Élő Víz, 1944
1944-június / 6. szám
egy szívvel-lélekkel figyelmeseit az evangéliumra. »len nagy öröm abban a városban.,, (Csel. 8:8). Ma is így van. öreg finn erdőmunkás harminc kilométert gyalogolt a templomig. A lelkész éppen a Krisztus vérén szerzett bunbocsánajtról beszélt. Istentisztelet után bement az öreg a lelkészlakásra és megkérdezte a papot: »Kaphalna-c az öreg Pekka is bünbocsánatot?« Hirdettetett neki Jézus rendelése szerint. Megköszönte szépen és hazament. Mikor otthon a baltával a kezében az erdőre indult, egyszer csak úgy érezte, »ha tízezer nyelve volna, az is kevés lenne ahhoz, hogy kellőképpen áldja az Ur Jézust azért, hogy érette, az öreg Pekkáért meghált a Golgotán.« Eldobta a baltát és a legelső fát átölelve énekelte, ahogy csak a torkán kifért: »Áldott légy, óh Úr Jézus!« A kegyelemnyerés kitörő öröme. Fiatalember hosszú és megalkuvást nem ismerő keresés után jutott el oda, hogy a Krisztus rendelése alapján hirdetett evangéliumban, személyesen neki szóló bünbocsánatban fogadja el a kegyelmet. Miután a feloldozást kapta, azt mondta: »Én most nem érzek semmi különöset, se megrendülést, se megrendülést, se megkönnyebbülést, se örömöt. De hallottam, amint Jézus meghagyása szerint az ö büntörlő véréért nekem is hirdettetett a bűneim bocsánata. Én hiszem ennek az igének, az evangéliumnak az alapján, hogy tényleg megvan bocsátva minden bűnöm.« Alig telik bele néhány óra, éjszaka. borul a szobára, ahol társai már alusznak, de neki nem jön álom a szemére. Szűk neki a szoba. Kimegy a szabadba és ott a tengerparton sétálva a hullámok csobogásával versenyt énekli: »Áldjad én lelkem az Urat!« — A hazatalálás elfojthatatlan öröme. i Egyik népfőiskolái evangélizáció után, ahol 6-7 legény fogadta el a Golgota középső keresztjén szerzett kegyelmet, valósággá vált közöttünk a 126. zsoltár: »Mikor visszahozta az Úr Sionnak foglyait, olyanok voltunk, mint az álmodok. Akkor megtelt a szánk nevetéssel, nyelvünk vigadozással... Hatalmasan cselekedett velünk az Úr, azé.t örvendezünk.« Nem fogyott el ajkunkról az ének. Alig tudtunk elválni egymástól. Ismét rr.ás azt mondta a kegyelem elfogadása után1 »Olyan komoly, csendes örömöm van!« Akár hangos kitörésben, akár iiyen csendes, szívet eltöltő boldogságban, de minden megtérő tékozló fiúnak része van az örömünnepben. Együttörven- dezés az Atyával, a helyette meghalt és feltámadott Fiúval és Isten minden gyermekével. Azok közé kerül, akik »kibeszélhetetlen és dicsöült örömmel örvendeznek« (I. Péter 1:8) s akiken be fog teljesülni a végső Ígéret is: »örök öröm lesz fejükön, vígasságot és örömet találnak és eltűnik a fájdalom és sóhaj.« (Esaiás 35:10). ...és mégis el tudja hitetni a sátán az emberekkel, hogy a keresztyén élet örömtelen élet! ... és mégis hány tékozló fiú és tékozló leány félti az örömét a megtéréstől! TERJESZD az ÉLŐ ViZ-et! EV ANGÉLIZÁC1ÓT VÉGZEL. ÉNEKTANULÁS A tékozló fiit atyja viszontlátásakor Luk. 15:11—24. 1. Atyám, ne fcud karod nyik.mra, Lágy ölelése fojtogat; Lehervadt régen orcám hamva. Tartsd vifsra most a csókodat — Mert vétkeztem Te ellened, Nem vagyok többé gyej/mekedt 2. Koldás vagyok, rongyos ruhájú, Pazarló, léha, sőt vak is. Nem illet engem csak a vályú. ' Megelégedném cizzgl ts. Hagyd most a régit, fényeset — Leszek legkisebb béresed. ; 5. Kiadtad már a rám eső részt, Nem jár nekem több semmi más, Hogy ínséget láttam s törődést, Csak én, csak én vagyok hibás. Eltékozoltam jussomat, Mindent, mit név és otthon ad. 4. Ujjanira mégis gyűrűt húzol? , , Díszesre váltod rossz gúnyám? Szived szerelme most is unszol Sok bánat járta év után? Ó szív, atyai szív, örök! | j Eléd roskadva megtörök. 5 Nagyobb a szived, mint a vétkem, Mint ennen keblemben a vád. Kivet mindenki szomjcn-étlen, Te vagy most egyetlen barát. Magám utálom, más kerül, Te szeretsz híven, egyedül. fi. Atyám, ölelj hát, csókold orcám• Édes, akár bocsánatod. Kit visszavártál, bűne harcán, Fiad meghalt s feltámadott, ú hív a ház! — add a sarut: Ki elveszett, ma hazajut. A budapesti evangélizációra írta: Solt László, Énekelhető: »Én Istenem én bűnös ember« dallamára Is. i 2 élő víz