Élő Víz, 1944
1944-augusztus / 8. szám
nie, fal, aminek nem szabad nekimennie. Csak a kezének a tapogatásával .próbálja pótolni hiányzó látását és igyekszik valami biztonságot szerezni magának. De milyen kevés ez! Vakon, kinyújtott tapogatózó kézzel és tétovázó fehér bottal ismeretlen veszedelmek között! Milyen rettentő so:s! A vak ember éppen ezért mindig rá ven szorulva másra. Az az ember, aki ad valamit önmagára, úgy igyekszik megoldani az életét, hogy a maga lábán járhasson. A potyára leső és örökké máson élősködő emberek már kivetkőztek az ember igazi természetéből. Amíg valaki ember-számba akarja magát vétetni, addig függetlenséget és szabadságot akar biztosítani a maga számára és más emberek támasza nélkül igyekszik boldogulni. Ezért nehéz a,z ilyen szerencsétlen va,k koldus sorsa, akinél a testi fogyatkozáshoz még teljes anyagi kiszolgáltatottság is járul. Szegény va.k koldus a jerikói országút szélén 1 5. A vak emberben előbb-utóbb kialakul egy rettentően szomorú vonás: a megkeseredő bizalmatlanság. Nem tudja, hogy tényleg szeretet-e az, amit irányában mutatnak, vagy pedig csak képmutatás. Nem tud semmit sem ellenőrizni. Hiányzik a szeme kontrollja. Amikor valaki elvezeti valahová, nem tudja, thogy odavezette-e, ahová mondta. Amikor este értejönnek és összeszámolják a pénzét, nem tudja, hogy mind odaadták-e neki vagy pedig elloptak belőle. Nem tudja ellenőrizni, hogy nem élnek-e vissza a nyomorúságával, nem gúnyolják-e ki a vakságát. A tehetetlenség érzése megkese íti és a, kiszolgálta- loti ember bizalmatlanságával tekint mindenkiie. Ha most Bartimeus nyomorult sorsába, mint tükörbe beletekintünk, egyszerre meglátjuk a magunk orcáját. 1. Bartimeus örök sötétségben élt és nem látta a világ szépségét. Vájjon, mi látjuk? Ahhoz, hogy valaki lássa a világ szépségét, nemcsak szem, hanem műveltség, alázatodig és önzetlen ég is kell. Akinek nincs elegendő műveltsége, az mindent természetesnek tart ezen a világon. A természetest pedig már nem látja az ember. Mindig csak a rendtí- vülire figyelünk fel. Akinek nincs e'egendő műveltsége, az természetesnek tartja, hogy jön a tavasz, pattan a bimbó, mosolyog a gyermek, stb. Csak két ember tud csodálkozni; a gyermek és a nagyon müveit ember. A gyermek azért, mert még sok mindent nem tud. A nagyon müveit ember pedig azért, mert már tudja, hogy mennyi mindent nem tud. Aki nem tud alázatos lenni, az sem tud /gyönyörködni semmiben a világon. Alázatosság nélkül kritikussá válik az ember. A kritikus pedig többé- kevésbé igazságtalan, mert a iáját szempontjait viszi bele abba a műalkotásba, ami nem az ő szempontjai szerint készült. Ilyen alapon azután nem veszi észre a jót, hanem mindig csak h:bát keres. Olyanná lesz mint a revizor, akinek a szeme "a hibák meglátására van beigazodva. Lehet, hogy oldalakon keresztül nincs semmi hiba. De ha csak egy is akad, rögtön kipécézi, piros ceruzájával aláhúzza és botránkozik. A felülről letekintő bíráló tekintetek elöl elrejtőznek a (szépségek, de az alázatos, a megértő szemlélő előtt csodás gazdagságú tárházuk nyílik meg. ( 1 . ; . ' : , Végül önzetlenség nélkül sem lehet meglátni a. világ szépségeit. i Két teremtmény jár a virágos réten: az ökör és a művész. Az ökörnek legelő terület, a művész számára pedig1 a szépségek gazdag világa. Nagy sereg olyan ember van, aki csak az ökör hasznossági szemszögéből nézi a világot. Sok gazda, mikor megáll búzatáblája szélén, összead, szoroz és már előre azt számolja, hogy mennyit fog teremni. Ha megkérdezik, hogy szép-e a búzája, azt feleli, hány métermázsát igér holdanként. Az ellenben, akinek talán egy szemet nem juttat majd a betakarítás, nem tud betelni a, ringó kalásztenger szépségével. A mindig számoló Júdás-természetünk miatt sem tudunk semmiben gyönyörködni. Van szemünk, mégis a vak Bartimeussal együtt bem látjuk a. világ szépségeit. 2. Bartimeus életének második nyomorúsága az volt, hogy nem értette a. körülötte történő eseményeket. Nem kell sok szót vesztegetnünk annak a bizonyítására., hogy mennyire áll ez ránk is. Az élet nagy tanító mestere: a Itörténelem, manapság bőséges szemléltető oktatást nyújt arról, hogy milyen értetlenül állunk a történések sodrában. Az a nagy tanácstalanság, amivel ma az ember a tanulságokat próbálja levonni, mutatja, hogy mi sem értünk többet p körülöttünk történtekből, mint az a vak koldús, az országút szélén, aki nem tudja a zajból kivenni, hogy vájjon békés polgárok munkás csapata vonul-e el mellette vagy pedig rablóbanda. Csak összefüggéstelen jelenségek jutnak el hozzá, amelyeke , mint pp- róra tört mozaik-darabokat próbál összerakni,, de mind hiába. Bizony, mi sem értjük a jelent és ,nem látjuk a jövendőt. Sötétségben tapogatózva éljük az életünket. i 3. Az országút szélén kolduló Bartimeusnak harmadik nyomorúsága az volt, hogy nem ismerte az embereket. Mi vaj jen ismerjük-e egymást? Isit erem-e vájjon igazán hitvestársamat, a gyermekemet, a munkatársaimat, akikkel együtt dolgozom látástól vakolásig? Ha ismerném az embereket, akkor nem volna számomra annyi csalódás és meglepetés a másik ember. Hányszor történik valami, amire nem tudok mást mondani, mint hogy nem értem, nem tudom elgondolni, feltételezni a másik emberről! Mikor pedig előttem áll a megmásíthatatlan tény, összecsapom a kezemet és azt mondom, csalódtam ebben az emberben. Félreismertem. így vagyok a gyermel eimmel is. Hányszor bukkan elém rejtett mélységekből valami, amire nem tudok választ adni. Nem ismertem erről az oldaláról. S vájjon hány oldala lehet egy embernek?! . Önmagamat sem ismerem. Nem olyanokról beszélek, akik menekülnek az önmagukkal szembenézés kényelmetlensége elől, hanem mimagunkról, akik ahhoz vagyunk szokva, hogy Isten igéje tükrében tartsunk önvizsgálatot. Üjra meg új . a azt kell látnom, hogy nem ismerem magam. Vannak dolgok, amikről azt gondoltam, hogy én arra képtelen volnék és egyszeresek azon kapom magam, hogy már megcselekedtem. Ismerem a fényképemet, szoktam nézni magam a tükörben is, tudom, hogy hány cm. a magasságom, hány kg. a súlyom, de hogy valójában ki vagyok, rejtély előttem. 4. Annak a szegény vak koldúsnak a -.szíve . a sötétség nagy bizonytalanságából eredően tele volt aggodalommal. Nem látta a veszedelmeket. Menynyire tele vagy. nk mi is aggodalommal! Emberek biztosítanak bennünket sok mindenféléről, hitünk is biztat reménységre, s mi mégis örökké félünk. Milyen tanácstalanul kérdezgetjük: mit csináljunk, hova men2 élő víz
