Élő Víz, 1947
1947-november / 18. szám
HU tévők Uyyimk? Az oslói keresztyén ifjúsági világkonferencia záróistentisztelete. Az igehirdetői szolgálatot Johnson Alex, norvég evangélikus lelkész, a Világkonferencia elnöke végezte 1947. júl. 31-én este az oslói Szentháromság-templomban. Mikor azért azok egybegyűltek, megkérdek Öt, mondván: Uram, avagy nem ez időben állítod-é helyre az országot Izráelnek? Monda pedig nékik: Nem a ti dolgotok tudni az időket vagy alkalmakat, melyeket az Atya a maga hatalmába helyeztetett. Hanem vesztek erőt, minekutána a Szentlélek eljön reátok: és lesztek nékem tanúim úgy Jeruzsálemben, mint az egész Júdeábán és Samáriá- ban és a földnek mind végső határáig.“ Apostolok Cselek. 1, 6—8. v. Ezek a versek hármas üzenetben szólaltatják meg számunkra Isten szavát, úgy ahogy Ö szól ma hozzánk a Világkonferencia utolsó órájában. 1. Az első a tanítványok kérdése: „Uram, avagy nem ez időben állítod-é helyre az országot Izráelnek?“ Ez az időpont után való érdeklődés — égető kérdése ez a mai ifjúságnak is — megmutatja, hogy milyen nagy várakozással tekintenek a jövő leié és izgatottan kérdik: Vájjon megérjük-e idővel, hogy a békességet és testvériséget megvalósíthatjuk a világon? De — ha van egyáltalán keresztyén ifjúság, — akkor az csak másképpen fogalmazhatja meg a kérdést: nem kérdezheti azt, hogy mi valamit mikor valósíthatunk meg. hanem „Uram, mikor állítod Te helyre az országot Izráelnek“? Azt remélem, hogy ez a konferencia egy ponton legalább világossá tett számunkra valamit: mi nem tudjuk felépíteni újból ezt a világot, még úgy sem, mint keresztyének. A Világkonferencia gyógyító csalódáshoz vezetett minket: megértjük, hogy csalódnunk kellett saját erőnkben és egyházaink erejében. A mi nemzedékünk egésze ismét felfedezhette a bűn irtózatos hatalmát. A Gonosz hatalmat gyakorol minden nemzetben, minden fajban, minden pártban, minden földi egyházban és minden emberi szívben. A bűn hatalma sokkal erősebb, mint az ember ereje, és erősebb is marad, amíg a világ fennáll. Ezért csak így kérdezhetünk: „Mikor állítod Te helyre az országot Izráelnek?“ Ez a kérdés azonban ég a szívünkben. Ha arra a sok szenvedésre tekintünk, amely a világban található, az igazságtalanságokra, a fenyegető háborúra, a sok könnyre, a megtört szívekre és főként saját magunk életének bűneire, akkor muszáj így kérdeznünk mindig újból és újból az Urat — mert e nélkül a kérdés nélkül nem is tudnánk megmaradni: „Uram, avagy nem ez időben állítod-é helyre az országot Izráelnek?“ 2. Második üzenetként halljuk az Űr válaszát: „Nem a ti dolgotok tudni az időket vagy alkalmakat, melyeket az Atya a maga hatalmába helyeztetett“. „Nem a ti dolgotok...“ Első pillanatra ez igazán keményen és kiábrándítóan hangzik, később azonban meg kell látnunk, hogy igen nagy leegyszerűsítése a dolgoknak. Nem a mi kötelességünk a világ megmentése. Nem mi vagyunk a világ megmentői, hanem egyedül Jézus Krisztus. Ez megszabadít bennünket a világtól. Felszabadít abból a borzasztó belső feszültségből, hogy mi, keresztyének hordozzuk a világ megmentésének a felelősségét. Ugyanakkor megteremti az Isten számára való készenlét első feltételét. Az Evangélium ugyanis megmutatja nekünk, hogy hogyan ta nította meg Jézus a tanítványokat arra a szörnyű nehéz leckére, hogy ők alkalmatlanok mindaddig, amíg Ö nem használja fel őket. Nékünk nem kell aggodalmaskodnunk Isten országa vagy Jézus Krisztus Egyháza miatt. Az Isten országa, emez Jézus Krisztus Egyháza, amelyről Ö majd gondoskodik. Minden hatalom az Ö kezében van. Az ítélet napján nem kérdezik majd tőlünk eredményeinket, hanem engedelmességünkért vagy engedetlenségünkért vonnak felelősségre. Ebből következik a keresztyén ember szabad, szorongás nélküli magatartása. De mi az Isten országa? Ez az a teremtés, amely kezdetben volt, amikor Isten látta, hogy amit alkotott, az mind „igen jó“. Én azt hiszem, hogy a nélkül a szilárd meggyőződés nélkül, hogy Isten minden időt a kezében tart és megengedi nékünk annak a napnak a megérését, amelyen kiég minden gonoszság a világból szeretetének tüze által, e nélkül, nem is tudnám a világ képét szemeimmel elviselni. De eljön az örömnek a napja, amikor sem könny, sem halál, /sem igazságtalanság, sem gonoszság, sem megkülönböztetések, sem félelem nem lesznek. E nap eljövetelének az ígérte nélkül nem is tudnám elhordozni az életet. Jézus Krisztus adta nekem ezt uv. ígéretet, ezt a meggyőződést. Az Ö személyisége, az O halála és az Ő feltámadása kezeskednek az Ö végső győzelméért. 3. Harmadsorban pedig: Mit tegyünk ezután? Ez Igénk üzenetének harmadik pontja és így hangzik a felelet erre a kérdésre: „...lesztek nékem tanúim úgy Jeruzsálemben, mint az egész Júdeábán és Samáriában és a földnek mind végső határáig“. Ez világért se vezessen bennünket arra a hitre, hogy minékünk kell minden dolgot elvégeznünk mind addig, míg Isten az Ö idejében helyreállítja az Orszá got. A mennybemenetel és Krisztus visszajövetele között is Isten az, aki munkálkodik: „vesztek erőt, minekutána a Szent Lélek eljő reátok ...“ Mi csak Isten eszközei vagyunk az Ö harcában és Országának e világban való helyreállítása közben. Ez még azt sem jelenti, • hogy mindig győzedelmesek vagyunk. A mi kudarcaink sokszor az Ö győzelmei. Isten azt akarja, hogy mi az Ö napjának, az Öröm napjának eljövetelét élő tanúként hirdessük ebben a konok világban. Tanúnak lenni annyit tesz, hogy a sötétségben bolyongó embereknek az eljövendő nap mindent általható fényéről mesélünk. Annyit.tesz, hogy magunknak kell világossággá válnunk ebben a világban, életünknek, gondolatainknak, minden cselekedetünknek az emberi élet mindenféle helyzetében. Ennek egy szükséges feltétele az, hogy magunk a világosságban éljünk. Sem otthonunknak, sem munkahelyünknek, sem szabad időtöltésünknek, sem valamely politikai magatartásunknak nem szabad sötét sarokká válni. Krisztusnak, a világ Világosságának kell beragyognia egész életünket, hogy sehol se uralkodhassék a sötétség. Ez persze számunkra egy keserves, egész életet be6 ÉLŐ VtZ
