Élő Víz, 1947
1947-november / 18. szám
Áz imádságban állhatatosak legyetek! Áz imádság öt grádicsa Minthogy pediglen minden dolognak grádicsa vagyon, felfelé és aláfelé való szállása, nevekedése és apadása: Ügy a könyörgésnek is grádicsai vannak. Az első grádics az, hogy minden dolgok felett bűnödnek boesánatját szívbéli fájdalommal és megbánással az Úristentől kérjed. De ennek a dolognak nem kell csak ebben megmaradni, amint közönséges szokás vagyon, hogy minden ember kívánja ugyan bűnének bocsánatát, de nem akarja magát megjobbítani: mely igen visszafordult dolog! Annak okáért szükségképpen következni kell a második grádicsnak is, hogy te igen elevenen imádkozzál és a keresztyéni jóságos cselekedeteket az Istentől megnyerjed és a szívbe plántáljad: különben a te könyörgésed csak csupa hízelkedés és csúfolódás. Ez azért a második grádics: "könyörgeni szívvel és szájjal és szent élettel. A harmadik grádics ez: imádkozni tiszta hathatós fohászkodással mint Anna (I. Sámuel 1.), és tiszta forró sírással, mint Mária Magdolna, kiknek könyörgései szó nélkül való künnyhullatások voltának. A negyedik grádics ez: imádkozni nagy örömmel és szívbeli örvendezéssel, mint a Szűz Mária az ő dícsére- tiben. Az ötödik grádics ez: könyörögni nagy tüzes szere- tetből. Ezek az ő életüknek és lelkűknek erejét a sze- retetre fordították és azzá változtatták, azt az Istennel egyesítették, hogy a szeretetnek miatta ők egyebet nem gondolhatnak, halihatnak, láthatnak, kóstolhatnak és érezhetnek, hanem az Istent minden ő dolgukban. Az Isten nékik minden mindenekben. Az ő szeretetük meggyőzte az Istennek szerelmét és magához vonta. Azoknak jelenti ki magát az Isten, és azoktól semmit el nem titkolhat, sem meg nem tagadhat, amint Szent Jánosnál a 14. részben meg vagyon írva — „Aki engemet szeret, én magamat annak kijelentem.“ Ezekből kitetszenek a könyörgés nevekedésének grádicsai és a Krisztusnak ama szavain ezek értendők: Máté 7, Lukács 11: Kérjetek, keressetek, zörgessetek! A kérés által kell tenéked elvenned azokat az ajándékokat, melyek az új lelki életre és az igaz keresztyén hivatalhoz tartoznak, melyek nélkül senki igazán nem imádkozhatik. Hogyha azért eképpen jársz el, és könny- liullatással fogod keresni tehát Krisztus szenvedésének amaz iidvösséges kútfejében örök és vég nélkül való mennyei jóknak kincsét találod meg. És ha még tovább örömmel és gerjedező szeretettel zörgetsz, akkor a te Szerelmesed felnyitja az ő ineny- nyei gazdag tárházának ajtaját mondván! jöjj ide és lásd! De ne gondolkozzál úgy, hogy ezek a grádicsok a te hatalmadban volnának, hanem mindezek csak Istennek ajáudéki, amelyeket te őtőle nyerj meg, amint a Miatyánkban levő három első kérés megmutatja, amelyekben ezek a grádicsok is megbizonyíttatnak. Mert az Isten nevének megszentelése lészen a hitben és szent életben: az Istennek országa igazság, békesség, és a Szentlélek által való öröm: az Istennek akaratja merő szeretet. (Arndt János Paradicsomkert c. imakönyvének bevezetéséből Bél Mátyás fordításában.) Á csendes kamra Jézus nagyon jól tudja, hogy a jámbor, kegyes embert is fenyegeti a képmutatás veszélye, azért tanácsolja: „Mikor imádkozol, menj be a te belső szobádba és ajtódat bezárva, imádkozzál a te Atyádhoz, aki titkon van; és a te Atyád, aki titkon néz, megfizet néked nyilván“ (Máté 6:6). A csendes kamra védelmül szolgál a mi gyengeségünk ellen. Amikor az emberek tekintetétől rejtve vagyunk, akkor a képmutatás által felébresztett lelki gőgtől is védve vagyunk valamennyire. De Jézus nagyon jól tudja, — hogy azzal, hogy én az emberek kíváncsi szeme elől kamrácskába-vonulok — még nem tettem meg mindent. Még nem vagyok igazán védett! Fontos, igen fontos lehet a jámbor hívőnek, imádkozónak, — hogy az emberek, — akik már nem látják az utcasarkokon, — lássák, feltétlenül lássák a kamrácskában eltűnni s hogy tudják: azok közé tartozik, akik kamrácskába járnak. Igen, a kamrácska önmagában nem sokat ér. Akárhogy forgatjuk, — képmutató imádságainktól csakis a Megváltó tud bennünket megváltani. A Megváltó még azt is tudja, hogy a mi kamrácskánk kibúvó is lehet arra, hogy egyáltalában ne is imádkozzunk. Hogy az a hitetlen én hamis kibúvója lehet, — hogy ott imádságát elrejthesse, elsikkaszthassa. Az Űr tudja, hogy a csendes kamrácska az én számára éppen azzá lehet, amivé Ö éppen nem akarta: a szenteskedő — istentelen én biztosító mentsvárává. Mert ha valahol, éppen a kamrácskában tokosodhat, penószedhet he a szenteskedő én. És ez mindenütt így is alakul, — ahol a kamrácska lesz Istennel szemben a fontos! Az emberek, — Jézus csendes kamrácskájáról szóló igéjére — nagy fontoskodva és bölcselkedve azt szokták mondani, hogy ez polgári megoldás, tanács, — mert nem minden embernek van ilyen kamrácskája, ahova elvonulhat és ahol csak maga lehet. Oh mi kilencszer okosak, akik azt hisszük, hogy Jézus Krisztusnak tanítómesterei lehetünk!? Hát volt Jézus idejében az akkori egyszerű nép házában egyáltalában több, mint egy szobácska? Az egész család, sokszor még az állatok számára is. Csak egyetlenegy. becsukható helyisége volt egy ilyen házacskának egyáltalában: az éléskamra, az sem nagyobb, mint egy szekrény. S ebben, a nem éppen áhítatkeltő helyen, a köcsögök és ételmaradékok között látja Jézus a zavar tálán imádkozás lehetőségeit az akkori nép számára. És én jól tudom, személyes tapasztalatom, — népem életében —, hogy számára nem is olyan ritkán — egy még inkább nem arra való helyecske. ami becsukható — válik nem egyszer: csöndes kamrácskává. Előttem sokkal nagyobbnak látszik — a mai ember számára — a helyi nehézségeknél az időbeli nehézség. A mai ember a mindig kellemetlenebbé és szorítóbbá váló időszűkiben — mindig nehezebben és nehezebben találja meg az „időkamrácskát“, egy nap rohanásában és zűrzavarában, hogy Isten által beszédbe vonattassék és hogy erre ráérjen. Nekünk alig van már időnk Isten számára. Énünket szinte már fölfalta az idő. Talán itt kell arra utalnom, amit ma „esoportmozgalmaknak“, csendesperceknek neveznek! Mert ez nem más, mint modern formája — a csöndes és félreeső kamrácskának. Egészen komolyan arra kell törekednünk —, hogy Isten szá2 ÉLŐ VlZ
