Élő Víz, 1944
1944-október / 10. szám
kínok, sikoltás, meggyötört arc és rengeteg vér. Nem gyönyörködtető látvány ez, de hiába; így születik az élet. Ez áll a megtérésre is. Mikor a megszorult lélek vajúdásában kétségbeesetten kiált a Szabadító után, az emberek sokszor mondják: hallgass, hallgass! Pál apostol is keresztülment ezen. Amikor megtérése után Jeruzsálembe ment, az apostolok sanda szemmel néztek reá és húzódoztak tőle. Keserves csalódás az, amikor a Kr'sztus után sóvárgó nem talál megértésre azoknál, akik már Krisztuséi. > Mennyivel természetesebb volna itt is, ha Bar- tiemusra nem ordítanának rá, hanem valaki Jézushoz furakodva mondaná: nézd Uram, itt van egy vak koldus, jöjj hozjtá. Va/jy a \avhoz menve elvezetné, e:eí!e0 más segítségével odavinné Jézushoz. Mennyivel szebb lett volna így! De nem ez az élet. Az élet az, hogy az emberek, ha valakiben nagyobb sóvárgást látnak az üdvösség után, mint ami bennük van. már túlzásról beszélnek. A keresztyének is. Valamikor ők is kiáltottak, de már statikus állapotba kerülték és Bartimeus dimamikus kiáltását túlzásnak minősítik. Nagyon szomorú részlete ez a keresztyén életnek, de senki sem tudja megspórolni. Talán közülünk is iso- kan hordoznak szívükben ilyen sérelmeket. Nem esett rajtuk nagyobb sérelem, mint Bartimeuson. Zákeus elolt is elállták az utat, de ö felmászott a fára. Bar- tiemus sem nyugodott bele, hogy a meggyógyult emberek keményebb szívűek, mint a gyógyítójuk. Nem engedi magát letorkolni. Odaeröszakoskodik Jézushoz. Aki ezt nem vállalja, nem jut oda hozzá. 4. A vak Bartimeusnak a lelkiismer tie gátlásán is át kellett erőszakolnia magát, hogy Krisztushoz juthasson. Bartimeus lelkiismeretében ugyanis bizonnyal igazat ad azoknak, akik el akarják hallgattatni öt. Be kell látnia; Igazatok van. Nem vagyok méltó, hogy Jézus megálljon előttem és meggyógyítson. Ezért nagy dolog, hogy ö az emberek véleményét, amit saját lelkiismerete is igazolt, mégis átlépi és Jézushoz igyekezik. Mégis világosabban érzékelhető ez a tékozló fiú történetében. Megindult benne is a csodálatos gerje- delem; hazamegyek az én atyámhoz. De akkor eszébe juthat, hogy milyen dacosan jött el hazulról. így nem lehet haza menni. Amit főztem, egyem is meg! Ha elpocsékoltam mindent, pusztuljak éhen! Nincs erkölcsi jogom, hogy apám elé álljak. Esetleg megpróbálom; Elszegődöm előbb valahova, hogy rendes ruhát szerezzek magamnak és akkor kérem, hogy vegyen be a béresei közé. Egészen bizonyos, hogy a tékozló fiú lelkiismerete így beszélt. Ha a lelkiismeretére hallgatott volna, sohasem ment volna haza. Ez is olyan kérdés, amit nem lehet másképen megoldani, csak erőszakos úton. Nem törődönV a lelkiismeretem ellenkezésével sem, mert most arról van szó, hogy élek, vagy meghalok. Megyek és elmondom az én atyámnak; vétkeztem ellened, bocsáss meg és fogadj be a béreseid közé. t Aki arra vár, hogy méltó legyen, sohasem mer Krisztushoz közeledni. 5. Még egy utolsó gátlása is vo?t a szegény vak Bartimeusnak. i Jézus meghallja a kiáltást. Megáll és parancsot ad, hogy hívják hozzá. Valakinek az ajkán már hangzik a biztató szó: » Bízzál, kelj föl, hiú tégedet!« — íme a keresztyén dajka, akit mindenki mellé ad Isten! Nem utálkozik rajta, hanem segítségére siet. Hóna alá nyúl, utat tör számára a tömegen keresztül és oda akarja vinni Jézushoz. De amikor Bartimeus meghallja a biztató szót, nem vár segítséget, hanem felugrik és indul. Csodálkozva nyitnak neki utat a tömegben. Sejtelmes vonzódással indul a vak Jézus felé. Egyszerre megbotlik tógaszerü, bö felső ruhájának a szélében. Akadályozza a saját ruhája. De nem azt csinálja, hogy kérdőleg odafordul az emberekhez: Segítsetek és vigyetek Hozzá, hanem egy kemény és erőszakos mozdulattal ledobja magáról felső ruháját és úgy megy egy szál ingben Jézus elé. Milyen lehetett az az ing! Mikor moshatták utoljára! Bartimeus nem törődik semmivel. Mindent elvet magától, ami akadályozza. Talán felsőruhája az egyetlen ruhadarabja. Elveti magától. Nem gondolkodik azon, hogy mi lesz, ha nem gyógyulok meg és nem találom meg még ezt a tógát sem. Minden vagyonát hajlandó odavetni, csakhogy Jézushoz juthasson. »Csodálatos koldús-mü- vészet ez« mondja Luther, amikor ezt az igét magyarázza. Csak aki mindent hajlandó odaadni Istenért, az találja meg öt. A gazdag ifjú is itt bukott el. A Krisztussal való áldott találkozásnak a »minden« az ára. Miért van szükség ilyen erőszakosságra? Nem csak az akadályok miatt, hanem a találkozás alkalmi jellege miatt is. Az alkalomnak az a természete, hogy elröppeni s ha egyszer elrepült, akkor hiába kapkodunk utána. A régi szobrászat úgy ábrázolja az alkalmat, mint egy sima testű rohanó ifjút, akinek csak a homlokán van egy haj tincs. Csak ott, csak elölről lehet megragadni. Bartimeus átérezte ezt. Mikor meghallotta, hogy Jézus arra jár, nyomban felismerte a ritka nagy alkalmat. Világos lett előtte, hogy ha most nem állíthatja meg Jézust, akkor talán soha többé nem találkozhatik vele. Azért tört hozzá minden akadályon keresztül. Bizony, bizony, az az igaz, hogy az eröszakoskodódé a mennyek MORZSASZEDÉS n esejrcdes n»pon. (Aug. 15-én Békéscsabán, Nyíregyházán és Orosházán.) I. Középkorú munkás férfi: »Számonkérés volt ez a csendesnap. Isten vizsgáztatott, s az osztályozást reánk bízta. Én ' magamnak kénytelen voltam elégtelent adni. Nagy örömöm azonban az, hogy az én Uram tudja, hogy bukott diákokkal van dolga.« Intelligens nő: »Megláttam és megértettem ezen a csendes napon, hogy kevesebbet kell néznem másokra, de sokkal többet magamra és az Úr Jézus Krisztusra.« Nagyman.a. »Szégyenlem magam, hogy egyik unokámmal sehogy se tudok megbékülni. Most meghallottam, hogy nem lehet válogatni rokonszenves és ellenszenves emberek között. Isten őt adta nékem tehernek, hogy hordozzam türelemmel.« Középkorú férfi: »Nem az a csodálatos, hogy együtt lehettünk, de az, hogy ennyit tud tűrni és várni velünk az Úr. Kétszer is megkészítette a világ számára a páska bárányt.« Másik férfi: »Az Úr Jézussal koldússzegényen is gazdagok vagyunk.« idős aiSzony: »Olyan volt ez a hosszú nyári nap, mint egy rövidke óra. Jó vö t kiszakadni a világból. S most könnyebb lesz visszatérni.« Fiatal férfi. »Ez az evangélizáció is megint nyugtalanabbá tett. Ügy látom, Isten kerget a békesség felé.« Fiatal leány: »örülök, hogy az Úr Jézushoz mindennel mehetek. Olyan főpapunk van, akinél bünbo csánat van a számomra.« rtC^zaga! n
