Élő Víz, 1947
1947-december / 20. szám
Krisxius-várás Az őskeresztyének erőteljes, virágzó és élő keresztyénségének gyökere abban kereshető, hogy ők állandóan Krisztus visszajövetelének várásában éltek. Ahogyan hanyatlott ez a várakozás, úgy színtelenedéit el a keresztyénség is. Az ébredő keresztyénség ma is eljut a keresztig, el a húsvétig, a feltámadásig, nehezebben a pünkösdig, de nem él Krisztus válásának, Krisztus eljövetelének teljes tudatában. Ha igen, csak mint egy igen távoli, igen ködös és legkevésbbé komolyan veendő ténnyel számol. Pedig Krisztus jön. Jön, mert megígérte és Igéjében megmondotta. Eljövetelét jelek előzik meg. A jelek: Isten elhívja az ő népét, — a zsidóság összegyűjtetik az ítéletre, — a nem Isten népe, a pogányság pedig éppen úgy nem vesz tudomást Istenről, mint Noé idejében, vagy Sodorna napjaiban. A jelek megvannak és egészen félelmetes közelségbe vetítik elénk Krisztus visszajöveíe- lének idejét. Isten hívja az ő népét. Mint a tíz szűz példázatában mondja Jézus: „Késvén pedig a vőlegény, mindannyian elszunnyadának és aluvá- nak. Éjfélkor pedig kiáltás Ion: Imhol jő a vőlegény! Jöjjetek elébe!“ Az elmúlt évtizedek — vagy talán már századok — felvilágosultsága és racionalizmusa még az Isten gyermekeit is szépen elaltatta. Most azonban hatalmasan hangzik a hívás. Nemcsak nálunk. Szerte a világon. Míg a múltban csak szórványosan voltak megújulások, most az egész világon keresztülzúg a Lélek ébresztő szele. De Isten népénél van egy másik jel is. A szeretet sokakban meg- hidegül. Vájjon napjainkban nem kell-e tapasztalnunk ezt is? A másik jel a zsidóság összegyűjtése. Minden újságolvasó előtt ismeretesek a palesztinai események. Lehet, sőt bizonyos, hogy a zsidóság cselekedeteit nem ilyen szempontok irányítják. De ami történik, feltétlenül csak Isten akaratából történik. Szinte megdöbbentő, hogy minden tilalom, minden akadály ellenére mikép tódulnak a zsidók Palesztinába! A harmadik jel: „Amiképpen pedig a Noé napjaiban vala, úgy lesz az ember Fiának el- jevetele is. „Az özönvíz előtt ették, ittak, házasodtak, férjhez mentek az emberek. Nem ez volt a bűnük, hanem hogy csak ettek, csak ittak és csak házasodtak. A bárka pedig hiába prédikált. Ma? Valóban hatalmasan hangzik szerte a világon az Ige. Isten keze hatalmasan ránehezedett az egész világra, — győzőre, legyő- zöttre egyaránt. És ennek a hatalmas prédikációnak ellenére talán soha ennyire nem csak evett, nem csak ivott és nem csak házasodott az emberiség, mint napjainkban. Számomra még soha ennyire nem lett nyilvánvalóvá és soha így rám nem nehezedett, hogy Krisztus eljön, és hogy mennyire távol állott tőlem is ennek valósága. Pedig ezeken a kézenfekvő és nyilvánvaló tényeken kívül van egy másik jel is, amelyre ezek után döbbentem rá. Azt mondja Krisztus Nikodémusnak: „A szél fú, ahová akar, és annak zúgását hallod, de nem tudod, honnan jő és hová megy.“ A Lélek viszont tervszerűen, Isten terve szerint doljgo- zik, nem véletleneken és lehetségeseken múlik munkája. Nem véletlen és nem lehet véletlen, hogy Finnországban, Németországban és nálunk is egy időben, egyszerre kezdi hangoztatni, mind erőteljesebben: Krisztus jön! Hiszem, hogy a Lélek bizonyságtétele a legdöntőbb bizonyítéka annak, hogy az Úr közel. „Éjfélkor pedig kiáltás lön: Imhol jő a vőlegény! Jöjjetek elébe!“ Éjfélnek bizony elég éjfél van, és a kiáltás hangzik. »»Vigyázzatok azért, mert sem a napot, sem az órát nem tudjátok, amelyen az embernek Fia eIi6“
