Élő Víz, 1947
1947-október / 17. szám
90Az egyház igazi kincse Újra elközeledett október 31-e, a reformáció emlékünnepe. Szószékekről, előadói asztalok mellől szerte hangzik, hogy mi mindent köszönhetünk Luthernek és a reformációnak. Zsúfolt templomok hallgatják áhítatosan, hogy Luthernek köszönhetjük a hívek kezébe adott bibliát — közben azok a bibliák polcon porosodnak, könyvszekrényben lapulnak, vagy bőrbekötött, megaranyozott díszként csak a hiú szemeket hizlalják. — Sok evangélikus embernek az öntudatát növeli újra, hogy Luthernek és a reformációnak köszönhetjük a tisztán hirdetett evangéliumot — és az evangélium sok helyen 's. üres templomokban hangzik, s a tömött padsorokban is keveseknek a szívében ébreszti a hitnek a visszhangját. Áldozni fognak a lelkiismeret szabadságának is, és világgá kiáltják, hogy Luther wittenbergi kalapácsütései a lelki- ismeret bilincseit törték össze — s a felszabadult lelkiismeretű ősök unokái közönyösen, fásultan és hitetlenül hordozzák tovább a sátán rabságát. Ezidén van a reformáció kezdetének 430. évfordulója. Helyénvaló azért, ha nem adjuk át magunkat szokott ünneplések hazug hangulatának, hanem elővesszük az egyház megújhodása első dokumentumát, Luther 95 tételét s annak keressük ma is időszerű üzenetét. Térjetek meg! Ezzel kezdődött a reformáció. A wittenbergi vártemplom kapujára kiszögezett tételek elseje így hangzik: „Amikor a mi Urunk és Mesterünk azt mondta: ,Térjetek meg!' azt akarta, hogy a hívek egész élete megtérés legyen“. Ez volt az igazi kalapácsütés annak a kornak a lelkiismeretén. Abban az időben nem ismerték a megtérést. Azl hitték, hogy elég volt az, hogy a latinok, gallok, frankok, teutonok keresztvíz alá hajtották fejüket. Az akkori egyház is ringatta az álomba ezeket a megtérés nélküli híveket, amikor azt hirdette, hogy elég hozzátartozni az üdvösséget garantáló egyházhoz és legfeljebb a pápa üres kasszáját kell megtölteni búcsú-cédulák megváltásával s akkor az ember mentve van a kényelmetlen megtérés gondjától. Ebben a dologban nincs a mi korunk se sokkal előbbre. A reformációt ünneplő gyülekezetek nagy tömegei sem. Jött már hozzám fiatalember azzal a kérdéssel, hogy vájjon meg kell-e térnie a jó családból való, tisztességes ifjúnak is. Találkoztam sok emberrel, akit zavarba hozott a megtérés utáni érdeklődés. Hallottam gőgös istenkáromlókat, akik verték a mellüket, hogy „nem loptam, nem gyilkoltam, ninqs szükségem megtérésre“. Evangélikus presbiterek a fülem hallatára ócsárolták a biblia- olvasó és együtt imádkozó híveket, hogy azok mind félrelépett, bukott emberek; a faluból egyetlen egy rendes ember sem tért meg. A rendes embernek nincs szüksége a megtérésre. És ezek most mind áhítatosan ünnepük a 95 tétel kiszögezését, amelyek közül már az első így hangzik: Amikor a mi Urunk és Mesterünk azt mondta: Térjetek meg!, azt akarta, hogy a hívek egész élete megtérés legyen. Jézus Krisztus azt akarta, hogy az ő híveinek az egész élete megtérés legyen a földön. És mégis milyen ritka eset a megtérés még a reformáció egyházában is. Milyen sok ember nem is tud róla, hogy hogyan áll a megtéréssel. Ki az, aki ne emlékeznék arra, hogy hogyan szokta a nevenapját, vagy a születésnapját megülni?! Pedig ez csak egyszer van egy esztendőben. Az anyja, vagy apja temetésére, vagy a saját esküvőjére is emlékszik mindenki egész életén át. Pedig az nem szokott ismétlődni. Arról minden nehézség nélkül számot tud adni, hogy mikor szokott felkelni, mit szokott dolgozni, hol szokott ebédelni. Hiszen ez mindennapos dolog. És Luther azt írta ki a wittenbergi kapura, hogy a megtérésnek is ilyen mindennapos dolognak kell lennie. Ha elvágod az ujjadat, mindjárt kezelés alá veszed és mindennap gondosan figyeled az állapotát. Észre veszed, ha javulóban van s az se kerüli el a figyelmedet, ha elgennyesedik, vagy vérmérgezés jelei mutatkoznak. Jézus Krisztus és nyomában Luther ezt akarják a mindennapos megtérés követelésével. Azt akarják, hogy egyszer már engedd kezelés alá venni megfertőzött szívedet és elbontott életedet, és azután aggódva és gondosan figyeld annak állapotát. Tudom, hogy nagyon sokan azt válaszolják erre a reformált egyház tagjai is, hogy egyáltalán nem látják elrontottnak és kezelésre szorulónak az életüket. Szeretném most felhívni a figyelmet arra, hogy a sátán senkin nem ejt addig sebet, amíg el nem érzésteleníti. S ebben a munkájában felülmúlja a leggondosabb fogorvost és a legkörültekintőbb sebészt is. Ezrek és ezrek buknak el és nem fáj nekik. Százezrek élnek durva bűnökben és hírből sem ismerik a bánkódást veszedelmes állapotuk felett. És mindaddig nem is fog fájni a bűne senkinek, amíg fel nem ébred a bűnnek az álmából. A mesterségesen elaltatott betegnek is csak aztán sajognak az operációs vágásai, amikor szűnni kezd a kloroform hódító hatása. Éppen azért Luthernak a 95 tétele is ilyen ébresztő hatással kezdődik: Ébredjetek a sátán kloroformnál is hódítóbb álmából és lássátok meg, hogy geny- nyes sebekkel van tele testetek-lelketek. Térjetek meg, mert az Ür Jézus azt akarja, hogy a hívek egész élete megtérés legyen. Igazi megtéréssel kezdődött a reformáció. És mindennapos megtérésben folytatódott. Megtérés nélkül pedig senkinek nincs köze a reformációhoz. 2 ÉLŐ VlZ
