Élő Víz, 1947
1947-május / 5. szám
most a nyomorúságában oda, hazavágyik. Ez nem dicsőség után való vágy abban az értelemben, ahogy e világ érti és ez volt az TJr Jézusban is. Gondoljunk János 17-re, ahol kiönti szívét az Ür Jézus az Ö mennyei Atyja előtt (4—5. vers): „Atyám •*... én dicsőítettelek téged e földön ... és most te dicsőíts meg engem, Atyám, te magadnál.“ Hazavágyik az Ür Jézus erről a földről, amely nem hazája. Vágyódik az után, hogy innen, a sötétség világából az örök fényességbe mehessen. Vágyódik az után, hogy az emberek közül, ahol a gyűlöletnek a gonosz indulatai vették körül, eljuthasson az angyalok közé, ahol szeretik Őt, ahol mindenki néki zeng dicsőséget. Nem lehet csodálkozni azon, hogy innen elvágyik, ahol minden visszataszító Ő előtte. Vágyódik az után, ahol nincs bűn és betegség, ahol az Atya azt mondja néki: ülj az én jobbomra, most első leszel, eddig utolsó voltál. Néked adom a mennyei dicsőség örök koronáját, ülj az én jobbomon. Áldozócsütörtök ünnepe tehát a Krisztus öröme felett való örömünnep. Ha valaki ennek a mondatnak nem tud örülni, hogy Jézusnak azt mondotta az Atya, hogy ülj az én jobbomon, hanem visszasírja az első tanítványokkal, hogy mennyivel jobb volna, ha itt élne Jézus és nemcsak a szívemmel, hanem a szememmel láthatnám őt — hiszen minden nyomorúságban lévő ember ezután vágyódik —, hogy így mondhassam el néki könyörgéseimet és hogy a két fülemmel és ne csak a hitemmel halljam azt, amit ő felel az én könyörgésemre, — mindenki, aki így gondolkozik — az nem Jézust szereti, hanem önmagát. Mert ha Jézust szeretné, akkor nem kívánná tőle azt, hogy élje tovább a testre korlátozott nyomorult földi életét. Ugyanezt kell látnunk legtöbbször a koporsók mellett álló hozzátartozóknál: nem valóság számukra az örök élet, vagy nem szeretik eléggé azt, akit siratnak, — mert ha eléggé szeretnék és ha realitás volna számukra a mennyország, akkor örülnének annak, hogy szerettük az Atyához megy, hogy ebből a nyomorult életből elvétetett, és ha ennek az az ára, hogy én most őt nem látom, hogy talán kenyérkereső kezét nélkülöznöm kell, nékem meg kell hoznom boldogan ezt az áldozatot azért az örömért, ami végigsuhan annak orcáján, akit én jobban szeretek. Mindenki tehát, aki áldozócsütörtökön ezekkel a gondolatokkal él, mint a tanítványok is éltek, az vegye tudomásul, hogy az Ür angyala azt mondja: mit álltok itt, nézvén a mennybe, az a Jézus, aki elment, vissza fog jönni, ti menjetek el és végezzétek a dolgotok. A Jézus örömében való osztozást kívánja tőlünk az első atyai mondat. 2. Azt mondja másodszor az Atya a Fiúnak: uralkodjál ellenségeid között. Jézusnak gyermekkorától fogva ellenségek között kellett élnie — ez nyilvánvaló mindenki előtt — mert hiszen ha nem is voltak kimondott ellenségei, azok, akik nem nyitottak előtte hajlékot, azok mégis csak ellenségei voltak. A heródesi gyermekgyilkosságtól kezdve mindadig, amíg elmondta, hogy minden elvégeztetett, addig mindig ellenségek között kellett élnie még a családjában is, még a tanítványai között is. Az. ember azt gondolná hogy mikor az Ür Jézus hazamegy, kiemeltetik ellenségei közül. Ez a második mondat azonban azt mondja, hogy az Ür ellenségei megmaradnak az Ő mennybemenetele után is. Az Ür diadalma tehát nem abban áll, hogy megsemmisíti ellenségeit, hanem abban, hogy uralmat kap felettük. Az ellenség megmarad, de Ő uralkodni fog rajta. Azt mondja az ige, hogy ellenségeit zsámolyul veti lábai alá az Ür. Meg fognak ellenségei hunyászkodni előtte s Ő mint eleven zsámolyra, teszi nyakukra átszögezett, lábait. Lehet, hogy ellenséges tekintettel fognak nézni rá és akarnak majd szabadulni, de az Ür Jézus uralkodni fog felettük. Tudod, mit jelent ez számunkra? Hogy Istennek, az Ö ügyének ma is vannak ellenségei és mindig is lesznek, de Isten népének nem szabad kétségbeesni, mert az Ür uralkodik ellenségei fölött. Ha nem látom is az Ő uralmának érvényesülését, akkor is tudnom kell, hogy ő uralkodik. Ha tehát a Sátán meg is nyomorgat engem és úgy érzem, hogy nem birom a harcot, fel kell emelnem arra a tekintetemet, akiről meg van írva, hogy győző vitéz és tudnom kell, hogy ö erősebb, mint a Sátán, mert az Atya így rendelkezett. Ez ellen nem tud tenni az ember. Ahogy nem lehet megváltoztatni azt, hogy reggel világos legyen, úgy nem lehet megakadályozni azt, hogy az Ür uralkodjék az ellenségei között. Eljön az Ür dicsőséges örömének ideje. De áll ez, testvéreim, nemcsak az ősellenséggel kapcsolatban, hanem minden emberi ellenséggel kapcsolatban is. Ha közöttünk vannak olyanok, akik úgy érzik, hogy az ő ellenségei azok, akik az Ür ellenségei, azok emeljék fel a fejüket és tudják meg, hogy elhangzott a nagy mondat: uralkodjál ellenségeid között. Mint ahogy teremtő szavára meglett a világ és megelevenedett a föld, mert az Ür szava ellenállhatatlan. Ugyanígy hangzott el ez a mondat is:: uralkodjál ellenségeid között. 3. A harmadik mondat ez: pap vagy te* örökké. Mikor ezt olvassuk, nem szabad a mai papra gondolnunk, hanem az ótestámentom papjára, a főpapra, arra, aki minden esztendőben a nagy engesztelés napján leölte az áldozati állatot a nép bűneiért és annak vérével egyszeregy esztendőben joga volt bemenni a szentek szentjébe, ahol kiöntötte a vért az Ür előtt en- gesztelésért a nép bűneiért. Az Ür önmagára alkalmazta ezt a képet. Ő az örök főpap, aki saját magát áldozta, hogy engesztelést szerezzen az Ú népének. Most azt mondja az Atya a Fiúnak, hogy ez maradsz itt is, itthon is, örök főpap, aki előttem képviseled a nyomorult bűnös embert. Tudod, mit jelent ez? Hogy neked, nyomorult embernek, aki küzködöl a bűneiddel, aki felkelsz és újra elvágódol, téged van aki képvi6 ÉLÓ VÍZ
