Élő Víz, 1947

1947-április / 4. szám

hogy templomba-járásuknak káros következmé­nyei tehetnek munkahelyükön, a pártban, szak- szervezetben vagy másegyebiitt. Olyanokról is hallottunk, akik csak félhomályos templomok rejtett zugában merik tisztelni az Istent, de csak amikor kevesen látják őket, hogy valami­kép a reakciósság hírébe ne keveredjenek. De továbbra is nyíltan templomozó fele­barátaink mintha szintén megváltoztak volna. Szavuk, tettük, vagy esetleg csak hallgatag vi­selkedésük nem egyszer azt igyekszik kifejezni, hogy micsoda áddozatot hoznak hitükért és egy­házukért, mert lám még a mai időkben is el­mennek a templomba, eljártak a böjti estékre, továbbra is szorgalmas résztvevői az ének- próbáknak, tagjai maradtak a nőegyletéknek, sőt még úr vacsoráznak is. Mintha bizony vala­mi hősi kiállás kellene mindehhez! A perselybe szánt pénzdarabok értéke nem az egyház súlyos anyagi helyzetéhez méretik, nem is a nehéz kereseti viszonyokat tükrözi, hanem mintha annak a felfogásnak lenne a ki­fejezője, hogy ugyan nem kellene adnom, de lám én mégis adok! Az egyházi adó megfizetése pe­dig mintha valami szent mártíromság vagy mérhetetlen áldozat érzetét keltené egyesekben, akik ha ilyen magasztos pillanatukban a tü­körbe néznének, bizonyára csodálkozva látnák, hogy nem ragyog dicsfény (glória) a fejük körül. Mosolyogsz ó nyájas olvasói Természetesen ez lehet túlzás és torzítás is. De vizsgáld meg magad tüzetesen: nem ébredeztek-e már teben- ned is — ha nem is pontosan ilyen, de — ehhez hasonló érzések, gondolatik? Vagy ha áldozatnak épen nem tekintetted is vallási életed különféle megnyilvánulásait, nem érzed-e mostanában, hogy milyen érdemes, dicséretre és elismerésre méltó férfiút vagy fe­hérnépet tisztelhetsz önmagodban, amiért templomba jársz, úrvacsorázol, adót fizetsz, sőt talán még az előfizetési díjat is megküldöd egyik-másik egyházi lapnak, — miután vagy egy félesztendeig küldték a címedre külön fize­tési felszólítás nélkül...? Nem úgy ülsz-e a templomi padban, s nem úgy nézel-e Isten szol­gájára, hogy ezt olvashatja le arcodról, aki rád­néz: „íme én milyen jó evangélikus vagyok, mert lám, még most is szorgalmasan eljárok a templomba/?“ Még most is! Mikor az ágyúk nem dörögnek, se a bombák nem hullanak, de még csak a gályarabság ve­szedelme sem fenyeget...! Csak éppen, hogy nem „divat' a templomba-jár ás, csak épen hogy magánügy lett a közügyből, és másképen be­szélnek vallási kérdésekről a politikai prédiká­torok. Mintha bizony Isten igéje és az Ö igazsága valamit is változott volna azért, mert látszólag változott a világ, s vele az emberek. Pedig hát ez a világ változatlanul bűnös, s benne mi vala­mennyien változatlanul bűnösök vagyunk. En­nek a világnak és nekünk mindnyájunknak vál­tozatlanul szükségünk van a megfeszített és fel­támadott Krisztusra, hogy az Atyához mehes­sünk Őáltala. Akár hívő vagy, akár hitetlen, akár megta­láltad már életed Királyát, akár csak keresed Őt, tudomásul kell venned, hogy Isten változat­lan és örökkévaló. Győzelmes vagy vesztett há­borúk, gazdasági válságok és átalakulások, po­litikai irányzatok Őhozzá fel nem érnek. Az Ő országa nem e világból való. Mássá lehet az élet ezen a föld golyóbison, megváltozhatik az embe­rek felfogása, gondolkodása is, ámde az Isten és ember közötti viszony lényege változatlan marad. Ha lelki táplálék számodra Isten igéje, ha lelki szükséglet a templomba-jár ás, ha Krisztus­sal való közösség az úrvacsora-vétel, akkor val­lásos életed semmiféle megnyilvánulását sem érezheted érdemnek vagy áldozatnak. Akkor kegyelem számodra, hogy a válto­zott világban is változatlanul az Ür gyermeke maradhattál _____________ I RATTERJESZTÉS KÉSZÜLŐ EVANGÉLIZÁCIÓK. Csepelen Mády Zoltán és Csepregi Béla szolgálatával május 4—13-ig. Rákóczitelepen Balikó Zoltán szol­gálatával május 4—13-ig. Szombathelyen Szabó József és Ma­laga Elza dn. szolgálatával május 4—13-ig. (A böjti időpontról az evan- gélizáció szolgálattevőjének akadá­lyoztatása miatt halasztódott erre az időpontra.) Kiskunfélegyházán Balikó Zoltán szolgálatával május 18-tól 25-ig. Kispesten és Pesterzsébeten Ke­mény Lajos szolgálatával készül evan- gélizáció. Papnék számára június 10—13-ig Foton van tervbe véve evangélizáció Sréter Ferenc szolgálatával. Részle­tes tudnivalókat és programmot ké­sőbb közlünk. Ne feledkezzünk meg az imádság szolgálatáról! élő vtz

Next

/
Oldalképek
Tartalom