mert nem is vállalják, hogy ők idegenek ezen a földön. Nem felodlh at&t lan feszültségben élnek a világgal, hanem ahhoz alkalmazodva, egy gyékényen árulva azzal. — Ahelyett, hogy egyedül Krisztustól függnének, hozzáigazodnának és* kizárólag Reá támaszkodnának, emberektől, tekintélyektől függnek és létüket emberi hatalmasságok igénybevételével biztosítják.

Gyülekezeteinknek és azok tagjainak életéből egyáltalában nem lehet kiolvasni, hogy azoknak népe „szent nép“, amely Istentől lefoglalva, a bűnnel való állandó és tudatos harcon, naponkénti megtisztuláson keresztül, a Szentlélek vezérlete alatt halad a megszentelődés útján, egyre tökéletesbed ve és egyre több bűn- elleni győzelmet aratva. Nem a naponkénti tisztábbálevés, hanem a naponkénti fokozódó beszennyeződ és jellemzi az életüket.

De gyülekezeteink erősen meghazudtolják azt is, hogy ők, mint Krisztus teste, egy élő, lüktető, állandó mozgásban levő organizmusnak a tagjai. Sokkal inkább állók, mint mozgók. Sok rendezés, és ünnepélyek ellenére mozdulatlanok. Józan, nyugodt, higgadt, minden rendkívüliségtől irtózó evilági „életet“ élnek. Nincs bennük semmi előretörés, növekedés, hódítás és magával ragadó sodrás. Mozdulatlanságuk halált lehel.

Ami viszont, a gyülekezeteknek és a gyülekezeti tagoknak, mint egy organikus test tagjainak, szolgálatát illeti, csak bűnlátásra és bűnbánatra van oka a magyar evangélikus egyháznak. A gyülekezetek és a gyülekezeti tagok, akiknek a Krisztustól, mint fejtől, meghatározott és kijelölt szolgálata van: nem szolgálnak. Kiveszett a gyülekezetekből a különféle Istentől kapott szólgálatok ajándéka. A lelkészen vagy lelkészeken kívül alig-alig végez valaki lélki munkát. A gyülekezetek elpaposod- tak. Az elsősorban lelki munkára, a nyáj legeltetésére rendelt presbiterek másodlagos kérdésekkel emésztődnek. A presbiteri tisztség elvesztette lelki-szolgálat jellegét. A presbiteri gyűlések alig különböznek a világi egyesületek gyűléseitől.

A gyülekezeteknek, mint hit és szeretet- közösségek állapotán is van mit bánkódnia. Nem a Krisztusban, mint „egy Ür“-ban való élő hit köti össze a gyülekezetek tagjait, hanem legtöbbször a hagyományok tisztelete és azok kötelékei. Legtöbbször Krisztusban váló személyes hitnélküli „egyházszeret etlí vagy „egyházhoz való ragaszkodás“ állítja egymás mellé a gyülekezet tagjait. így aztán tagjai között alig van szorosabb közösség, mint akármilyen e világi egyesület tagjai között.

Gyülekezeteinkben a keresztség és úrvacsora szentsége csak igen kevesek előtt becsült drága kincs. Luther a mi gyülekezeteinkkel kapcsolatban is'elmondhatná azt, amit 1520-ban olyan megkeseredve mondott: „Immár alig akad olyan, aki észbe venné, hogy meg van keresztelve“. A gyülekezetek egészen kis része számára jelent az úrvacsora- olyan ajándékot, amely által Krisztussal valóban egyesülünk egy testté. És a gyülekezetek egy része számára pusztán hagyományos szokás az úrvacsorával való élés, más része számára pedig még az sem.

A hitbeli közösségből, amely az úrvacsorái közösségen kívül, elsősorban az istentiszteleti közösségben lesz láthatóvá, a gyülekezeti tagok jórésze kizárja magát. A gyülekezetek és a gyülekezeti tagok majdnem semmit sem törődnek a másik gyülekezet vagy gyülekezeti tag üdvösségével. Az egymásért való imádkozás, a lelki ajándékok kicserélése, egymás vígaszta lása, erősítése, bátorítása és intése a legnagyobb ritkaságok közé tartozik.

A gyülekezetek szemmellátható és kézzelfogható szeretetözösséggé ritkán válnak. Az özvegyek, árvák, ínségesek, elhagyottak, betegek nem karácsonyi megajándékozása, de tervszerű és rendszeres segítése gyakorlattól és életté a meg nem bőjtölt áldozatok hiányéiban nem