Élő Víz, 1944

1944-december / 12. szám

iluámban van megírva, hogy amikor egy reggel a tanítványok felébrednek, nem találják Jézust, később egy puszta helyen találták egymagában imádkozva.

Pál amikor eléje megy a viharnak, azt akarja, hogy minden körülmények hözött biztosítva legyen az Istennel való együttléte. Ezért akar gyalog menni Assusba. Feltétlenül szüksége van erre a csendre. Tudja, hogy fáradt, jól esnék a pihenés, de nem bánja, akármilyen fáradt a teste, megragadja — ki tudja, talán az utolsó — alkalmat, hogy egyedül és csendben legyen Isténnel. Csak menjenek hajóval, ő egyedül akar lenni Istennel.

Mi mennyire elhanyagoljuk az Istennel való csendességet és együttlétet. Mi-minden kifogást találunk. Az a sok érv, amit a tanítványok mondtak, mind eltántorítottak volna bennünket. Az apostolt és a mi Urunkat nem lehetett eltéríteni attól, hogy egyedül maradjanak Istennel. Jézus azért tuszkolja őket be a hajóba, hogy menjenek a túlsó partra, mert nagy kisértést jelentett a számukra, hogy Jézust királlyá akarták koronázni és azért küldi el a sokaságot, mert számára is nagy kisértés, hogy a királyi koronát, s ne a töviskoronát fogadja el. Pál apostol is azért csinálta azt, Az emberek mindég hajlandóbbak magasztalni az embert, akin keresztül Isten a csodát végrehajtja, mint Őt magát, Aki végrehajtja. Pál egészen keményen tér ki minden olyan beszéd elől, amely az ő dicsőségét szolgálta volna, de azért ő sem volt bebiztosítva a hiúság és ön- imádás kisértése ellen. Háromszor könyörgött az Istennek, hogy a tövist vegye el a testéből, de az Isten mégis bennehagyta, hogy el ne bizakodjék Ezért akart egyedül maradni az Úrral, mert tudta, hogy ha a kisértésekből nem megy el a csendességbe, ahol Istennel van egyedül, akkor minden józansága, minden akarati meggondolása el fog ernyedni; elbukik és elereszti Isten kezét. Kisértések és megpróbáltatások előtt és után kell, hogy az ember erősen megfogja Isten kezét és hogy Isten erősen megfogja az én kezemet.

Mindenki, akinek nagy az elfoglaltsága, abban a veszedelemben forog, hpgy a keresz- tyénséget munkával pótolja, az Úr iránt való szerelmét gyakorlatilag mutassa ki, tevékenységgel, mozgalmassággal és megnyugtassa magát, hogy kellőképen éli keresztyénségét (Mária és Márta!) — Ezért nem mulaszthatta el- Pál ezt a csendességet, ami Troástól Assusig tartott. Hogy Pál apostol úgy meg tudta őrizni Istennel való együttlétét minden nagy munkája ellenére, ennek ez a csendesség a titka Troas- tól Assusig. —

Amikor mi is válságos utakon állunk és vihar elé megyünk, akár tetszik, akár nem, vegyük tudomásul Isten üzenetét embereken és a biblián keresztül: biztosítsuk az Úrral való csendességünket. Mert ezen fordul meg minden.

Képességvizsga.

Elérkeznek Assusba. A hajó bizonyosan sziklák3!- veszélyes területeket kerülgetve nagy kerülő utat tett, mert Pál az egyenes úton ugyanabban az időben ért oda. Felveszik őt is és mennek tovább Mitilénébe. — „Felvévén

őt“ . . , Pálnak lett volna még ideje, hogy tovább is gyalog menjen, de felszáll a hajóra. Világosan látta, 'hogy nagy szükségünk van az Isten előtti csendre, de ugyanolyan szükségünk van arra is% hogy közösségben legyünk azokkal, akikkel egy hajón indított el bennünket Isten.

Vannak, akik a közösséget elhanyagolják a a csendességért és vannak, akik csendességet elhanyagolják a közösségért Ezek úgy gondolják. hogy magam akarom élni a keresztyén- ségem. Mennyi sok kint és gyötrelmet jelent emberekkel együttélni. A keresztyén testvérrel való együttlét is sok kimondhatatlan gyötrelmet jelent a mi számunkra. Pál apostol számára is azt jelentett. (János-Márk, Démás.) Nem volt könnyű egvüttélni az ő munkatársaival sem és mégis szolidáris volt velük és Assusban felszállt hozzájuk a hajóra. És ez igy van jól, mert az az ember, aki a csendességet túlértékeli a közösség rovására, elvonja magát a közösségben élés minden gyötrelmétől, két dolgot felejt el:

A közösség nélkül nincs igazi önismeret. Senki nem láthatja magát csak tükörben. Ha látni akarom az arcomat, hiába forgatom a szememet, nem látom Csak valami rajtam kívülállón látom, hogy milyen vagyok, szőke vagy barna. — Most nem Isten igéjének tükrére gondolunk. — Ha a másik embernek az élete nem áll elém és nem leplez le engem, nem látom, hogy kicsoda vagyok. Milyen szép elgondolni a magunk csendességében, hogy milyen türelmes, szelíd, alázatos vagyok, De amikor elém kerül egy másik ember, aki próbára teszi a türelmemet, amikor százszor elmondok valamit és százegyedszer se érti meg, egyszerre csak elveszítem az önuralmamat, hiába próbálom visszatartani a kemény szavakat, nyilvánvalóvá lesz, hogy mi van a szivemben. A másik ember olyan az ember számára, mint az ekevas. A föld színén nem látszik, hogy mi van benne, csak ha belemegy az eke és kifordítja, akkor kerül felszínre a sok féreg, gyomgyökér és rothadás. Közösség nélkül magamat soha meg nem ismerem.

Aki kerüli a közösséget, elfeledkezik másról is; a közösség nélkül nincs igazi, helyes emberismeret sem. Aki csendességben él, elvonatkozva keresztyén testvéreitől, naiv gondolkozásban él. Azt gondolja, hogy az emberek olyanok, mint amilyennek ő elképzeli őket, Jókat, vagy gonoszokat csinál belőlük, sablo- nizálja, beskatulyázza az embereket. Pedig csak a mesében vannak eszményi hősök és egészen gonosz emberek, a valóságban emberek vannak csak, akikben van valami felülről és valami alulról is. A bűnözés hajlandósága a legnagyobb mértékben és a megtisztulás lehetősége a legcsodálatosabb mértékben.

Olyanná is lesz a csak csendességben élő ember, mint a s egény melegházi növények. Lehet, hogy nagyon szépek, de jaj, ha csak egyetlen éjtszakára egy kis résen az üvegtető nyitva marad, az első hideg megcsípi és másnap reggel minden dicsőségétől megfosztva hever a melegágyban. Ezek azok az emberek, akik megbotránkoznak az egyházön, a papokon, a hívőkön és azt mondják, ez nem a szentek közössége. Keresnek maguknak egy kisebb közösséget, ahol megtalálni gondolják az á’ta-